6500 csapat őszinte véleménye
Ha még meg kell győzni, hogy jó hely ez az ElmeHáza :-) Íme, "néhány" vélemény:
Ezen az oldalon több, mint 6500, Facebook oldalunkon 1000+, Google értékelői oldalunkon további 400+ csapat őszinte véleményét olvashatod. Dőlj hátra, szemezgess, aztán meg irány a foglalás.
Ez az új Sherlock Holmes pálya gyönyörű. A berendezés, a festmények csodaszépek, kevesebb a lakat és több a különleges feladat. Kettesben voltunk, és ritkán kértünk segítséget, így kicsit nehezebben haladtunk az elgondolkodtatóbb feladatokkal. De nagyon élveztük, és reméljük lesznek még ilyen pályák az ElmeHáza kínálatában.
Tegnap voltunk a férjemmel először a Borzongás pályán, de olyan jól éreztük magunkat, hogy minden pályát ki fogunk próbálni. Bakancs-listára került. Sajnos nem sikerült kiszabadulnunk, de annyit nevettünk, hogy már az élmény kárpótolta a bénaságunkat. A szobák nagyon kreatívan ki vannak alakítva, a minket fogadó hölgy is kedves és segítőkész volt. Csillagos ötös mindent egybevetve.
István Dávid 3 társával játszott a
Borzongás pályán
Minden szuper!
A pálya izgalmas, rejtélyekkel teli, kedvesek voltak a játékvezetők.
Most voltunk először de biztos nem utoljára 😊😜
Dóra 3 társával játszott a
Fűrész pályán
Nagyon jól éreztük magunkat . Nagyon tetszett ahogy megvolt csinálva a pálya ( fűrész ) volt hogy féltünk de sokat nevettünk is .
A múmia átka pályát próbáltuk ki és maximálisan elégedettek voltunk. Nagyon jól nézett ki a pálya, jó hangulatban pörögtünk a feladványok megoldásán és külön élmény volt, hogy sikeresen kijutottunk. Biztosan fogunk még szervezni másik szabadulást is, mert nagyon jó csapatépítő élményben volt részünk.
Zoltán 4 társával játszott a
Fűrész pályán
Már 4 szobát kipróbáltunk, mindegyik remek szórakozást nyújt. Az Illúzió különösen egyedi élmény a szabadulószobák ismerőinek. A személyzet extra kedves és segítőkész, eddig mindkét meglátogatott helyszín jól megközelíthető.
Szilvia 1 társával játszott a
Fűrész pályán
Először vettünk részt ilyen játékban a férjemmel, mivel ajándékba kaptuk a gyerekektől. Nagyon színvonalas és élvezhető játékban volt részünk, szeretnénk a közel jövőben a többi pályát is kipróbálni. Mindenkinek ajánljuk ezt a feledhetetlen szórakozást!
Minden rendben volt, udvarias jatekmester, ötletes feladvanyok. De a kérdőívben a Játékmester ajánlott mas pályát? kérdés válaszait bővíteni kellene: "igen", "sajnos nem" és egy harmadik: "nem, mert nem is kértünk ilyet"
Nagyon élveztük a játékot, igaz kellett a segítség. Mindenki kedves és segítőkész! Köszönjük.
Balázs 2 társával játszott a
Túlvilág pályán
Szuper volt
Alexandra 3 társával játszott a
Túlvilág pályán
Több pályán voltunk már, egyikben sem csalódtunk. Szuper kikapcsolódás, fantasztikus csapatépítő, csodás technikai megoldások. Országos szinten az egyik legjobban kivitelezett szabaduló játék. Csak ajánlani tudom. Köszönjük az élményt!
Nagyon tetszett a pálya(Sherlock Holmes) nagyon jól éreztük magunkat, és kijutottunk. A játékmester nagyon kedves volt, legközelebb is visszatérünk egy másik pályára.
Az új páros Bizalom Próba pálya szórakoztató vol, azonban kalusztrofóbiásoknak nem ajánlott, egyértelműbben is leírhatták volna hogy a teljes játék ideje alatt egy nagy dobozban kell feküdni. Ezen kívül a kapott rádiók lemerültek, így egy ponton egymással és a játékmesterrel sem tudtunk kommunikálni, ami nagyon kellemetlen volt.
Imádtuk a Borzongás pályát, a díszlet valamint az effektek valami elképesztőek voltak. Volt ijedés az egy óra alatt bőven, nagyon jól ki lett találva hova és mikor kellenek az ijesztő elemek! Egy élmény volt, biztos megnézzük még a Túlvilágot is!
Andrea 3 társával játszott a
Túlvilág pályán
Már másodszor játszottunk nálatok .
Remekül felépített játékélményben volt részünk. Ahányszor csak lehet még visszatérünk játszani.
A fogadtatás barátságos ,a navigálás korrekt volt.
További jó munkát nektek a többi vendégnek pedig izgalmakkal téli kikapcsolódást. 😃
Az első szabadulószobás élményemet a bizalom próbán szereztem.
Nagyon jól éreztük magunkat és a jövőben biztos, hogy megnézzünk más pályákat is.
Bernadett 3 társával játszott a
Túlvilág pályán
Mi a Túlvilági pályán voltunk! Nagyon szuper pálya! A technika a látvány 10/10! Imádtuk! Nagyon kedves személyzet!
Dávid 1 társával játszott a
BOMBA pályán
5*
Négyen mentünk a Sherlock Holmes pályára , ez volt az első szabadulószoba élményünk . Nagyon jól éreztük magunkat , izgalmas volt a pálya
Az UFO pályán voltunk, izgalmas volt a pálya, főleg amiatt is, hogy bilincsben kezdődik a játék. Négyen voltunk és mindenki élvezte!
Nagyon jó volt a díszlet és érdekesek voltak a rejtvények is. Mindannyian élveztük a pályákat.
Natália 3 társával játszott a
Borzongás pályán
120 perces játékot játszottunk a csapatommal. Garantált a szórakozás és jókedv. Biztos visszatérő játékosok leszünk! A játekmester nagyon segítőkész és felkészült volt, minden kérdésünkre választ kaptunk! Sikeresen kijutottunk mindkét pályáról.
Napsugár 1 társával játszott a
Borzongás pályán
Ketten érkeztünk a barátommal a Borzongás nevű pályára. Kapcsolatunk alatt az egyik legjobb randi élményünk volt, mindenképpen visszatérünk majd, az összes pályára. Mindenkinek csak ajánlani tudom, ijesztgetésből nem volt hiány ,viszont nagyon jól éreztük magunkat. Ugyan nem sikerült kijutnunk, de mivel csak egy ajtó választott el minket, erre a pályára is visszajövünk az fix!
Születésnap alkalmából választottuk a Múmia átka pályát és egyáltalán nem csalódtunk. Mindegyik szoba különleges és gyönyörű díszlettel volt ellátva, a feladatok nagyon érdekesek és elgondolkodtatóak voltak, igazi kihívást jelentettek. Olyan jól éreztük magunkat, hogy mikor végeztünk már egyből azt néztük, hogy legközelebb melyik pályát próbáljuk ki.
UFO-s pályán voltunk. Nagyon interkatív pálya volt, egyik legjobb ElmeHázás amin eddig játszottunk.
Mindenkinek tudjuk ajánlnai! :)
Már egy ideje terveztük, hogy 4-tagú családunk kipróbálja a Sherlock - os szabadulószobát. Fantasztikus volt. A feladatok érdekesek, izgalmasak, sokszor összezettek voltak. Jó kis csapatmunkával sikerült végigjátszani. Gratulálunk az alkotóknak, az üzemeltetőknek és a segítőknek, hatalmas élménnyel gazdagodtunk. ❤️
Márk 3 társával játszott a
Túlvilág pályán
A túlvilág pályan voltunk, ami nagyon komolyan nézett ki, szuper feladatok! Sajnos nem jutottunk ki. De 100 % hogy újra megyünk. Ajánlon mindenkinek. Nagyon jó szórakozás!
Laura 3 társával játszott a
Túlvilág pályán
Nagyon jó volt, izgalmas, élménnyel teli, és alig várom a következő foglalásomat!
Szilvia 3 társával játszott a
Illúzió pályán
A családommal együtt próbáltuk ki az Illúzió nevű pályát, ami mindannyiunk számára fantasztikus élmény volt. Először jártunk itt de az biztos, hogy nem utoljára. Kedves fogadtatás, izgalmas minőségi időtöltés. Mindenkinek szívből ajánlom, aki egy nem mindennapi élményt szeretne átélni.
Nóra 4 társával játszott a
Túlvilág pályán
5-en mentünk a túlvilág nevezetű pályára. Nagyon élveztük nem jutottunk ki, de majd legközelebb. Mindenkinek csak ajánlani tudom.
A Múmia átka pályán játszottunk a családdal. Minden korosztály nagyon élvezte, és izgalmasnak találta a játékot. Még biztosan vissza fogunk térni!
Nikolett 2 társával játszott a
Illúzió pályán
Az egyik legjobb élmény!
Karácsonyi családi programunk volt a Sherlock Holmes pálya, ráadásul legelső szabadulószobás élményünk volt!
Mindannyian nagyon jól éreztük magunkat! A pálya nagyon szép és különleges, nagyon sok cseles feladványon át lehet kijutni. Szívből ajánlom gyerekekkel is. Már tervezzük a következő látogatást.😉
Dominik 2 társával játszott a
Fűrész pályán
A Fűrész pályán játszottunk. Nagyon jó volt, kétség nélkül teljesen megérte! A díszlet jól meg volt csinálva, még a dolgozó is nagyon kedves volt. Még biztos vissza fogunk térni. Mindenkinek ajánlom!
éppen most
Új
Családommal voltunk öten játszani!
Mindenkinek csak ajánlani tudom,jò kis családi programm!Nem sikerült végig mennünk a Múmia átka pályán ,folytatását tervezzük!Logikus,elgondolkodtatò szoba!
Köszönjük az élményt!
Anita 3 társával játszott a
Fűrész pályán
Nagyon szuper, gratulálok a csapatnak!
Anita 4 társával játszott a
Fűrész pályán
Ötletes feladatok, jól összerakott pálya
Zsoltné 5 társával játszott a
Fűrész pályán
Elképesztően jó feladatokat megoldva, remek hangulatfokozással szabadultunk. Hatalmas élmény volt.
Mi ezúttal a Múmia átka nevű pályát próbáltuk ki, eszméletlen jó élményekkel távoztunk. 😄 Csodálatos a díszlet, zseniális a pálya felépítése és a hangulata is! Az Elme Háza pályái semmihez sem foghatók, biztosan visszatérünk még a jövőben! 😁
Vegyek korosztály játszott együtt, gyerekek, felnőttek is élvezték ajátékot. Kedvesen fogadtak minket, nagyon ajánlom!
Dalma 3 társával játszott a
Túlvilág pályán
A “túlvilág” pályán játszottunk. Nagyon élveztük! Remek feladatok voltak, a játék felèpítése kiváló volt, a helyszín tökéletesen lett kialakítva! Mi biztosan visszatérünk még a közel jövőben! Nagyon szerettük!
A játék érdekes volt, kellően nehéz, ketten közülünk már voltak ezen a pályán, ezzel a kicsi előnnyel ki tudtunk szabadulni. Nekem gondot okoz, hogy a nem túl erős világításban nem látom a lakatokon a számokat, de ezt a fiatalok megoldják 😊. Nagyon jól éreztük magunkat, izgalmas és érdekes feladatok voltak!
Edit 3 társával játszott a
Illúzió pályán
Családdal mentünk,az Illuzió pályát választottuk,nagyon jót játszottunk,a feladatok érdekesek és változatosak és sikerült kijutnunk
Fantasztikusan jól éreztük magunkat. Múmia szobát foglaltuk, de annyira tetszett, hogy gyorsan átmentünk a Túlvilágra is 😁 mindkét szoba nagyon jól van felépítve, a feladatok nem túl könnyűek és izgalmasak. Családi program volt és mindenki nagyon élvezte. A Túlvilág szobában még sikitoztunk is 😁 köszönjük szépen
Vivien 5 társával játszott a
Fűrész pályán
Nagyon jól éreztük magunkat, jól kialakított helység, kedves dolgozók!
Fanni 4 társával játszott a
Fűrész pályán
Izgalmas, kihívásokkal teli családi élmény volt! Minden elmère szükség volt, hogy kiszabaduljunk az utolsó másodpercben 😊.
Fanni 4 társával játszott a
Fűrész pályán
Izgalmas, kihívásokkal teli családi élmény volt! Minden elmère szükség volt, hogy kiszabaduljunk az utolsó másodpercben 😊.
Bianka 3 társával játszott a
Borzongás pályán
Nagyon élveztük, jobb volt mint amire számítottunk.
Több szabadulószobabán megfordultunk már de ilyen összetettben még nem. Csak ajánlani tudom! 🫶
Öt 10 éves kislányt vittem játszani,nagyon imádták
Zoltánné 4 társával játszott a
Fűrész pályán
A kislányomnak szerettünk volna meglepetést szerezni, mivel hallottam milyen izgalmas program. A lányom két barátnőjével, illetve a nővérével és a sógorával próbálta ki a"Fűrész" pályát. Fantasztikus élmény volt, tervezik a folytatást. Szívből ajánlom!
Zsuzsanna 5 társával játszott a
Túlvilág pályán
Nagyon jó volt!
Hatalmas élmény volt, nagyon jó csapat építőnek. Mindenkinek szívből ajánlom!! :)
Szuper volt, játék vezető nagyon kedves és segítőkész volr, pontos utasitasokkal latott el minket.
Baráti társasággal voltunk a Sherlock Holmes pályán. Nagyon jól kidolgozott és nagyon változatos. Remekül éreztük magunkat. Csak ajánlani tudjuk!
Anita 2 társával játszott a
Túlvilág pályán
Tegnap a Túlvilágot próbáltuk ki. A játék mester segítő készségének köszönhetően kijutottunk. Kicsi borzongás, de minden pillanatát élveztük. Mindenképpen vissza térünk még. 🙂
Nagyon hangulatos, élménydús volt a Sherlock Holmes pálya. Már nem először jártunk az Elme Házában, mindig remekül érezzük magunkat.
Nagyon jó volt. Ügyesek vagytok. Jövünk legközelebb is.
Zita 3 társával játszott a
Túlvilág pályán
A Túlvilág pályát választottuk a srácaimmal, izgalmas, hangulatos volt a játék. A díszlet és az effektek ötletesek, a játékmester hölgy nagyon kedves, segítőkész. Egy szó, mint száz, élveztük minden percét, mindenképp jövünk még!
Nagyon szórakoztató, értékes időt töltöttünk a feladatok megoldásával. Bár nem sikerült kijutnunk időre, nem csalódás éreztünk, hanem kihívást egy újabb játékra. Alig várjuk, hogy újra mehessünk "játszani"!
Csapatéptőre mentünk egymás után 2 pályára és nagyon segítőkészek voltak és segítettek megtalálni a tökéletes időpontot. A pályák nagyon jók és elég nagy kihívást is jelentenek. Mindenkinek ajánlani tudom!
Ádám 1 társával játszott a
Illúzió pályán
Nagyon jó volt a pálya, nagyon látványos,tele furfangos feladatokkal. Ki jutottunk. Mi nagyon élveztük és biztos hogy vissza megyünk még. Ádám ès Zsófi :)
Nagyon jól éreztük magunkat,elöszőr voltunk,de nem utoljára!
Szuper jó volt. Csak ajánlani tudom mindenkinek. Remekül felépíett és kidolgozott rejtvények,és egy nagyon segítőkész játékmester tette emlékezetessé ezt az egy ott töltött óránkat
Nagyon szép és igényes pálya. Nagyon jól éreztük magunkat.
Panna 1 társával játszott a
Illúzió pályán
Nagyon jól éreztük magunkat, jó fejtörők voltak. A játék mester segített mikor látta hogy elakadtunk. Szerintem fogunk még menni.
Életemben először a Kollégáimmal voltunk csapatépítőn a Sherlock Holmes pályán, ami annyira megtetszett, hogy elmentünk a Férjemmel is A Fáraó átka pályára.
Szavakkal leírni lehetetlen, hogy mennyire izgalmasak, kidolgozottak a pályák, fantasztikus feladatokkal és gyönyörű díszlettel.
Szeretnénk az összes pályát kipróbálni. ❤️
Sziasztok!
A Férjemmel mentünk ketten, Házassági évfordulót ünnepelni 🫢😁 Sosem voltunk még itt, sőt szabadulószobában sem, ezért úgy gondoltuk a Sherlock pályával kezdjük ezt az élményt. NAGYON jól éreztük magunkat, nagyon jól ki van találva a pálya, eszméletlen izgalmas volt, és itt is köszönjük szépen a segítséget a játékmesternek. 🙏 Nélküle azt hiszem nem sikerült volna, mivel kicsit túlizgultuk az időre játékot...de végül azért sikerült nyerni 😁😁 így az élmény még pozitívabb lett😍
Ajánljuk mindenkinek, ebben nem lehet csalódni!☝️ Mi is biztosan vissza fogunk térni 😍 Köszönjük szépen az estét 🥳😘
Enikő 3 társával játszott a
Fűrész pályán
Legjobb program, ha egy picit ki akar szakadni az ember a mindennapok szürkeségéből. Csapatépítőn voltunk utoljára itt, mindenki szuper élményekkel, felpörögve szabadult ki 😉
Ágnes 7 társával játszott a
Illúzió pályán
Kislányom szülinapja alkalmából hívta meg a barátait erre a programra, ami a várton felül is nagyon jól sikerült. A gyerekek mindkét pályán(Illúzió és Sherlock Holmes) nagyon jól érezték magunkat, napok óta erről mesélnek mindenkinek. A játékmesterek kedvesek és türelmesek, a feladatok nagyon ötletesek. Köszönjük szépen az élményt! :)
Petra 1 társával játszott a
BOMBA pályán
Először voltunk a párommal, a BOMBA nevű játékon vettünk részt. Szuper feladványok, nagyon jól éreztük magunkat. Biztos, hogy jövünk újra is.
Vera 1 társával játszott a
BOMBA pályán
Több pályát is próbáltunk már, soha nem bántuk meg. Igényesen kialakított pályák, segítőkész személyzet.
A szülinapi zsúrok nem csak az ajándékokról és a tortáról szólnak – hanem az együtt töltött minőségi időről is. Az Elme Háza Sherlock Holmes pályája tökéletes helyszín arra, hogy a gyerekek egy izgalmas és szórakoztató kaland során erősítsék barátságaikat. Ez a szabadulószoba nemcsak a szórakozásról szól, hanem fejleszti a logikát, a térbeli látásmódot és a csapatmunkát is. A barátok és osztálytársak együtt oldanak meg rejtélyeket, miközben közelebb kerülnek egymáshoz. Az ilyen élmények segítenek abban, hogy a virtuális kapcsolatok helyett valódi, emlékezetes pillanatokat éljenek át.
A helyszíni koordinátorok igazán kedvesek, segítőkészek voltak.
Imadtuk a pályát!! és nagyon kedves volt a segítőnk is !! innen is köszönjük!!
Minden pályán voltunk eddig, már csak az új Sherlock Holmes pálya hiányzott, de tegnap bepótoltuk azt is. Nagyon szép a díszlete, jók a feladatok. Kedves játékvezető.
Most a Sherlock Holmes felújított pályáját próbáltuk ki. Nagyon igényesen van megcsinálva. A korábbi verzióját is próbáltuk, onnan sajnos nem sikerült kiszabadulni. Tegnap a segítőkész játék mesternek hála fergeteges élményben volt részünk. Sokadszor térünk vissza, de mindenképpen megyünk még. 🙂😌
Edina 3 társával játszott a
Túlvilág pályán
Fantasztikus. Hátborzongató. A Túlvilág nevű pályán voltunk és a nevéhez illően tényleg elrepített minket a Túlvilágra. A feladatok és a hozzá tartozó effektek eszméletlenül jók voltak. A történet izgalmas, olyan, mintha egy filmbe csöppenttünk volna.
Beáta 1 társával játszott a
Illúzió pályán
Első szabaduló szobás élményünk. Az Illúzió pályát próbáltuk ki, nagy-nagyon szuper volt. A játékvezető nagyon segítőkész, és szimpatikus volt. A helyszín tiszta és igényes!
Köszönjük a maradandó élményt! Kedvet kaptunk a folytatáshoz!
Nagyszerű az új Sherlock pálya!
Feladatok kreatívak és kellően nehezek. Berendezés és technika 10/10!
Fantasztikus élményekkel gazdagodtunk a Sherlock Holmes szobákban. Köszönjük a lehetőséget.
13 és 11 éves fiainkkal mentünk négyen az őszi szünetben a Sherlock pályára. Először voltunk ilyen helyen. A kisebbik fiunk azt mondta, az egész napot ott tudta volna tölteni. A nagyobbiknak nagyon tetszettek a kihívások, a feladványok, amik a rejtekhelyekhez vezettek. Én kicsit csalódott voltam, hogy nem sikerült teljesíteni a pályát időben (a háromból a második szoba teljesítéséhez még kb 5 percre lett volna szükség) de végül meg lettünk dícsérve, hogy a pálya 80%-át sikerült teljesíteni elsőre. Nagyon tetszettek a feladatok, alig várom, hogy visszamenjünk erre a pályára, hogy sikerüljön időben megoldani a feladatokat. Más pályákat is szeretnénk kipróbálni. Ajánlom!
Bianka 3 társával játszott a
Borzongás pályán
4-en vettünk részt a Borzongás pályán. Felülmúlta minden elképzelésünket, ár-érték arányban is megfelelő volt.
A játék mester is nagyon segítőkész volt.
Fantasztikus élményel gazdagodtunk.
Nagyon igényes,szuper pálya.Igazi családbarát.Mindenkinek csak ajánlani tudom
Tivadar 3 társával játszott a
Fűrész pályán
A játék fergeteges volt. Mi a fűrész pályán játszottunk és nem bántuk meg. A játékvezető kedves volt, a pálya nem volt se túl könnyű se túl nehéz. Mi nagyon élveztük bátran ajánljuk másnak is!
Judit 3 társával játszott a
Fűrész pályán
Hihetetlen buli volt😁 A Fűrész pályán voltunk és imádtuk! Kellett a csapat munka, kellett a logika és a gondolkodás. Szuper feladatok voltak. Természetesen bent ragadtunk😅😅 Köszönjük szépen a lehetőséget egy élmény volt minden pillanata. Még egész biztosan visszatérünk!!
Első játékom volt és nagyon tetszett. A Múmia átka ugyan elért bennünket, de legközelebb sikerülni fog. A szobák és a feladványok ötletesek és kreatívak. A szervezők és a játékmester nagyon segítőkészek! Mindenkinek ajánlom, hogy próbálja ki valamelyik szobát és remélem még visszatérünk! Tamás
Nagyon kedvesen fogadtak minket. Megfelelő tájékoztatást kaptunk a játékról. Nagyon segítőkészek voltak. Nagyon jól szórakoztunk.
Egy csapatépítő keretein belül látogattunk el az ElmeHázába. Nagyon jól éreztük magunkat, sikeresen ki is jutottunk. Mi a Sherlock-os pályát próbáltuk ki. Mindenkinek ajánlom, nagyon izgalmas, sokrétű, gondolkodós és tényleg nagyon jó csapatépítő is. Barátokkal és kollégákkal is remek választás ez a pálya!
Köszönjük az élményt! Még biztosan visszatérünk!
Jártam a korábbi verzióján is ennek a pályának, így lehetnek ismerős feladatok - de azok is új csavarral jelennek meg, mindenképpen érdemes meglátogatni. Eléggé elgondolkodtató pálya, sokféle feladvánnyal, kreatív megoldásokkal
Majdnem az összes pályán voltunk már. A család apraja nagyja nagyon élvezi a játékot. A játékmester segítőkész és kedves a pályák felépítése remek. Nem mindegyik pályáról sikerült kijutnunk, de azokra minden bizonnyal visszatérünk! Alig várjuk a következő pályákat. :)
Nagyon jó volt, szuperül éreztük magunkat. Máskor is megyümk. Köszönjük
Ilona 4 társával játszott a
Túlvilág pályán
Sokadik szabadulószobás játékunk volt,de a Túlvilág az eddigi legjobb.Memória,logika,kombinációs kézség....igazi fejtörő feladványok.A játékmesterünk szuper kedves lány volt.Klassz családi Halloween program volt,sajnáltuk,hogy nem folytattuk a Borzongással.
Második pálya, amit kipróbáltunk. Szuper, pályákhoz illő környezet. Nagyon ötletes feladványok, még ötletesebb megoldások. Nagyon élveztük. Köszönjük!
Balázs 3 társával játszott a
Túlvilág pályán
Nem először és nem is utoljára voltunk lányommal és barátaival . Most is nagyon jól éreztük magunkat, köszönjük az élményt !
Szuper élmény volt,érdekes, különleges, gondolkodtató feladatok voltak, fantasztikus volt mikor kinyiltak a titokzatos ajtók.
Éva 6 társával játszott a
Túlvilág pályán
Nagyon szerettük de sajnos el akadtunk sokszor 😁De nem először és nem utoljára mentünk ❤️
Nikolas 1 társával játszott a
Borzongás pályán
Nagyon szuper az Elme Háza.Ajánlani tudom mindenkinek. A borzongás és a túlvilág pályán voltunk. Nagyon jól meg van csinálva az egész pálya. Zoli és Nick.
Kiváló az új Sherlock Holmes pálya ! Ötletes és szórakoztató ! Mindenkinek ajánlom !
A megújult Sherlock pályán voltunk kis csapatunkkal. A környezet valóban visszarepített abba a korba. Nem volt egyszerű, de megugrottuk😉az akadályokat. A segítő információk is jókor jöttek ❤️Köszönjük ezt az izgalmas estét. Még visszajövünk! 🥰
A Sherlock Holmes pályán voltunk két gyerekkel. A játékmester segített amikor szükségünk volt rá. Nagyon kedves, szimpatikus volt. Mindenkinek ajánlom, mi biztosan megyünk még!
Dorottya 2 társával játszott a
Illúzió pályán
Nagyon jó volt és, annak ellenére, hogy nem a legnehezebb pályán vettünk részt, gondolkodtató feladatok voltak és így élvezetes volt. Nagyon örülök, hogy kipróbáltuk.
Nagyon jól éreztük magunkat, a szobában le lehetett ülni gondolkodni ami egy plusz pont. Mi most a Sherlock Holmes-ban voltunk ami több szobából áll és a szobák jól voltak összerakva, összekapcsolva egymással. Izgalmas, logikai feladatokat is kaptunk szóval mindenki tudott gondolkodni.
Nagyon jól éreztük magunkat, a szobában le lehetett ülni gondolkodni ami egy plusz pont. Mi most a Sherlock Holmes-ban voltunk ami több szobából áll és a szobák jól voltak összerakva, összekapcsolva egymással, izgalmas, logikai feladatokat is kaptunk szóval mindenki tudott gondolkodni.
Nagyon jól éreztük magunkat, a szobában le lehetett ülni gondolkodni ami egy plusz pont. Mi most a Sherlock Holmes-ban voltunk ami több szobából áll és a szobák jól voltak összerakva, összekapcsolva egymással, izgalmas, logikai feladatokat is kaptunk szóval mindenki tudott gondolkodni.
11 éves lányom most volt először, a Sherlock Holmes új pályát választottuk.Minden percét imádtuk, nagyon izgalmas volt, a hölgy segítőkész, következőleg a Múmia titkaira fogunk menni😊Mindenkinek ajánlom akár szülinapi ajándéknak is szuper😊Hatalmas élmény volt,köszönjük😊
Ádám 2 társával játszott a
Túlvilág pályán
A túlvilág a legjobb szabaduló szoba amiben valaha jártunk. Kifejezetten kreatív, hangulatos és érezhetően minden volt a pálya.
Barbara 2 társával játszott a
Túlvilág pályán
Mindíg is részt szerettem volna venni szabaduló szobás játékban, igaz ezt a pályát nem én választottam de úgy nézett ki hogy ennek ellenére egyedül én élveztem minden percét😄
Mindíg is szerettem a logikai ügyességi játékokat és itt igazán meg mutathattam minden tudásomat.
A hang és fény effektek is jól voltak, meg volt a horror feeling, igaz voltak részek mikor majd kiugrott a szívem a helyéről meg a sírás fogott de én akkor is úgy jöttem ki hogy minden szobát/játékot ki szeretnék próbálni
Sziasztok!
Mi 3 zsibongó gyermekkel voltunk a Sherlock Holmes pályán, ami kicsit nehezítette a koncentrációt, de mi felnőttek is nagyon-nagyon jól szórakoztunk, és élveztük ha megfejtettünk valamit :) Legközelebb másik pályát is kipróbálunk! Csorba Anita
Hihetetlen élményben volt részünk.
A gyerekek vissza akartak menni és maradni akartak. Egész nap ezt hallgatom hogy menjünk vissza. Mindenkinek csak ajánlani tudom Szülinap, csapatépítő gyerekeknek is ajánlom. Aki elmegy nem bánja meg, sőt visszamegy. Az ára nagyon is jó, vállalható.
Nagyon izgalmas volt a pálya, kár hogy nem sikerült időben befejeznünk. Később, éppen ezért tervezzük a visszatérést és akkor reszkessen a Múmia. :-))
Zoltán 1 társával játszott a
Borzongás pályán
Nagyon jó volt. Még visszatérünk.
Már harmadik alkalommal térünk vissza, eddig soha nem bántuk meg. Nagyon izgalmas lett az új Sherlock Holmes pálya. Az előzőt is végig játszottuk. Nagyon szépek a szobák. Furfangosak a rejtélyek. Jól összehozza a csapatot. Csak ajánlani tudom.
Legközelebb is visszatérünk.
Luca 5 társával játszott a
Fűrész pályán
Szülinapi buli keretében vettünk részt 2 pályán gyerekcsapattal (10-11 évesek). Mindenki nagyon jól érezte magát, mindkét pályán kijutottunk, igaz segítséget igénybe vettünk, de így is teljes mértékben élvezhető volt! Szuper élmény volt, visszatérünk!
Enikő 3 társával játszott a
Fűrész pályán
Minden szuper volt! Annak ellenére h nem jutottunk ki, egy nagyszerű lehetőség volt szórakozásra, illetve csapatépítésre! Bátran ajánlom! Segítőkészek a szervezők is!
Nagyon jól éreztük magunkat! Szerintem mindig nagy élmény kiszakadni kicsit a hétköznapokból és egy egész órán át valami teljesen másra koncentrálni, együtt hatan. Az új Sherlock Holmes pályát próbáltuk ki, ami nem volt egyszerű, nagyon sok különböző rejtvényt és feladványt kellett megoldani, de végül is ki lehet jutni. Nagyon köszönjük az élményt, köszönjük a játékmesternek is, kedves és segítőkész volt! Mindenkinek ajánlom, mi biztosan megyünk még!
Imádjuk az Elmeházát, többször jártunk már itt, a szobák elképesztőek, az alkalmazottak kedvesek és segítőkészek.
Boglárka Anikó 5 társával játszott a
Fűrész pályán
A játékot ismertető és segítő hölgy nagyon kedves és megértő volt, a pálya érdekes és izgalmas volt.
Krisztina Abigél 6 társával játszott a
Túlvilág pályán
Minden tökéletes volt számunkra annak ellenére, hogy néha volt pár baki a pályán, de egy ilyen komolyan összerakott és nagy technikai felszereltséggel rendelkező pályánál ez nem csoda. Betudtuk a technika ördögének, ha már a Túlvilág pályán voltunk :D egyébként meg kell szokni, hogy ez egy új típusú pálya és ennek megfelelően máshogy kell gondolkodni, mert sokkal több minden vált így lehetségessé, mint ahogy először hinné az ember :) a játékmester nagyon kedves volt, és mindig pont csak akkor és annyit segített amennyi éppen szükséges.
Gergő 1 társával játszott a
Fűrész pályán
A Fűrész pályát csináltuk, sajnos nem sikerült kijutni mert kifutottunk az időből, de amúgy nagyon jól megcsinált pálya. Kell kicsit gondolkodni, de összességében nem nehéz, kilogikázhatók a feladványok, és a játékmester is segített, ha elakadtunk. Ami miatt nem volt tökéletes az élményünk, hogy az alap tematikához, vagyis a Fűrész filmhez igazából semmi köze nincsen a pályának, illetve a sikertelen teljesítést követően nem mondták el, hogy hogyan tudtunk volna kijutni (ahol voltunk idáig szabadulószobában, mindenhol elmondták, hogy mik lettek volna a megoldások).
Ádám 5 társával játszott a
Túlvilág pályán
Nagyon jó volt a pálya, mi nagyon élveztük, igaz voltak váratlan részek, de erre számítottunk hiszen horror pálya... Összegezve tehát nagyon jó pálya csak ajánlani tudom.
Nagyon vártuk kislányommal az új Sherlock rejtvényeket, mert első élményünket az előző Sherlock szobákban szereztük. A kis barátnőjével vágtunk neki az új kalandnak, melyet mindketten nagyon élveztek. A berendezés nagyon szép, a rejtvények ötletesek és látványosak, a játékmester kedves volt. Nem utolsó sorban kijutottunk. :-) Annyira jól érezték magukat a csajok is, hogy a kislányom születésnapját is itt fogja ünnepelni pár barátnőjével.
Körülbelül a 6. Pálya amin részt vettem, számomra az összes közül a legjobb, legélménydúsabb😊
Nagyon elveztuk parommal, hogy nem volt a legerősebb pálya gondolkodás terén és így több sikerélményt tudtunk szerezn
Boglárka 4 társával játszott a
Borzongás pályán
Öt fős csapatban látogattunk el az Elme Háza Borzongás nevű pályájára, ami egy felejthetetlen élményt nyújtott számunkra.
Nagyon igényesen lett megtervezve a pálya mechanikája, időnként nehezebb feladatokkal.
A játékmester is nagyon segítőkész volt végig a játékidő alatt, amikor segítségre szorultunk.
Biztosan meglátogatjuk még egyéb pályáit is!😊
Nagyon ötletes, jól kitalált pálya volt a Borzongás. Szuper díszlet, izgalmas effektek. 4 fővel játszottunk, sikerült kijutnunk :) Mindenképp visszatérünk a Túlvilág pályára is!
Az új Sherlock Holmes pályán voltunk.Az új díszlet nagyon szuper!A feladványok fantasztikusak!Nekünk ez a pálya tetszett eddig a legjobban!
Zoltán 1 társával játszott a
Borzongás pályán
Sziasztok! A "Borzongás" pályát csináltuk meg egy barátommal, ami ismét hatalmas élmény volt. Hozta az oldalon leírtakat. :)
Tökéletes megépítés, kedves segítségnyújtás. Csak ajánlani tudom!
Nagyon igényes, alaposan megtervezett pálya.
Igazi kreativitást és nyomozói kézségeket igénylő feladatok.
Kijutni ugyan nem sikerült, de biztosan megpróbáljuk újra.
A fények és a hangulat miatt ideális családi szórakozás is.
Az első alkalom volt, hogy szabaduló szobában jártunk, és abszolút pozitív élmény volt. A múmia átka nevű szobában voltunk, ami tökéletesen reprezentálta a piramis és Egyiptom hangulatát. A nehézségi szint, azonos volt az oldalon feltűntetett értékeléssel, nem olyan feladatok voltak, amelyek a gyerekek számára lehetetlenek, de ugyanakkor a felnőtteknek is gondolkoznia kellett erősen. Kreatív feladatok, élethű díszlet és zene. A játékmester, amikor szükség volt rá, azonnal rendelkezésre állt és segített.
Nikoletta 6 társával játszott a
Túlvilág pályán
Kedves Elmeháza!
Az első szabaduló szobás élményünk a Túlvilág volt. Nagyon jól éreztük magunkat. A játék nagyon izgalmas, kreatív és logikai feladatok is szerepelnek benne. A berendezés is nagyon szuper volt. Az ott dolgozó személy is kedves és segítőkész volt, nagyon sokat segített a játék folyamán.
Sajnos kijutnunk nem sikerült, de a közeljövőben visszatérünk.
Aki szereti a horror filmeket és szeretne kikapcsolodni akár családosan, akár baráti társasággal mindenkinek szívből ajánlom.
Köszönettel : Egy 7 fős Családi csapat! :)
Nagyon jól éreztük magunkat.
Hatalmas a szórakozás élmény, mi ketten voltunk és nagyon jól éreztük magunkat biztos hogy többször is elfogunk menni! :)
Első szabadulószobás élményként a Csernobil pályán próbáltunk szerencsét. Ugyan "csak" egy szoba, de tele feladvánnyal, aminek megfejtésében a klausztrofóbiás élmény és a fogyatkozó idő nem sokat segít :)
Első nekifutásra ugyan nem sikerült, de végig izgalmas és szórakoztató volt. S szerencsére ez csak játék, Miskolcot nem lepte el a radioaktív hamu, van második esély. Élünk is vele hamarosan :)
Máté 5 társával játszott a
Fűrész pályán
A fűrész pályán voltunk, végre sikerült kijutni :D nagyon élveztük! A pálya nem horror.
A pálya hangulata nagyon jó volt, a bilincsből való kijutás izgalmas volt, a díszletek szépek voltak, a feladatok pedig trükkösek! Mindenkinek ajánlom aki szereti a kihívásokat :)
Júlia 3 társával játszott a
Illúzió pályán
Illúzió pályán voltunk. Elég fejtörős játék, megizzadtunk vele de az utolsó másodpercekben kijutottunk. 2 felnőtt és 2 gyerekkel játszottunk. A gyerekek nem nagyon tudnak még hozzá tenni a játékhoz de jól érezték magukat. Köszönjük a játékmester segítséget. Máskor is megyünk. Szuper volt.
István 3 társával játszott a
Illúzió pályán
Jó pálya, jó játék. Viszont kevés vagy hiányos instrukciók. Ezért sok segítséget kellett kérni. Az instrukciók hiánya miatt némely feladat nem volt értelmezhető. De azért jól szórakoztunk, és el röppent az idő.
Orsolya 3 társával játszott a
Túlvilág pályán
Brutálisan jó volt
Mi a túlvilág pályán voltunk, nagyon modern jó effektek vannak!
A játékvezető nagyon kedves
Nagyon jól éreztük magunkat ismét😁, játékmester nagyon kedves és segítőkész. Ez egy szuper csapatépítő program. Legközelebb mindenki viszi magával az olvasó szemüvegét😄😄😄.
István 1 társával játszott a
Borzongás pályán
Nagyon jól éreztük magunkat, izgalmas volt végig, szerencsére a játékmester segített mikor megakadtunk 1-2 feladványnál, így könnyebb volt továbbhaladnunk.
Lili 3 társával játszott a
Illúzió pályán
Eszméletlen jól éreztük magunkat, az Illúzió pályán voltunk. A játékmester egy végtelenül cuki lány aki nagyon tájékozottan és magas szakmai tudással informált minket. 🥰
A Múmia átka pályán voltunk 7 kamasszal. Sikerült teljesíteni
a pályát. Nagyon élvezték a gyerekek. A játékmester ha látta , hogy elakadtunk segített, de mi is kértünk segítséget . Már tervezik hogy mire szeretnének menni legközelebb.
Botond 3 társával játszott a
Illúzió pályán
Nem sok szabadulószobában jártunk még, de az eddigi két Elme Háza élményünk abszolút pozitív! Négy fővel jártunk a régi Sherlock pályán és az Illúzió szobában, mindkettő látványos és izgalmas volt. Előbbivel épphogy végeztünk az idő lejárta előtt, utóbbival jobban haladtunk, még pár feladat belefért volna a 60 percbe. Kedves és lelkes segítőnk volt, alapos instrukciókat kaptunk a játék előtt, és amikor játék közben látta, hogy valamit már kinyitottunk, csak nem vettük észre, hogy kinyílt, azt jelezte is számunkra. Szívesen jövünk legközelebb is :) És kíváncsian várjuk a felújított Sherlockot!
Beáta 5 társával játszott a
Fűrész pályán
A "Fűrészt" látogattuk meg. Az ott lévő hölgy nagyon segítőkész volt, mindig figyelte a gyerekeket. Mindent megtett, hogy jól érezzék magukat. Biztosan megyünk még.
Natália 3 társával játszott a
Túlvilág pályán
Nagyon tetszett a játék, a szobák jol meg vannak csinálva és nagyon jo fejtörősek a feladatok. A pultban a lány nagyon aranyos és segítőkész volt. Legközelebb is megyünk majd 😊
Nagyon jól éreztük magunkat
Nikoletta 4 társával játszott a
Borzongás pályán
Életem első szabadulószobás játéka volt a Túlvilág pálya mèg kb 1 hónappal ezelőtt ahonnan sajnos nem jutottunk ki. A játèkmesterünk nagyon kedves ès segítőkész volt. Mindenkèpp tervbe volt hogy visszatèrünk ès kipróbálunk más pályàt is, mert mindannyiunknak nagyon tetszett a játèk.
Tegnap mentünk is a már vőlegènyemmel 🥰 illetve a családdal a Borzongás című pályàra ahonnan sikeresen kijutottunk. Nagyon nagyon jól éreztük magunkat ismét. Biztosan fogunk menni még☺️
Attila 2 társával játszott a
Fűrész pályán
Szeretünk szabaduló szobákba járni! Próbálunk hozzánk közel esőt találni minden alkalommal. Viszont a mostani szobáért 3 órát utaztunk.. Egy pillanatra se bántuk meg. Mi a Fűrésszel kezdtük es annyira elnyerte a tetszésünket, hogy nemsokára ismet visszatérünk további két szabaduló szobába:-)
Logikusan de mégis sok csavarral összeállított feladatok:-) egy élmény volt mindenki számára!
Ha tehetitek, mindenképpen gyertek ide es próbáljátok ki:-)!
éppen most
ÚJ
Munkatársaimnak szerveztem csapatépítőt. A Múmiát kellett volna megoldanunk, de kifogott rajtunk. A pálya viszont szuper és a fiatalember is mindent megtett hátha sikerül. :-)
Iszonyat jól éreztük magunkat sokadjára nálatok de ez feledhetetlen számunkra.
Köszönjük az esküvői fotózás lehetőségét. És megyünk tovább a többi pályára is. Mindig jól érezzük magunkat és ha játék közben elakadnánk akkor a játékmester a lehetőségnek megfelelően segít.
Nagyon jól éreztük magunkat, és ajánlani fogjuk a barátainknak is, hogy látogassanak el.
Magát a játékot nagyon élveztük, de tényleg szűkös a hely már több emberrel. Ennek ellenére felejthetetlen első élmény volt!
Csernobilon voltunk és nagyon jó volt
Csernobil pálya nagyon tetszett, érdekes volt és elgondolkodtató feladatok voltak benne. Ha elakadtunk, segítséget kérhettünk a folytatáshoz. Biztosan visszamegyünk még.
Nagyszerű volt! Hárman mentünk és nagyon jól éreztük magunkat. A feladatok gondolkodtatóak, a kellékek precízek, és a különböző fény-és hanghatások csak mégjobban fokozzák a hangulatot. Remek csapatjáték!
Tegnap jártunk a Sherlock Holmes pályán, ami sajnos bezárt, de megtudtuk, hogy nem kell aggódnunk ugyanis hamarosan nyílik egy új Sherlock pálya. A játékmester hihetetlenül kedves és jófej volt. Amíg elsétáltunk a pályához rengeteg másik pályát ajánlott. Nem ez volt az első se az utolsó alkalom, hogy meglátogattuk az elmeházát. Mindenkinek csak ajánlani tudom. Egy felejthetetlen élmény!
Több pályát is kipróbáltunk már. Minden pillanatát élveztük. A játék mester nagyon segítőkész volt. 🙂 Sajnos most nem sikerült kijutnunk, de úgy gondolom neki fogunk futni még egyszer. 😀
A tegnapi napon, 23650 -es idővel kijutottunk a csernobil szobából.
A pálya nagyon jó,és hihetetlenül gyorsan igaz egy kis segítséggel , de két gyerekkel ( 8;11 évesek )is meg lehet oldani a feladatokat.
Köszönjük.
A Sherlock pályán játszottunk és végre kijutottunk. Jó volt a pálya.
5 fős kis csapattal sikerült eljutni hozzátok és már nem ez volt az első szabaduló szobánk, de az biztos hogy az egyik legemlékezetesebb. A szoba kialakítása nagyon látványos volt, a feladványok is nagyon ötletesek voltak, ami igazán lenyűgözött bennünket, azok a technikai megoldások voltak, pl ahol egy tárgyra kellett helyezni a kezünk és az nyitott egy ládát vagy egy másik kapcsolót. Eszméletlen jó élmény és szórakozás volt ez mindannyiunk számára és csak ajánlani tudjuk másoknak is! Köszönjük nektek!
Mi a Sherlock Holmes pályán játszottunk, nagyon jó volt maga a feladat nagyon izgalmas volt keresni a jeleket kódokat kulcsokat :) Egyaránt szerintem felnőtteknek és gyerekeknek is nagyon jó ez a pálya. A játékmester nagyon segítőkész és kedves volt, a játék végén elárulta, hogy az új Sherlock pálya is nagyon menő és izgalmas lesz, tuti kipróbáljuk azt is. Nagyon jó élmény volt.
Gyula 1 társával játszott a
Fűrész pályán
Sziaszto!Mi másodszor voltunk a párommal a Fűrész pályán,amit sikeresen teljesítettünk!Hatalmas élmény volt mind kettönk számára💯!A játék mester nagyon segítő kész volt!Biztos hogy újból vissza fogunk térni a többi pályát is kipróbálni!Akinek csak tudjuk ajánlunk titeket!További sok sikert mind nektek,mind a játékosoknak!
Nagyon jól felépített pályák, nehéz feladatok. Szép díszlet.
Rita 4 társával játszott a
Fűrész pályán
Köszönjük a lehetőséget a játékra. Már több pályán is részt vettem, de ez volt az első alkalom, hogy kiszabadultunk🙈😁. Csapatunkban voltak első játékosok is, akik várják a következő alkalmat!!! 🥰
Gábor 1 társával játszott a
Illúzió pályán
Izgalmas jól átgondolt pálya , kedves személyzet . Fogunk még menni :)
Jó volt nagyon, élvezetes játék volt
Gabriella 4 társával játszott a
Túlvilág pályán
Több szobában is voltunk már. Nagyon élveztük🥰 Jók a feladatok, jól össze van állítva a pálya és a személyzet is rendkívül kedves es segítőkész volt❤️
Nikolett 4 társával játszott a
Túlvilág pályán
Màsodik alkalommal is fantasztikusan éreztük magunkat. Mindenkinek ki kell próbàlni!:-)
Sok nagyon jó pálya gyönyörű díszlettel és érdekes feladatokkal. A személyzet nagyon kedves és segítőkész. Nem az első, de nem is az utolsó alkalom, hogy eljöttem. Bátran ajánlom mindenkinek :)
Éva 4 társával játszott a
Illúzió pályán
Kevès volt az egyetlen idő
A megszokott, segítőkész játékmester. Érdekes feladatok, sikeres "szabadulás".
Zsoltné 5 társával játszott a
Borzongás pályán
A horror szobába voltunk összesen 6an és a 120perc extra rettegést választottuk.
A játék szuper volt, a díszlet kiváló és tényleg félelmetes és élethű.
A játékmester is nagyon kedves és profi volt.
Összeségében 10ből 11pontot adnék
Az Elme Háza egyszerűen fantasztikus élmény volt! Az izgalmas, kreatív feladatok és a részletgazdag díszletek teljesen magukkal ragadtak minket. Garantálom, hogy ha kipróbáltok egy pályát akkor nem az lesz az utolsó. Mi épp megyünk sorba az összesen. 😃 Csak ajánlani tudom mindenkinek, aki szereti a kihívásokat!
A Sherlock Holmes pályán voltunk legutóbb. Ez is nagyon tetszett nekünk. Izgalmas, érdekes feladatok voltak. Köszönjük!
Ádám 2 társával játszott a
Fűrész pályán
Kifejezetten ötletes pályák, épp megfelelő nehézséggel, pontosan az amire számítani lehet. A játékmester nagyon jófej volt, amikor elakadtunk készségesen segített nekünk. Összességében egy tökéletes csapatépítő, szórakoztató, gondolkodtató program.
Tamás 5 társával játszott a
Túlvilág pályán
Nagyon élvezetes volt számunkra, a pályák nehézségi szintje teljesen megegyezett a leírtakkal, voltak nehéz feladatok, de ilyennek kell lennie egy szabadulószobának. Az egyik legjobb volt amit eddig kipróbáltunk a családdal. A Túlvilág pályát mindenkinek ajánljuk, de biztosak vagyunk benne a többi is ugyanilyen szuper. Igazi kalandvágyóknak is igazán megfelelő választás lehet.
Ui: Külön öröm volt számunkra, hogy az idő lejárta után kiszabadítottak minket és nem maradtunk ott bezárva, bár akkor véleményt is nehéz lenne írni)😅
Első szabadulószobás élményünk volt. A Sherlock-os pályán voltunk gyermekeinkkel (9 és 10 évesek!). A pálya nagyon hangulatos és profin megszerkesztett volt. A játékmester és minden itt dolgozó nagyon kedves, és segítőkész. A gyerkőcök fiatal koruk ellenére is nagyon élvezték a kalandot. Bár kijutnunk nem sikerült, de óriási, közös élménnyel gazdagodtunk. Biztos, hogy visszajövünk még!
Nagyon jól éreztük magunkat, szuper élmény volt. Az összetett, egymáshoz kapcsolódó logikai feladványok átgondoltak voltak és megoldásuk igazi sikerélményt nyújtott. Segítséget is kérhettünk az ott dolgozóktól elakadás esetén. A szoba a tematikának megfelelő hangulatot sugallta. Mindenkinek szívből ajánlom, igazi kikapcsolódást nyújt!
Nagyon izgalmas,jó és felettébb logikás feladatokkal teli játéktér!
Brigitta 2 társával játszott a
Túlvilág pályán
Mi hárman mentünk el a Túlvilág nevű pályára. Már a bemutató is nagyon tetszett nekünk így azonnal foglaltunk időpontot. Esti időpontot választottunk, hogy minél jobban meg adjuk a módját a horror játéknak. Már amikor még érkeztünk a helyszínre az magába rémisztő volt egy elhagyatott épületnek tűnt. Ahogy be léptünk Már akkor rázott minket a hideg. A játékmester nagyon kedves volt mindent érthetően tökéletesen el magyarázott. A pálya nagyon rémisztő volt. Mindhármunknak nagyon tetszett az egész játék. Én személy szerint nagyon féltem. Mindenkinek ajánlom aki szereti a horror filmeket horror dolgokat , hogy ezt a pályát IS próbálják ki ! Mi imádtuk, rettegtünk. Mintha horror filmben lettünk volna. A játékmester segített amikor kértük. Sajnos jutnunk nem sikerült de majd legközelebb egy másik pályán.
Első szabadulószobás élményünk volt. A hamarosan bezáró Sherlock pályát teljesítettük, amely hatalmas élmény volt számunkra. Érdekes, a Sherlock világra jellemző feladványokkal találkoztunk. A játékmesterünk segítőkész és nagyon aranyos volt, itt is köszönjük a játék utáni beszélgetést! Ha erre járunk, biztosan eljövünk a többi pályára is.
Attiláné 4 társával játszott a
Borzongás pályán
Izgalmas, érdekes, néha félelmetes volt, de ez a lényege a játéknak.
A Sherlock szobában voltunk. Elbúcsúztattuk, mert a pálya ebben a formában meg fog szűnni. Hozta a játék élményét, izgalmas volt. Bár nem jutottunk ki, mert csak a férjemmel kettesben voltunk :) De nem is ez volt a cél! :) köszönöm az élményt! :)
Nagyon jól éreztük magunkat, sikeresen kijutottunk. Biztos, hogy jövünk máskor is.
Norbert 3 társával játszott a
Fűrész pályán
A Chernobyl nevű pályán jártunk tegnap és nagyon szuper élmény volt. Tetszettek a pályán belüli feladatok. Szerencsére sikerült kijutnunk is. Külön kiemelném a játékmestert, mert nagyon segítőkész és kedves volt.
Már többféle pályát is kipróbáltunk és sosem okoz csalódást egyik sem! :)
Marietta 6 társával játszott a
Fűrész pályán
Nagyon jòl éreztük magunkat. Biztos hogy visszatérünk egy másik pályán is. Volt Velünk egy 9 éves gyermek és két 11 éves , ők voltak a legügyesebbek, így nyugodtan vigyétek a gyerekeket is mert nagyon nagy élmény Nekik.
Köszönjük a lehetőséget.
László 3 társával játszott a
Illúzió pályán
Mi az Illúzió című pályán próbáltunk kiszabadulni, egy nagyobb és egy kisebb segítséggel, de végül sikerrel. Több szabaduló szobában jártunk már az ország több részén és mindegyik tetszett, de mondhatom, hogy ez volt a legkülönlegesebb mindegyik közül. Semmi lakat, semmi kulcs, csak egy teljesen üres, a padlótól a plafonig csempézett alagút....
Nagyon élveztük a játékot hamarosan újra fogunk menni biztosan.
Nagyon élveztük a játékot hamarosan újra fogunk menni biztosan.
Nagyon tetszett a játék, a pálya, szuper élmény volt.
Gabriella 3 társával játszott a
BOMBA pályán
Először vettünk részt szabaduló szobában(Bomba), mely fiam kívánsága volt 13.szülinapjára.Az elején időbe telt, amíg felfogtuk, pontosan mi is a feladatunk, mely megtalált kódot, hová is kell használnunk, és hát végül nem szabadultunk ki,kifelrobbant a bomba😊) , mégis hatalmas élmény volt, élveztük minden percét, és csak ajánlani tudjuk mindenkinek. A játékvezetőnk nagyon kedvesen, türelmesen segített nekünk, minden kérdésünkre válaszolt. Annak, aki először játszik, talán picivel több segítségre, útmutatóra lenne szükség, hogy melyik megtalált kódot, hová kell használni, minek mi a sorrendje... így lenne esély talán beleférni az időbe(Az elején nehezen indultunk.). Egyébként, amikor kértük, sok segítséget kaptunk,kedvesek, segítőkészek voltak.Ettől függetlenül szenzációs játék,izgalmas. Lelkesedésünket nem veszítettük el, tervezzük a következőt, valószínűleg egy könnyebb pályán!😊
Gabriella 3 társával játszott a
BOMBA pályán
Először vettünk részt szabaduló szobában(Bomba), mely fiam kívánsága volt 13.szülinapjára.Az elején időbe telt, amíg felfogtuk, pontosan mi is a feladatunk, mely megtalált kódot, hová is kell használnunk, és hát végül nem szabadultunk ki,kifelrobbant a bomba😊) , mégis hatalmas élmény volt, élveztük minden percét, és csak ajánlani tudjuk mindenkinek. A játékvezetőnk nagyon kedvesen, türelmesen segített nekünk, minden kérdésünkre válaszolt. Annak, aki először játszik, talán picivel több segítségre, útmutatóra lenne szükség, hogy melyik megtalált kódot, hová kell használni, minek mi a sorrendje... így lenne esély talán beleférni az időbe(Az elején nehezen indultunk.). Egyébként, amikor kértük, sok segítséget kaptunk,kedvesek, segítőkészek voltak.Ettől függetlenül szenzációs játék,izgalmas. Lelkesedésünket nem veszítettük el, tervezzük a következőt, valószínűleg egy könnyebb pályán!😊
Izgalmas volt a pálya, nem jutottunk ki , de majd legközelebb. Ufó- Az invázió
Nikolett 3 társával játszott a
Fűrész pályán
Nagyon jó élmény. Alig vàrjuk a következő alkalmat. Hamarosan talàlkozunk! És kezdődhet a jàték! :-)
Nikolett 3 társával játszott a
Fűrész pályán
Nagyon jó élmény. Alig vàrjuk a következő alkalmat. Hamarosan talàlkozunk! És kezdődhet a jàték! :-)
Zoltán 3 társával játszott a
Fűrész pályán
Nagyon jól éreztük magunkat, sajnos nem sikerült kijutnunk. De legközelebb is megyünk :)
Nikolett 3 társával játszott a
Fűrész pályán
Nagyon jó élmény. Alig vàrjuk a következő alkalmat. Hamarosan talàlkozunk! És kezdődhet a jàték! :-)
Róbert 3 társával játszott a
Túlvilág pályán
Nagyon szuper élmény volt számunkra a túlvilág pálya! Brutálisan jó díszletek és nagyon jó feladatok! Ajánlom mindenkinek!
Nagyon jól èrezte magát a csapat, igazán izgalmas volt ès fantasztikus a technika amit a játèk során használni kell. Tènyleg egy èlmèny!
Szuper egyszobás 4* pályát teljesítettünk Csernobilban. Nem volt egyszerű, de kijutottunk. Összeszokott családi csapattal játszottunk, tetszett, hogy nem lineáris a megoldási lehetőség. Szinte semmit sem a standard sorrend szerint nyitottunk ki, de lehetett tovább lépni. Gratulálunk a működtetőnek!
A Sherlock Holmes pályát próbáltuk ki négyen. Nem ez volt az első szabadulós pályánk, viszont eddig nekem ez tetszett a legjobban. Nagyon összetett és izgalmas feladványokkal teli. Kíváncsian várjuk a hamarosan megnyíló új pályát!
Most voltunk először ilyen helyen, Nekünk nagyon szuper volt, nagyon nagy élmény, jók a feladatok, a dekoráció és ami emeli a szinvonalat az a kedves,aranyos személyzet!
Gergely 2 társával játszott a
Illúzió pályán
Illúzió pályán voltunk, érdekes, egyedi, különleges volt. Sajnos nem jutottunk ki, de ez nem a pálya hibája, más gondolkodásmód kell hozzá, nem egy klasszikus pálya. Szórakozásnak, élménynek remek. A segítőnk nagyon kedves volt, megbeszéltük, hogy biztos, hogy még tálalkozunk 🙂
Nagyon tetszett a sherlockos pálya. Szépen volt berendezve és a feladatok is megoldhatóak és kreatívak voltak.
Nagyon élveztük! Retürelmesek, kedvesek voltak a dolgozók
2024 július 20-án játszottunk.
Először a Csernobil pályán voltunk, jól össze rakott , izgalmas nagyon szuper játék. Aztán a játékvezető hatására, aki nagyon lelkes és jó fej volt kipróbáltuk az Illúziót is. Semmivel össze nem hasonlítható, igazán ötletes nagyszerű játék
A játékvezető, Virág tökéletes segítő nagyon sokat tett hozzá az amúgy is szuper helyhez.
Napsugàr 3 társával játszott a
Illúzió pályán
Remek élményeket szereztünk az illuzió pályàn voltunk anyira szép volt a kialakitása és nagyon jó feladatok a recepcios lán, nagyon aranyos és kedves volt 🤗
Mátyás 3 társával játszott a
Túlvilág pályán
Zseniális! Imádom az összes szobát mert szinte már az összesen voltam de ez az új ez rendesen feladta a leckét és pont ezért volt izgalmas. A "túlvilág" nevezetű pályát tényleg csak a legjobbaknak ajánlom és aki szereti a horrort. GLHF :DD
Nagyon jó volt, kedves játèkvezető, furfangos feladatok
Több pályán jártunk már, és mindig nagyszerűen szórakoztunk. Soha sincs két ugyanolyan feladat, és az új pályák mindig hoznak valami eddig még nem látott kihívást. A "mesélők" (az ott dolgozók) mindig nagyon felkészültek, egyértelműen elmagyarázzák, hogy működik a pálya, a játék után, pedig nagyon jól promózzák azokat amiken még nem járt a csapat. 🙂🙃
Kedves, segítőkész játékmester. Remek feladatok, hasznos időtöltés, nagyszerű élmény.
Klaudia 2 társával játszott a
Fűrész pályán
9 éves lányunk unszolására mentünk el végre. Az elsőnek ajánlott Fűrész pályán voltunk. A játékmester nagyon kedves, segítőkész volt. Mindenki remekül érezte magát! Mindenképpen megyünk még!
Gábor 3 társával játszott a
BOMBA pályán
A Csernobil, a Fáraó és a Bomba pályán voltunk pár napon belül. Mind nagyon más és mégis mindegyik nagyon jó hangulatú. Jól kitalált, nagyon szép, gondolkodtató pályák. Az országban több helyen voltunk, nálunk egyértelműen ezek a pályák vitték a pálmát! A személyzet kivételesen lelkes, kedves, ez sokat tesz hozzá az élményhez!
Több pályán is voltunk már családdal és barátokkal, mindig jól szórakozunk, garantált az izgalom és az adrenalin. Ajánlani tudom mindenkinek aki szeretne kiszakadni a hétköznapi mókuskerékből, igazi stresszoldó!
Andrea 7 társával játszott a
Fűrész pályán
Lánybúcsún voltunk a Fűrész pályán, nagyon jól szórakoztunk, izgalmas volt végig a játék, a hölgyek nagyon segítőkészek és kedvesek voltak :)
László 5 társával játszott a
Túlvilág pályán
Nekünk nagyon tetszett. A vártnál is jobb volt. Jól éreztük magunkat
Pénteki napon voltunk négyen. A feleségem a bátyám és a párjával A múmia átka pályán.
Nagyon jól éreztük magunkat. Izgalmas és érdekes feladatok voltak. Egy kis ijesztés is volt benne igaz itt én sikítottam fel nem a lányok. 😂 Nemsokára megyünk a következő pályára és a ha tudjuk az összesen végigmegyünk.
Szilvia 3 társával játszott a
Illúzió pályán
Az Illúzió nevű pályán játszottunk. Nagyon jól éreztük magunkat. A játékmesterünk is nagyon segítőkész és kedves volt. Köszönjük az élményt...
Most bukkantunk rátok, így a sherlock pályát még az eltűnése előtt szerettük volna tesztelni. Nagyon jó élményt adott annak ellenére is, hogy már nem annyira van karbantartva. A srác aki segített szimpi és kedves volt. Megyünk biztos a többire is!
Boglárka 1 társával játszott a
Illúzió pályán
Nagyon élveztük, minden rendben volt.
Nagyon élveztük az egész játékot, gyorsan elrepült az idő
Dorina 2 társával játszott a
Túlvilág pályán
Tegnap voltunk a barátommal! A Túlvilág pályán , felejthetetlen élmény volt!
Ágnes 1 társával játszott a
Illúzió pályán
Rövid miskolci kirándulásunk alatt pénteken játszottunk párommal az Illúzió pályán és mindkettőnknek nagyon tetszett. A fiú, aki fogadott minket, kedves és segítőkész volt, mindent elmagyarázott, illetve a többi pályáról is készségesen mesélt. Az Illúzió pálya egészen egyedülálló, hiszen egy üres szobában bukkantak fel a semmiből újabb és újabb feladatok, ilyennel korábban még nem találkoztunk. Ha ismét Miskolcon járunk, szívesen visszatérünk egy újabb játékra.
Mindenki nagyon jól érezte magát, köszönjük a lehetőséget.
Nagyon jól éreztük magunkat. Kellett egy kis idő, amíg belejöttünk:) Szuper csapatépítős program volt.
Tegnap voltunk a gyerekekkel az UFO invázió pályán. Már négyszer voltunk egyéb pályákon, de ez tetszett a legjobban mindannyiunknak. A felvezetés tökéletes volt, minden világos, tiszta. Szerencsére sikerült kijutnunk, persze némi segítséggel. Kicsit menekültünk a hőség ellen, nem bántuk meg! Már azt is tudjuk hogy legközelebb a Csernobil pályát választjuk.
Csütörtökön voltam a két, 12 és 14 éves keresztfiammal az UFÓ pályán. Először vettünk részt szabaduló szobában. Habár az elején időbe telt, amíg felfogtuk, pontosan mi is a feladatunk, mely megtalált kódot, hová is kell használnunk, és hát végül nem szabadultunk ki, mégis hatalmas élmény volt, élveztük minden percét, és csak ajánlani tudjuk mindenkinek. A játékvezetőnk nagyon kedvesen, türelmesen segített nekünk, minden kérdésünkre válaszolt. Annak, aki először játszik, talán segítséget jelentene egy térkép, melyen azt ábrázolják, hogy melyik megtalált kódot, hová kell használni, minek mi a sorrendje... így lenne esély talán beleférni az időbe. De ettől függetlenül szenzációs játék, izgalmas, hogy érezzük, szükség van a logikánkra. KÖSZÖNJÜK a játék kitalálóinak, megvalósítóinak!
"A múmia átka" pályát választottuk munkatársaimmal. Nagyon érdekes és kreatív feladatok voltak amik végig izgalomban tartottak minket. A pálya hangulata,díszletei is adtak még pluszt az egész játék élvezetéhez. :) Nagyon tudom ajánlani 5*
A fáraó átka pályán voltunk, hárman játszottunk. Nagyon jól éreztük magunkat. A személyzet nagyon segítőkész volt és kedves. Sikerült minden feladatot megoldani és kijutni. Most voltunk először, de nem utoljára
Réka 1 társával játszott a
Fűrész pályán
A Fűrész pálya volt az első szabadulószobás élmény. Szuper volt minden: a feladatok, a szobák, a zene. Jövünk még, rá lehet erre fűzni. 😁🥰
Összességében jó program, de kissé nehéz (UFO invázió pálya). Így kicsi gyerekkel nem feltétlenül jó választás ez a pálya.
A "múmia átkát " látogattuk meg, a gyerekek nagyon jól érezték magukat. Külön köszönet az ott dolgozóknak, nagyon kedvesek és segítőkészek voltak. Biztosan megyünk még!
Viktor 1 társával játszott a
Illúzió pályán
Mi az illúzió pályát választottuk első szabaduló szobánknak.
Az elején a szoba annyira üresnek tűnt, hogy azt hittük, valaki elfelejtette berendezni. De ahogy halad a játékos úgy nyílnak ki a különböző rejtett feladványok. Igazi csapat munkát igénylő feladatok voltak.
Nagyon jól éreztük magunkat biztosan ki foglyuk próbálni a többi pályát is.
Nagyon élveztük a játékot, mindenkinek ajánlom, aki aktív kikapcsolódásra vágyik. Nem utolsó sorban, sikerült kijutnunk is! 😁
Noémi 4 társával játszott a
Túlvilág pályán
Minden rendben volt, mindenki élvezte a játékot. Sokat nevettünk, jól éreztünk magunkat.
Nagyon imádtam ajánlom mindenkinek hatalmas élmény
A szobák gyönyörüek a rejtvények nagyon jók már várom hogy újra mehessek
Édesapámmal és a vőlegényemmel voltunk a Csernobil pályán. Édesapámnak volt születésnapi ajándék. Nagyon jól éreztük magunkat az egész idő alatt. A díszlet szép volt, élvezetes volt. A háttér zenétől pedig tényleg úgy éreztük mintha ott lettünk volna. Hatalmas nagy élmény volt számunkra.😊😊
Jó volt. Még visszatérünk.
Osztálykiránduláson voltunk. Két pályára mentek egyidejűleg a gyerekek, nagyon feltöltődtek tőle, élvezték és jól összehozta őket.
A szervezők nagyon segítőkészek voltak, csak pozitívan tudok nyilatkozni
Mi a Chernobyl szobában voltunk.
Nagyon ötletesek voltak a feladatok, jól éreztük magunkat.
Egy picit lehetett volna egyértelműbb, hogy egy adott ajtó/lakat kinyitásához hány dolgot kell megfejtenünk. A szoba kb. 90%-ával lettünk kész, de ha több utasítást kaptunk volna, valószínűleg kijutunk.
A személyzet kedves, segítőkész volt.
Mindenképpen ajánljuk a helyet.
Nagyon jól éreztük magunkat! Mindenkèppen talàlkozunk újra:-)
Anna 2 társával játszott a
Illúzió pályán
Nagyon jó volt, múlthéten voltunk és annyira tetszett, hogy most is elmentünk. Az Illuzió pályán voltunk, kreatív volt és ötletes. Szépek voltak a fények. A segítő nagyon kedves volt mert akkor segített mikor látta rajtunk, hogy nagyon elvagyunk veszve.Végül kijutottunk. Köszönjük szépen a kedvességet és a segítőkészséget. Jövőhéten is megyünk 😆
Anna Lara 1 társával játszott a
Fűrész pályán
Nagyon jó volt és kedvesek voltak az ott dolgozók!🥰🫶 A pálya nagyon témába illő volt és ötletes, úgy éreztem a filmben vagyunk ( a Fűrész pályán voltunk )
Dorka 3 társával játszott a
Túlvilág pályán
A túlvilág pályán voltunk szombaton.Négyünk közül ketten nem is annyira szeretik ezt az ijesztőbb vonalat, de mikor kijöttünk ők is azt mondták, hogy nagyon tetszett nekik.A díszletével és a technikai felszereltégével is nagyon meg voltunk elégedve a pályának. Rendkívül kedves és segítőkész volt a játékmesterünk is! Mindenkinek csak ajánlani tudjuk!
Evelin 6 társával játszott a
Borzongás pályán
Tegnap voltunk 7en 120 perces játékon a Borzongás és a Túlvilág pályán. Nagyon jó volt, nagyon élveztük és néhány segítséget kérve a végén kiszabadultunk. Ajánlom mindenkinek. Nagyon nagyon jó volt és kibírhatóan volt félelmetes 😉
A Sherlock pályám voltunk, ami nagyon izgalmas volt, számomra teljesen új feladatokkal. A legjobb pálya, amin eddig voltam!
Beáta 4 társával játszott a
Túlvilág pályán
Nagyon szuper volt a játék, a díszlet meg minden nagyon jól ki van találva. A feladatok nem egyszerűek, de ettől olyan izgi, teljesen kikapcsolja az embert, ott olyan kevésnek tűnik az a 60 perc. Korábbi pályákat is végigjártuk, mind szuper. A következőn duplázunk a két horror pályán☺️jövünk még!
Anita 5 társával játszott a
Fűrész pályán
Nagyon jó volt.
Nagyon kedves fogadtatásban volt részünk,minden felvilágosítást a játékról és annak menetéről megkaptunk.A fáraós pályát választottuk,nagyon tetszett,jó volt a berendezés.Legközelebb is megyünk.
Kamilla 1 társával játszott a
Túlvilág pályán
Nagyon jó volt!
Ez volt a 3.pályán, amin részt vettünk. Sose csalódtunk, mind a pályák, mind a játékmesterek nagyon jók voltak. Csak így tovább!
Tímea 4 társával játszott a
Túlvilág pályán
Nagyon jól éreztük magunkat, visszajáró vendégek vagyunk.
Már csak a Borzongás maradt ki, de oda is foglaltunk időpontot.
Nagyon jól éreztük magunkat, 2 gyermekünkkel voltunk. Szuper közös élményszerzés. A pályát ugyan nem sikerült 100%-ban teljesíteni de mindenképp visszatérünk majd mert nagyon izgalmas a játék.
A játékvezető nagyon kedves volt.
Köszönjük mégegyszer!
Bence 3 társával játszott a
Illúzió pályán
Mi az Illúzió elnevezésű pályát próbáltuk ki, mindannyiunknak nagyon tetszett, rendkívül ötletes feladatok voltak, a pálya kialakítása elképesztő. A játékmester végig nagyon kedves és segítőkész volt. Biztosan jövünk még. Csak ajánlani tudjuk. :)
Nóra 1 társával játszott a
Illúzió pályán
Nagyon szuper volt. Kis segítséggel sikerült időn belül kijutni. Nagyon kedves volt a játékmesterünk, kértük a segítségét is, mert igazi agyafúrt feladványok voltak, nagyon színvonalas. Az illúziót választottuk elsőre, de alig vájrjuk, hogy a többi pályát is végigjárjuk.
Péter 3 társával játszott a
Fűrész pályán
Nagyon szuper volt a pálya, remekül visszaadta a film hangulatát és a feladványok is izgalmasak voltak. Mindannyiónknak jutott feladat és remekül éreztük magunkat. Csak ajánlani tudom!
Nagyon jól éreztük magunkat. Már több alkalommal is voltunk játszani. Szuper díszletek , feladatok. A héten kétszer is megyünk! :) A játék vezetőknek külön piros pont, nagyon kedvesek és segítőkészek! Köszönjük! 🔥
Attiláné 4 társával játszott a
Borzongás pályán
Szuper volt a játék😊nagyon szeretjük,jól éreztük magunkat😊
Piroska 2 társával játszott a
Illúzió pályán
Nagyszerű kikapcsolódás, igazán jó szórakozás, tényleg elfelejti az ember a kinti életét és ki kapcsolódik 😏
Dóra 3 társával játszott a
Fűrész pályán
Sziasztok! Nagyon kedves, jófej és segítőkész lány fogadott minket! A Fűrész témájú szobában voltunk, ami szuper volt. Szívesen ajánljuk mindenkinek!
A kislányom névnapi buluját tartottuk nálatok .Élménydúsan mesélték fantasztikus pálya , csodás díszlet . .Kiemelném a hölgy segítőkészségét.
Rebeka 3 társával játszott a
BOMBA pályán
Szuper volt a pálya, azt hittük nem jutunk ki, de sikerült! Gondolkodni kellett bőven.
Fantasztikus élmény volt a Sherlock harmadik alkalommal is! Kalandos, izgalmas, szuper feladatokkal 😊
Nagyon jó volt a pálya. Érdekesek, nehezek, megoldhatóak voltak a feladatok. Mindenki nagyon élvezte
Izgalmas és szórakoztató kikapcsolódási lehetőség több korosztály számára. Mi az UFO pályán voltunk, és mindannyiunknak nagy élmény volt. A berendezés is nagyon profi, a feladatok kifogtak volna rajtunk, ha nem kapunk segítséget. Biztosan kipróbálunk majd más pályákat is
A Scherlock Holmes pályán voltunk, nagyon tetszett mindannyiunknak. Biztos hogy kipróbálunk további pályákat is.
Botond Szabolcs 1 társával játszott a
Illúzió pályán
Az Illúzió szoba egy izgalmas kaland, tele meglepetésekkel és kihívásokkal, ami garantáltan próbára teszi a logikádat és a csapatmunkádat. A játékmester nagyon kedves volt és roppant segítőkész, a hangulat pedig magával ragadó. Akár kezdő, akár tapasztalt szabadulószobás vagy, az Illúzióban biztosan remekül fogod érezni magad.
Luca 4 társával játszott a
Fűrész pályán
Ez a hely egy nagyon jó hely arra hogy jól érezd magad.Elsősorban nagyon kedvesek a segitők ami egy jó pont.Nagyon jól ki van dolgozva az összes szoba.Nagyon izgalmasak a feladatok is amik megoldásával juthatunk ki.Én nagyon jól éreztem magam.A csapatunk csapatmunkába való mükődését is feljavitotta.Teljes szivemből tudom ajánlani ezt a helyet.
Flóriánné 3 társával játszott a
Illúzió pályán
Családdal voltunk az Illúzió pályán,hatalmas élmény volt!A játékmester nagyon kedves,segítőkész .Mindenkinek csak ajánlani tudom!Mindenképpen visszatérünk a többi pályát is kipróbálni!
Lilien 3 társával játszott a
Túlvilág pályán
Mindenkinek ajánlom! Egy felejthetetlen élmény és egyben remek kikapcsolódás!
A túlvilág cimű pályán vettünk részt és sikerült kijutnunk. A pálya technikája és berendezése valami hihetetlen nagyon igényesen és pontosan lett megcsinálva. A különböző feladványok is nagyon profik és megdolgoztatják az ember logikáját. A játékmester nagyon segítőkész és kedves volt. Köszönjük szépen!
ElmeHáza
Összes megjelenítése
ElmeHáza
4,9
(531)
Szabadulószobás játékok, MiskolcNyitva
ÁTTEKINTÉS
VÉLEMÉNYEK
FOTÓK
NÉVJEGY
Vélemények az internetről
Szallas.hu
9,5/10
10 értékelés
Facebook
5/5
643 szavazat
Vélemények összegzése a Google-tól
A vélemények nincsenek ellenőrizve
5
4
3
2
1
4,9
(531)
Eszter Orosz
1 vélemény
egy perce
ÚJ
Sziasztok. Tegnap voltunk a kollégákkal. Mindenkinek csak ajánlani tudjuk. Köztünk is akadtak akik óckodva, félve indultak neki, de mosollyal az arcukon távoztak. A segítőnk előtt le a kalappal! Biztosan visszatérünk még, h más pályákat is kipróbálhassunk.
Ilona Tircs
1 vélemény
2 napja
ÚJ
Sziasztok ! Mi először voltunk ezen az izgalmas játèkon! A fáraó átka volt a pálya.Nagyon érdekes és szórakoztató is volt ! Nem volt könnyű dolgunk, de segítőkész volt a hölgy, és siker koronázta a játékot! Szívesen kipróbálunk majd másik témárol szóló élményeket nálatok !
Tóth Éva
1 vélemény
egy hete
ÚJ
Túlvilág pályán jártunk, igaz nem jutottunk ki,de mindenképp visszatérünk befejezni. Nagyon izgalmasnak találtuk, a játékmester is nagyon jó volt, pont úgy segített,ahogy a legelején megbeszéltük. …Több
1
Dóra Hultai
1 vélemény
egy hete
ÚJ
A Csernobil témájú pályát próbáltuk ki ketten, ez volt életünk első szabadulószobás élménye. Szuper volt! Nagyon jó volt a szoba hangulata, jók voltak a feladatok, és segítőkészek, kedvesek voltak a lányok. Mindenképpen visszatérünk még majd! :)
1
Evelin Radics
1 vélemény
egy hete
ÚJ
Tegnap délután voltunk a Túlvilág pályán. Nagyon tetszett, szuperek voltak a feladványok. Sajnos nem jutottunk ki, de nem szomorkodunk, mert visszatérünk. A segítő Nagyon aranyos és kedves volt . Bátran ajánljuk annak aki még nem volt . Csillagos 5-ös
1
Róbert Molnár
1 vélemény
egy hónapja
Fantasztikus élmény volt, tele kreatív és logikai gondolatokat igénylő feladatokkal.
Mi a horror házban voltunk, ami igazán élethűre sikeredett és valóban hozta azt, …Több
1
Diána Bánkuti
1 vélemény
egy hónapja
Nagyon jól éreztük magunkat, kreatív, izgalmas volt a játék. Négyen voltunk az Illúzió pályán, utolsó pillanatban sikerült kijutnunk. A segítő nagyon kedves volt. Örök élmény marad. Egy másik pályán is voltunk, igaz, ott ketten- UFO invázió …Több
1
Csongor Jaczko
1 vélemény
egy hónapja
6 fős csapattal mentünk el a Borzongás pályára és nagyon élveztük. Az izgetések jók voltak nem voltak túl durvák hanem élvezhetőek. A helyszín hangulatos volt valóban megvolt a fűrészes hangulat és a feladatok is nagyon kreatívak voltak. Sajnos nem sikerült kiszabadulnunk.
1
Izabella Bujtor
4 vélemény
egy hónapja
A Sherlock pályán 2 fövel (1 felnött 1 gyerek) indultunk, nagy élmény volt, de kettönknek kb reménytelen vállalkozás 60 percen belül teljesíteni a feladatokat, nagyon nehéznek is találtam. Nagyon hálásak voltunk a segítségekért. Habár nem …Több
Bettina Tóth
3 vélemény
egy hónapja
2-én voltunk egyik nap a Fűrészes, másik nap pedig egybe kötöttük a két horror pályát. Csak pozitívat tudok mondani a pályákról. Nekem mind a három pálya azt adta amit vártam tőle, én megijedtem a két horror pályán végig. Az elején …Több
1
Edit Szabaka
14 vélemény·4 fotó
egy hónapja
UFO pályán mentünk, izgalmas, sokrétű, bonyolult és a dekoráció az atmoszfére fantasztikus.
Nagyon élveztük sok megoldandó dolog volt benne, a játékvezető figyelmes volt és …Több
1
Zsòfia Kardos
2 vélemény
3 hete
ÚJ
Jól kitalált kerettörténet, odafigyeléssel kialakított pályák, szuper atmoszféra, nagy kihívást jelentő feladatok, segítőkész, kedves személyzet!
11 éves lányokat vittem szülinapozni, óriási élmény volt! Igazi csapatteremtő, …Több
1
Hajni Barta
1 vélemény
egy hónapja
A Sherlock pályán voltunk. Nagyon jól szórakoztunk. Családi pálya, de bonyolult volt, sajnos nem végeztünk :-) , de ezzel a tapasztalattal a hátunk mögött kipróbálunk más pályát is. …Több
1
József Sánta
Helyi idegenvezető·8 vélemény
egy hete
ÚJ
Aki még soha nem volt szabadulószobában annak bátran ajánlom a Fűrész nevű pályát mert eszméletlen jól kitalált, egymásba fonódó feladványok vannak ami után biztos megkedveled a szabadulószoba által biztosított extázis élményt. Utána pedig …Több
1
Janka Toronyi
1 vélemény·3 fotó
egy hónapja
A múmia átka nevű pályán játszottunk. Ötletesek voltak a feladatok, a díszlet is igényes és izgalmas volt. Kihívást jelentettek a feladványok, de jól haladtunk, végül néhány perc híja volt, hogy teljesen kijussunk. Szeretnénk még visszatérni másik pályára is. 😊
1
Botond Molnár
1 vélemény
2 hete
ÚJ
A téma az UFÓ pálya volt, és rögtön beszippantott minket a rejtélyes hangulat.
A szobák tele voltak kreatív fejtörőkkel és rejtélyekkel, amik kihívást …Több
1
enikő landsberger
1 vélemény
egy hónapja
4-en játszottunk a Bomba nevű pályán, ami nagyszerű élmény volt. Izgalmas feladatok vártak ránk. A segítő maximálisan kedves és felkészült volt. Nagyon jó élmény volt, biztosan nem ez volt az utolsó látogatásunk.
1
Balázs Halmai
1 vélemény
egy hónapja
A Sherlock pályán voltunk, ami stílusban, hangulatban és feladatokban is nagyon ötletes volt. 2 főre egy picit hosszú volt a 3 szobás pálya, így sajnos nem sikerült idő előtt kijutni, ám a nagyon kedves, figyelmes és precíz személyzet segítségének köszönhetően közel álltunk hozzá. Biztosan visszatérünk hamarosan!
1
barbara v-f
1 vélemény
egy hete
ÚJ
Szülinapi meglepetés volt a játék! Fantasztikusan éreztük magunkat!😂😊Az ünnepelt fejére került a korona! Mindenkinek ajánljuk! Ötletes feladatok,szuper szervezés!!!Köszönjük ElmeHáza!❤
1
László Eperjesi
1 vélemény
egy hónapja
Nagyon jó élményt nyújtott 6 fő számára a fűrészes program. Az egésszel kapcsolatban két dolgot szeretnék kiemelni: a szervezés nagyon jó volt (emlékeztető e-mail, telefonhívás, stb.); a másik pedig a szabadulószoba kialakítása és a …Több
1
János Barna
1 vélemény·1 fotó
egy hónapja
Nagyon jól éreztünk magunkat! Egy nagyon, nagy élménnyel gazdagodtunk. Én nekem kb negyedik alkalom volt, de nem bírom meg unni! ❤️❤️❤️
1
Lilla
1 vélemény
2 hete
ÚJ
Mindegyik pályán voltam már többször, igaz mindig vannak változtatások, de szerencsére az egyik kedvenc még megmaradt. Az Illúzió pályán játszottunk pár napja barátaimmal, ami bár nem az első alkalom volt számunkra -évekkel ezelőtt voltunk …Több
1
Enikő Makkai
1 vélemény
3 hete
ÚJ
Tegnap voltunk egy 4 fős csapattal az új Túlvilág c. pályán. Nem ez az első alkalom, hogy náluk jártunk, rengeteg pályát kipróbáltunk már (van amelyiket többször is). Csak pozitívat tudok mondani. Végig nagyon izgalmas és összetett …Több
1
Blanka Kovács
1 vélemény
egy hónapja
Szülinapom alkalmából mentünk az Ufós pályára, és nem bántuk meg! Nehéz pálya volt, a végefelé elkezdtünk aggódni hogy egyáltalán kijutunk-e, de végül sikerült. (3 perc maradt hátra.) Nagyon jól éreztük magunkat, tervezünk jönni megint!
1
Eszter Orosz
1 vélemény
egy perce
ÚJ
Sziasztok. Tegnap voltunk a kollégákkal. Mindenkinek csak ajánlani tudjuk. Köztünk is akadtak akik óckodva, félve indultak neki, de mosollyal az arcukon távoztak. A segítőnk előtt le a kalappal! Biztosan visszatérünk még, h más pályákat is kipróbálhassunk.
Mi a Múmia Átka pályán voltunk. Nagyon élveztük a feladatokat és nagyon izgalmas volt átjutni mind a három szobán én csak ajánlani tudom mindenkinek!
Kriszti 1 társával játszott a
Túlvilág pályán
Nagyon imádtuk igaz nem jutottunk ki és fel Is adtuk a játékot de nagyon izgalmas volt és,vissza megyünk majd be fejezni hátha sikerül és a többi pályát is ki próbálni.
Már majdnem az összes pályát ki próbáltuk és mindegyik el nagyon meg vagyunk elégedve:)
A Csernobil témájú pályát próbáltuk ki ketten, ez volt életünk első szabadulószobás élménye. Szuper volt! Nagyon jó volt a szoba hangulata, jók voltak a feladatok, és segítőkész, kedves volt a játékmester. Mindenképpen visszatérünk még majd! :)
József 4 társával játszott a
Fűrész pályán
Aki még soha nem volt szabadulószobában annak bátran ajánlom a Fűrész nevű pályát mert eszméletlen jól kitalált, egymásba fonódó feladványok vannak ami után biztos megkedveled a szabadulószoba által biztosított extázis élményt. Utána pedig jöhet a többi szabadulószoba is, ugyanis aki egyszer kipróbálja, az függő lesz nagy valószínűséggel.🙂
A játék minden percét élveztük!Profi csapat,zseniális pályák!Biztosan visszatérünk!
Szülinapi meglepetés volt a játék! Fantasztikusan éreztük magunkat!😂😊Az ünnepelt fejére került a korona! Mindenkinek ajánljuk! Ötletes feladatok,szuper szervezés!!!Köszönjük ElmeHáza
Szuper időt töltöttünk el. Lányom 11. Szülinapja alkalmából esett a választás erre a programra. Nagyon jól érezték magukat. Ez tényleg egy élmény marad számukra. A kolléganőjük nagyon szimpatikus, kedves, segítőkész volt. Köszönjük mégegyszer
Evelin 4 társával játszott a
Túlvilág pályán
Vélemények az internetről
Szallas.hu
9,5/10
10 értékelés
Facebook
5/5
642 szavazat
Vélemények összegzése a Google-tól
A vélemények nincsenek ellenőrizve
5
4
3
2
1
4,9
(519)
Evelin Radics
1 vélemény
egy perce
ÚJ
Tegnap délután voltunk a Túlvilág pályán. Nagyon tetszett, szuperek voltak a feladványok. Sajnos nem jutottunk ki, de nem szomorkodunk, mert visszatérünk. A segítő Nagyon aranyos és kedves volt . Bátran ajánljuk annak aki még nem volt . Csillagos 5-ös
Éva 2 társával játszott a
Túlvilág pályán
Izgalmas volt, bőven hozta amit vártunk. Nem jutottunk ki,de visszatérünk befejezni!
A téma az UFÓ pálya volt, és rögtön beszippantott minket a rejtélyes hangulat.
A szobák tele voltak kreatív fejtörőkkel és rejtélyekkel, amik kihívást jelentettek, de nem voltak frusztrálóak. Nagyszerűen éreztük magunkat, ahogy együttműködtünk a csapatban, hogy megfejtsük a kódokat és megtaláljuk a kulcsokat.
A szobák díszletei és kellékei is nagyon színvonalasak voltak. Teljesen beleéltük magunkat a kalandba. A játékmester is nagyon kedves és segítőkész volt, mikor elakadtunk.
Összességében egy igazán izgalmas és emlékezetes időt töltöttünk el a szabadulószobában. Mindenkinek csak ajánlani tudom, aki egy kis kihívást és izgalmat keres!
A csernobil pályán voltunk ketten, mivel egy szobás a játék kényelmesen elfértünk, és hatékonyan tudtunk dolgozni az egyes feladatokon, amik nem mellesleg nagyon jól voltak összerakva, izgalmas és érdekes volt. A személyzet figyelmes volt és mindent pontosan elmondott, amit tudnunk kellett. Biztos, hogy fogunk még menni. Köszönjük az élményt!
Nagyon szuper és izgalmas volt a játék. Ezek után biztos minden pályán végig fogunk menni. :)
Éva 2 társával játszott a
Fűrész pályán
Fantasztikus élmény, igazi kikapcsolódás. Most voltunk először de nem utójára. Nagyon profin összerakott logikai játék mindenképp kíváncsiak vagyunk a többi pályára is.
Lilla 3 társával játszott a
Illúzió pályán
Mindegyik pályán voltam már többször, igaz mindig vannak változtatások, de szerencsére az egyik kedvenc még megmaradt. Az Illúzió pályán játszottunk pár napja barátaimmal, ami bár nem az első alkalom volt számunkra -évekkel ezelőtt voltunk ugyanitt-, mégis ugyanolyan, vagy talán még jobb élmény volt újra végigjátszani és sikerrel zárni. Az egyik legkiemelkedőbb és legegyedibb pálya, amit szívből ajánlok Mindenkinek!
Nagyon izgalmas volt a játék. Ötletes feladatok, szuper díszlet, kedves és segítőkész játékmester. Mindannyian nagyon élveztük. Megyünk máskor is.
Mariann 3 társával játszott a
Túlvilág pályán
A Túlvilág pályán voltunk. Egy felnőtt, 3 gimis csajjal. Ketten még sohasem játszottak, ennek ellenére nagyon jól érezték magukat. Ki ugyan nem jutottunk, de csak perceken múlt ezen a nehéz pályán😃 Biztos, hogy újra visszamegyünk! Köszönjük!
Nagyon jól éreztük magunkat, csak ajánlani tudom mindenkinek, pláne aki szereti az izgalmakat ☺️
Károlyné 2 társával játszott a
Túlvilág pályán
NAGYON jól éreztük magunkat!❤️ Mi a túlvilág pályán voltunk 3-an és hát igen megilyedtünk párszor😅 Imádom úgy ahogy van! Ajánlom mindenkinek mi is megyünk vissza egyszerűen nem lehet meg unni annyira izgalmas!!🥰❤️
Mónika 2 társával játszott a
Fűrész pályán
Nagyon jól éreztünk magunkat. Igazi kikapcsolódás volt számunkra. A játék nagyon jól felépített és izgalmas. A “játékvezető” kedves és segítőkész volt mindenben. Visszatérünk még :)
Enikő 3 társával játszott a
Túlvilág pályán
Tegnap voltunk egy 4 fős csapattal az új Túlvilág c. pályán. Nem ez az első alkalom, hogy náluk jártunk, rengeteg pályát kipróbáltunk már (van amelyiket többször is). Csak pozitívat tudok mondani. Végig nagyon izgalmas és összetett feladatokat kell megoldani egy nagyon szépen és gondosan megtervezett pályán. Teljesen átadta a hátborzongató élményt, amit vártunk. Köszönjük szépen ismét az Elmeházának!
Denis 1 társával játszott a
Fűrész pályán
Nagyon szuper élmény!
Ha arra vágysz, hogy kicsit megdolgoztassák az agyadat, és felejthetetlen élményeket kapj, akkor ezeket a szabadulószobákat neked találták ki.
A "fűrész" szobát próbáltuk ki. Rengeteg logikai és ügyességi feladattal találtuk magunkat szemben. Sikerült magunkat átverekedni, és az idő épp elegendő volt a kijutáshoz.
A barátnőmmel ketten hajtottunk
"vért izzadva" 👌😄
Gáborné 2 társával játszott a
Fűrész pályán
Nem sikerült kiszabadulnunk, de nagyon jól éreztük magunkat! 😊 Megyünk még! 😁
Laura 3 társával játszott a
Fűrész pályán
Először voltunk szabadulószobában a családdal (9 és 16 éves gyerekek) Nagyon élveztük, bár nem jutottunk ki. Biztosan fogunk még menni!
Nagyon jól éreztük magunkat, nagyon kedves és szimpatikus volt a játékmester.
Bettina 1 társával játszott a
Borzongás pályán
2-én voltunk egyik nap a Fűrészes, másik nap pedig egybe kötöttük a két horror pályát. Csak pozitívat tudok mondani a pályákról. Nekem mind a három pálya azt adta amit vártam tőle, én megijedtem a két horror pályán végig. Az elején azthittem nem lesz vészes, hat rosszul gondoltam. Könnyen megközelíthető mindegyik terem. Szerencsések voltunk, egymás után két nap mentünk és mind a kétszer ki fogtunk egy nagyon segítőkész srácot, aki elmondta mit hogy zajlik, innen is köszönjük neki. Sok szabadulószobába voltam, de a TOP 3-ba benne van. Csak ajánlani tudom!
Jól éreztünk magunkat a Sherlock pályán voltunk ami kicsit bonyolult volt. 2 perc 30 másodpercel a vége előtt megtaláltuk a koronát. A segítő közvetlen és roppantul csinos volt.
A Sherlock pályán 2 fövel (1 felnött 1 gyerek) indultunk, nagy élmény volt, de kettönknek kb reménytelen vállalkozás 60 percen belül teljesíteni a feladatokat, nagyon nehéznek is találtam. Nagyon hálásak voltunk a segítségekért. Habár nem jártunk sikerrel, izgalmas élményt nyújtott és azonnal beregisztráltunk egy másik, egyszerübb játékra. Amit kis segítséggel sikerült végigvinni, de ott is kevésnek bizonyult a 2 fö. Több emberrel biztosan nagyobb élmény, és nagyobb esély van a sikerre is. Tanultunk belöle, legközelebb jobban rászervezünk.
Róbert 2 társával játszott a
Borzongás pályán
Fantasztikus, ötletes és kreatív.
A Sherlock Holmes pályát játszottuk a családdal, 12 és 13 éves gyerekekkel. A feladványok nagyon izgalmasak és furfangosak voltak, a szobák díszletei zseniálisak, minden percét élveztük! Mi sem jelzi jobban, mennyire jól éreztük magunkat, hogy a fiúk azonnal másik pályát is ki szerettek volna próbálni. Biztosan játszunk még nálatok!
Nagyon sok szabadulószobában jártunk már. A Sherlock Holmes pálya ezek közül az egyik legjobb volt. Hatalmas élmény, nagyon jól megkonstruált szobák. A sokrétű feladatok állandó pörgést adnak a szobának. Imádtuk! A játékmester hölgy is nagyon szimpatikus volt. Ha osztályoznunk kellene a szabadulószobát akkor 10-ből 10 pont.
A Sherlock és Illúzió pályán is voltunk már. Mindkettő látványos, nagyon jó logikai játékokkal felszerelt pálya, nagyon jó élmény barátokkal, családdal. Szeretnénk kipróbálni az összes pályát. :)
Zoltán 1 társával játszott a
Fűrész pályán
Nagyon jó volt.
Gabriella 6 társával játszott a
Illúzió pályán
A múmia átka pályán futottunk, furfangos, jól átéreztük a hangulatot. A feladatok nem voltak túl egyszerűek, gondolkozósak, de megoldhatóak. Nagyon jók a díszletek!
Az Illúzió pályán vettünk részt, nem hittünk a szemünknek. Nagyon különleges, rendhagyó pálya! Mindenkinek ajánljuk!
A múmia átka nevű pályán játszottunk. Ötletesek voltak a feladatok, a díszlet is igényes és izgalmas volt. Kihívást jelentettek a feladványok, de jól haladtunk, végül néhány perc híja volt, hogy teljesen kijussunk. Szeretnénk még visszatérni másik pályára is. 😊
Családunkat elrabolták az UFO-k, és nagyon élveztük! Mivel végül nem sikerült időben hozzájutni az ellenszerhez, rövidesen
önként visszatérünk a rejtélyes laboratóriumba. A Sherlock és a Múmia pályákon korábban már remekeltünk, mindegyik szuper volt, ötletes, izgalmas, látványos. Menjetek, szabaduljatok, remek program!
Mátyás 1 társával játszott a
Fűrész pályán
Tökéletes volt
Habár nem sikerült kiszabadulni, mégis azt gondolom,hogy hatalmas élményt okozott. A pálya rendkívül élethű és izgalmas volt, a játékmester pedig segítőkész és nagyon kedves. Alig várom a következő alkalmat!
László 5 társával játszott a
Fűrész pályán
Nagyon jó élményt nyújtott 6 fő számára a fűrészes program. Az egésszel kapcsolatban két dolgot szeretnék kiemelni: a szervezés nagyon jó volt (emlékeztető e-mail, telefonhívás, stb.); a másik pedig a szabadulószoba kialakítása és a feladatok. Logikai gondolkodásra volt szükség, amire a mai világban ritkán van szükség, itt azonban a csapatmunka szükségességét is megtapasztalhattuk. Összességében egy nagyszerű program volt. László
A Sherlock pályán voltunk. Nagyon jól szórakoztunk. Családi pálya, de bonyolult volt, sokrétű megoldandó feladatokkal. Sajnos nem végeztünk :-) , de ezzel a tapasztalattal a hátunk mögött kipróbálunk más pályát is.
Egyetlen negatívum:10 perccel hamarabb kell érkezni, de az előző csapat késése miatt 25 percet várnunk kellett az utcán. Jó lett volna ha hívnak, vagy írnak, hogy elég később érkeznünk.
Alexandra-Noémi 2 társával játszott a
Borzongás pályán
Nagyon izgalmas program, mindenkinek ajánlom! A helyszínek, a személyzet, a hangulat kifogástalan.
Mariann 4 társával játszott a
Túlvilág pályán
Születésnapra ajándék keretein belül vettünk részt a Túlvilág pályán. Izgalmas volt, néha hidegrázós, nagyon jól éreztük magunkat.
A Sherlock pályán voltunk, ami stílusban, hangulatban és feladatokban is nagyon ötletes volt. 2 főre egy picit hosszú volt a 3 szobás pálya, így sajnos nem sikerült idő előtt kijutni, ám a nagyon kedves személyzet segítségének köszönhetően közel álltunk hozzá. Biztosan visszatérünk hamarosan!
UFO pályán mentünk, izgalmas, sokrétű, bonyolult és a dekoráció az atmoszfére fantasztikus.
Nagyon élveztük sok megoldandó dolog volt benne, a játékvezető figyelmes volt és precíz.
Nagyon izgalmas pálya mindenkinek ajánlom, gyakorlott csapattal menjetek rá.
(Mi 2-en voltunk, másodszorra szabadultunk csak, de akkor maradt 18 percünk.)
Éva 4 társával játszott a
Túlvilág pályán
Nagyon jól éreztük magunkat s már uj pályát szeretnénk mert voltunk mindegyiken! 😊
Andrea 2 társával játszott a
Túlvilág pályán
Nagyon tetszett a Túlvilág pálya! Kellően ijesztő, kellően nyomasztó. Két olyan feladat volt, ami kissé nehéz volt, segítség nélkül nem jöttünk volna rá, hiába voltunk már sok pályán.
Összességében nagyon jó volt!
Nagyon kreatív és izgalmas volt a pálya.
Vince 1 társával játszott a
Illúzió pályán
Tetszett a kivitelezés és a kreatív megoldások
Barbara 5 társával játszott a
Túlvilág pályán
Szuper volt, nagyon izgalmas pálya, sok mozgó díszlettel/kellékekkel.
A pálya nagyon tetszett nekünk, sajnos nem tudtunk időben kiszabadulni, de az élmény így is megérte. Sok különböző feladat volt, így mindenben kipróbálhattuk magunkat. Reméljük egyszer még eljutunk hozzátok.
A Csernobil szoba nekem mint kezdőnek kicsit nehéz volt, de ettől függetlenül nagyon izgalmas és szórakoztató volt a játék. A játékvezető cuki volt, érthetően elmagyarázott minden szükségeset és a kedvezményes utalvány is jó dolog :) Szívesen kipróbálnék más szobákat is a jövőben.
Most voltunk először, de nagyon fantasztikus élmény volt! Sajnos nem jutottunk ki, de minden percét élveztük.
Nagyon jó volt ! Ismeretlenül vágtunk neki a feladatnak , tele kérdéssel , bizonytalansággal. Ezek a feladat megoldások közepette feledésbe merültek és egy fantasztikus élményt nyújtottak számunkra !
Köszönjök a lehetőséget ! Kiprobálásra ajánljuk másoknak is !
Tamás 5 társával játszott a
BOMBA pályán
Élménnyel teli 1 óra, szórakoztató de egyben logikus gondolkodásra inspiráló volt a pály! Órákkal késöbb is arról beszélgettünk hogy mit és hogyan csináltunk illetve kellet volna csinálni . Örülönk neki hogy lehetőséget adott számunkra hogy mindenki megmutathassa mivel tud hozzájárulni egy közös feladat megoldásához !
Köszönjük !
Köszönjük a lehetőséget ! Szuper volt ! Nagyon jól szorakoztunk !
Csak ajánlani tudom másoknak is !
Igaz hogy a csapat nagyobbrészt most volt először szabadulószobában ,de annyira tetszett hogy már újabb látogatás lehetőségét tervezik.
Írisz 4 társával játszott a
Illúzió pályán
Nagyon élvezte a játékot a csapat, hatalmas élmény volt mindenkinek. Köszönjük a lehetőséget!
Csaba 7 társával játszott a
Fűrész pályán
Nagyszerűen éreztük magunkat.
6 fős 11-12 éves lánycsapattal érkeztünk, a kislányaim szülinapját kívántuk megünnepelni. És nagyon nagyon jól sikerült.
Izgalmas játék volt és mindannyian nagyon élvezték.
Szuper volt! Jól éreztük magunkat! Jövünk máskor is!
A múmia átka pályán játszottunk. A díszlet és hangulat király volt. Ötletes feladatok, izgalmas elemekkel tarkítva. A játékmester nagyon kedves, segítőkész! Biztos, hogy még visszatérünk!
Ez volt az első szabaduló szobánk, nagyon élveztük, visszatérünk még :)
Én és a családom most először voltunk szabadulószobában, de mindannyian nagyon élveztük. Sokkal izgalmasabb volt mint gondoltuk volna, és a végén a sikerélmény pótolhatatlan. A játékmester nagyon aranyos, mindenben segített, a pálya pedig jól összeállított volt, nekünk nagyjából pont egy órás program. :)
Nagyon hangulatosak voltak a szobák és nagyon izgalmas volt a játék. Jövünk máskor is.😃
Letícia 1 társával játszott a
Borzongás pályán
Most voltam legelsőnek
De nagyon szuper volt! Nem gondoltam hogy ennyire jó ez a játék! Már terven van a következő😊
Mária 4 társával játszott a
Túlvilág pályán
Hát sikeresen kiválasztottuk az egyik legnehezebb pályát😅
Nagyon élvezetes volt, teli feladványokkal. Remekül szórakoztunk!
Már sok pályát kipróbáltunk de mindenképp ez volt a legrémisztőbb. A feladatok kicsit másak voltak mint amikhez szoktunk, viszont ettől csak izgalmasabb volt a játék. Nagyon sok látvány (és mozgó) elem volt, ezért ibkább annak ajánlom aki tényleg bírja a horrort.
Nagyon jó volt. Tetszett a pálya. Minden rendben volt. A játékmester aranyos kedves volt.
Józsefné 3 társával játszott a
Túlvilág pályán
Fantasztikus volt, visszamegyünk befejezni,mert ottragadtunk.Nagyon élveztük a játékot
Lilla 5 társával játszott a
Túlvilág pályán
Nagyon szuper, izgalmas volt 🥰😁
Viktória 4 társával játszott a
Fűrész pályán
Nagyon jók voltak a feladatok, változatos, élvezetes, izgalmas :) A játékmester szuper volt, figyelt ránk, segített, ha látta, hogy szükségünk van rá, a mi sikerélményünk is fontos volt neki :) Köszönjük szépen :)
Viktória 4 társával játszott a
Fűrész pályán
Nagyon jók voltak a feladatok, változatos, élvezetes, izgalmas :) A játékmester szuper volt, figyelt ránk, segített, ha látta, hogy szükségünk van rá, a mi sikerélményünk is fontos volt neki :) Köszönjük szépen :)
A Múmia átka pályán játszottunk. A pálya díszlete nagyon igényes, a fejtörők változatosak. A játékmester nagyon kedves és udvarias volt. Kellett egy kis segítség, de az utolsó pillanatban kijutni is sikerült :). Nagyon élveztük a játékot. Biztosan jövünk még.
Mónika 4 társával játszott a
Túlvilág pályán
Visszatérő vendégként sokadszorra járunk nálatok, de továbbra is nagyon élvezzük a pályákat. A Horror nap pedig kimondottan nagy élmény maradt, a mai napig emlegetjük! Hatalmas gratula és köszönet a játékvezetőknek, a kitalálóknak és persze a különböző trükkök, elemek megvalósítóinak is! Találkozunk még.. ! :)
Martina 4 társával játszott a
Borzongás pályán
Fantasztikus játék volt.
Ferenc 3 társával játszott a
Fűrész pályán
Nagyon tetszett a játék , ötletes és igényes volt az egész , inkább ügyességi feladatok voltak. Jó élmény volt köszönjük. Biztos eljövünk a többi szobába is.
Nagyon élveztem.Maga a pálya Egyiptomba repít.Jók voltak a feladatok.
Nagyon jó hangulata volt a pályának és a játéknak is, élveztük az ijesztéseket is. Sokkal több élményt tud nyújtani mint mondjuk egy mozi, csak ajánlani tudjuk.(Borzongás pálya)
Lili 4 társával játszott a
Túlvilág pályán
Szuper program baráti társaság illetve család részére is. Több pályát kipróbáltunk már, mindig elégedetten, jó élményekkel gazdagodva távoztunk. Mindenkinek bátran ajánlom, aki szeretne kikapcsolódni és izgalmak közt eltölteni egy órát😊
A játékmesterünk kedves, közvetlen, segítőkész volt velünk! 5 fővel is nagyon jól éreztük magunkat, hiszen sok, ötletes megoldanivaló akadt, amelyekből mindenki ki tudta venni a részét! Biztos, hogy ki fogunk próbálni más pályákat is!
Marcell 3 társával játszott a
Illúzió pályán
Izgalmas volt, pont jó nehézségi szint, gyerekek is élvezték, a személyzet különösen aranyos!
Anita 3 társával játszott a
Illúzió pályán
Illúzió pályán voltunk, szuper volt a játék, 10 éves gyerek is èlvezte.
Eszter 1 társával játszott a
Borzongás pályán
Az 1. Szobaban a falon lévő nyilak kozul az utolso sor festese kicsit ki van kopva. A villanyos szekes gombnyomkodos feladat szerintem a 3 perc kevés rá, de valószínű hogy a hanganyag minősége miatt vesztettünk időt. Valamint, a koporoban lévő vampirtol az utolsó szobaban kicsit többet vártunk. Amúgy maga a pálya hangulata nagyon jó, élvezhető kellően borzongato, és kellően porgetheto volt ( bár nekem ez meg csak 2. alkalmam volt, nem nagyon tudtam mire szamitsak)
Richárd 2 társával játszott a
Túlvilág pályán
Borzasztóan jó pálya volt!
Nagyon jól éreztük magunkat. Sikerült ki jutni. Jöhet a következő pàlya!😂
Az Ufó fantasztikus élmény volt! A rejtélyek izgalmasak és kihívást jelentőek voltak, a díszlet pedig lenyűgöző és magával ragadó. A játékmesterünk nagyon kedves és segítőkész volt, és gondoskodott róla, hogy remekül érezzük magunkat.
Nagyon ajánlom ezt a szabadulószobát mindenkinek, aki szereti a rejtélyeket, a kihívásokat és a sci-fi témát. Mi biztosan visszatérünk, hogy kipróbáljuk a többi szobát is!
Remek volt a pálya. Nagyon lendületes volt, vitt magával. Jók voltak a feladatok. Jól éreztük magunkat!
Nagyon jól szórakoztunk, végül meg is oldottuk a feladványt. Összetett, sok figyelmet igénylő pálya volt, mindenki aktívan részt vett, hogy végül sikerrel járjunk. Jól jött időnként a segítség, mert nem is gondoltunk arra a megoldásra. A játékmester nagyon kedves volt! :-)
Nagyon élveztük a játékot. 2-szer 6 fős csapattal mentünk. Sokan még először vettünk részt ilyen játékban. A feladat nem volt számomra sem egyértelmű. Jó lenne, ha foglalás előtt tájékozódhatnánk arról, hogy a részt vevő csapatok hány %-ban jutnak ki. íGY szervezéskor láthatnánk, vagy be tudnánk határolni, hogy vajon végig megyünk e a pályán. Sajnos, a sikerélmény elmaradt mindkét csapat esetében. Máskor is megyünk.
Mihály 5 társával játszott a
Borzongás pályán
Nagyon jó volt izgalmas legközelebb is vissza nézek
Néhány évvel ezelőtt jártunk már ezen a pályán, de nem emlékeztünk a feladatokra, így rácsodálkoztunk mindenre. Nagyon szuperül éreztük magunkat!
Viktória 4 társával játszott a
Túlvilág pályán
Mindannyian nagyon jól éreztük magunkat. Tetszett, hogy volt feladat, ami különösen csapatmunka fókuszú volt. Remek emlékeket adott ez a játék.
János Viktor 2 társával játszott a
Túlvilág pályán
Nagyon tetszett a játék, profin megcsinálták a díszletet és a feladatokat. Összességében nehéz volt, viszont nagyon szórakoztató.
A díszlet gyönyörű!
A feladatok nehézsége családi szórakozásnak tökéletesen megfelelt. Kisebb gyerek is hozzá tud tenni hatékonyan a megoldáshoz.
Ágnes 1 társával játszott a
BOMBA pályán
Nagyon tetszett a Bomba játék, bár számunkra nehéz volt, felrobbantunk😀. Jó a díszlet, érdekes a téma. Nagyon kedves volt a játékmester hölgy.
Nagyon szuper volt
2024.02.24en voltunk este a Borzongás pályán ,nagyon jó volt,remek volt a játékvezető,érti a dolgát.
Miklós 3 társával játszott a
Illúzió pályán
Jól éreztük magunkat!
Nagyon jól éreztük magunkat sikeresen kijutottunk 10 percunk maradt a végén. ☺️
A feladatok ötletesek, és jól követik egymàst. BIztosan vissza térünk még.
Dániel 5 társával játszott a
Borzongás pályán
Édekes élmény,de nagyon jó volt egyesek számára ilyesztő lehet,számomra annyira nem de a csapattársaim számára mindenképp az volt,de végül mind jól éreztük magunkat,és biztos,hogy fogunk mégegyszer menni,aki teheti mindenképp próbálja ki,megéri.
Tamás 4 társával játszott a
Túlvilág pályán
Nagyon szuper volt. Jók a díszletek, ötletes van felépítve.
Szabina 5 társával játszott a
Borzongás pályán
Nagyon élveztük a játékot, ki is jutottunk egy kis segítséggel és alig várjuk a következő alkalmat.
Péter 3 társával játszott a
Túlvilág pályán
Nagyon izgalmas és hátborzongató pálya volt, sok ilyesztő és meglepő elemmel. Nekünk tetszett a pálya, várnánk egy 2 órás verziót is :)
Nagyon jó volt. Mindenkinek csak ajánlani tudom
Szabina 3 társával játszott a
Túlvilág pályán
A borzongas és a Túlvilág pályákon voltunk, nagyon tetszett, hogy egybefüggően játszhattunk, nem kellett a két szoba miatt megszakítani. Fantasztikus díszlet es feladatok. Elég ijesztőek is. A filmeket amiket magukba ölelnek teljesen visszaadta a szoba a hangulata.
Most voltunk előszőr, jól éreztuk magunkat.
Nagyon tetszett a pálya kivitelezése, összeállítása. Szuperül éreztük magunkat. Sokkal jobban szeretjük az olyan pályákat, amelyek több helyiségből állnak. Ez abszolút elnyerte a tetszésünket.
Tímea 4 társával játszott a
Túlvilág pályán
A játèkvezető csajszit imádjuk!!!😃
Nagyon jó ez a pálya. Voltunk már az összes horror pályán,de ez viszi a prímet😁Feladatok is nagyszerűek.
Igaz nem jutottunk ki,de visszatérünk,hogy végig vigyük a pályát!!! A Túlvilág💪🏻😃😃
Nagyon jól éreztük magunkat a nyomozás alatt! Sok és különböző féle feladat várt ránk, extra kiegészítőkkel és kellékekkel!
Jó csapatépítő , ajánlom mindenkinek!
Szuper játék volt, szülinapi ajándéknak szántuk, és tökre betalált, sikerült "kijutnunk" is. A nehézség pont ideális volt, néhány percünk maradt csak.
Gabriella 3 társával játszott a
Illúzió pályán
Elveztuk. Jó volt együtt dolgozni a gyerekekkel. De nagyon jó kis pszicho tanulmányt is lehetne a csapat játékokról. Jó alapja egy családi vitának meg együttműködésnek is 😄
Gréta 3 társával játszott a
Túlvilág pályán
Nagyon jól éreztük magunkat. Szuperek a kellékek és maga a technika is. Már kinéztük a következő pályát :)
Nagyon jól éreztük magunkat, tényleg sokkal nagyobb élmény mint egy mozizás! 😁
Bianka 5 társával játszott a
Túlvilág pályán
A Túlvilág pályán voltunk. Nagyon tetszett nekünk mind a díszlet, mind a feladványok. Izgalmas feladatok voltak, olyanok is amelyek hatékony csapatmunkát igényeltek. Köszönjük az élményt!
Ivett 3 társával játszott a
Fűrész pályán
Nagyon jó élményt adott, az egyik legjobb szabadulószoba melyen részt vettünk. A pálya nagyon jól ki volt alakítva, minden részlet ki volt dolgozva, a feladványok pedig hibátlanul működtek. Máskor is megyünk! :)
A pálya gyönyörű ès izgalmas. A feladatok nagyon tetszettek ès egy 4fős csapattal megoldhatóak 60perc alatt. Igazán élménydús szórakozás.
Nagyon szuper volt, izgalmas volt végig!
Eszter Réka 4 társával játszott a
Túlvilág pályán
A legújabb szobájukban voltunk, a Túlvilágban. Nagyon igényesen építették fel, színvonalas díszlettel. A feladványok és a megoldások is nagyon kreatívak.
Sziasztok! Nagyon jól éreztük magunkat, szuper erős volta pálya . Igaz nem jutottunk ki , de a mi korunkban màr ez is belefér. Jó néhány pályát kiprobàltunk de eddig ez volt a legerősebb. Nem vette el a kedvünket megyünk legközelebb is , ha a gyerekektől, unokàktol eltudunk szabadulni.😁 Köszönjük az élményeket!!!!
Szuper élmény volt a Sherlock pálya!
Izgalmas feladványok, kreatív díszlet. Nagyon kedves játékmester! Két 11 éves lánnyal a csapatban is sikerült kijutnunk.(kevés segítséggel🙂)
Mária 3 társával játszott a
Fűrész pályán
Nagyon jó volt. Majdnem kijutottunk!!Èlveztük! Mêg egy nagyon pici idő kellett volna!Biztosan visszatèrő vendêgek leszünk!!!😃😉🤗
Mária 3 társával játszott a
Fűrész pályán
Nagyon jó volt. Majdnem kijutottunk!!Èlveztük! Mêg egy nagyon pici idő kellett volna!Biztosan visszatèrő vendêgek leszünk!!!😃😉🤗
Dalma 6 társával játszott a
Fűrész pályán
Nagyon jól èreztük magunkat!Szuper volt a pàlya,ötletes megoldások!A személyzet kedves,segítőkész!
Dalma 6 társával játszott a
Fűrész pályán
Nagyon jól èreztük magunkat!Szuper volt a pàlya,ötletes megoldások!A személyzet kedves,segítőkész!
Nagyon tetszett.
Érdekes volt.
Jól szórakoztunk.
Orsolya 1 társával játszott a
Túlvilág pályán
Nagyszerű pálya, kiváló kivitelezés, segítőkész játékmester! Köszönjük, hogy itt lehettünk! Minden pályát kipróbálunk a jövőben, ez már biztos! ;)
Ákos 1 társával játszott a
BOMBA pályán
Kedves Elmehaza! Nagyon szuperul ereztuk magunkat es nem utolso sorban megallitottuk a bombat! Viszont egy szosszenetnyi megjegyzes. A legelso terkepes feladat igazan nehezre sikerult. Bar valoszinuleg azert mert nem vagyunk miskolciak igy a helyismeret hatraltatott. A tobbi feladat zsenialisan kitalalt volt. Koszonjuk. Udvozlettel Veronika es Akos
Kicsit nehéz volt a pálya. Szerintem 2 fő kevés volt hozzá
Szuper volt. Nagyon jól éreztük magunkat.
Barnabás 3 társával játszott a
Illúzió pályán
Nagyon jó és szórakoztató!
Nikolett 3 társával játszott a
Borzongás pályán
Fantasztikus élményben volt részünk. Egy másik párral vettünk részt a párral, hogy jobban megismerjük egymást.
Ez a közös élmény, minden képzeletünket felülmúlta.
Nagyon nagyon jó volt! Elfelejthetetlen élmébyt szereztünk!
Nagyon jól éreztük magunkat. Tetszett a pálya atmoszférája és a feladatok is nagyon jók voltak szerintünk.
Szerintem nagyon jó volt a játék. Tetszett a pálya felépítése nagyon jó atmoszférája volt. A feladatok is nagyon jók voltak.
Szuper volt, nagyon jól éreztük magunkat! Biztosan megyünk máskor is! Izgalmas volt és jól átgondolt minden feladat!
Tamás 1 társával játszott a
Illúzió pályán
Nagyon jól éreztük magunkat, máskor is megyünk!
Nagyon jó volt, tetszett a többi ismerőseinknek is ajánlottuk ezt a páyát, hogy próbálják ki.
Szuper volt a hangulat, érdekes a pálya. Először voltunk itt, de még fogunk menni. Köszönjük
Dzsenifer 1 társával játszott a
Borzongás pályán
Én személy szerint nagyon féltem, ijesztő volt számomra de viszont nagyon izgalmas . Egész jól haladtunk a feladatokkal viszont nem értünk a végére talán többen kellene játszani mint ketten. Mi ketten voltunk de mindketten nagyon jól éreztük magunkat. Biztosan fogunk még menni főleg akkor ha van kedvezményünk is !
Péter 1 társával játszott a
Illúzió pályán
Szuper volt, látványos, jól éreztük magunkat. Köszönjük :)
Lilla 4 társával játszott a
Túlvilág pályán
Szuper volt a pálya, ijesztő, érdekes, furfangos:)) bár nem jutottunk ki, jó élménnyel jöttünk el.
Sándor 2 társával játszott a
Túlvilág pályán
Nagyon tetszett a feladatok a környezet jol kidolgozott pálya volt.A hangok is nagyon jók voltak ilyen egy igazi horror pálya
Nagyon élveztük.
Nagyon jól éreztünk magunkat! A játékmester kedves, és humoros volt! Már tervezzük a következő játékot!
Olivér 1 társával játszott a
Fűrész pályán
Nagyon tetszett a pálya, a dekorációk miatt nagyon hangulatos volt. A játékmester nagyon kedves volt. Biztosan fogunk még jönni.
Bence 3 társával játszott a
BOMBA pályán
Ajánlom!
A Sherlock pályán voltunk családilag, hárman. Bár nincs nagy rutinunk a "szabadulásban", sikerült teljesítenünk a pályát. Nagyon sok kreatív ötlettel találkoztunk, tetszett a pálya kialakítása, dekorációja is.
Emma 1 társával játszott a
Illúzió pályán
Nagyon jó pálya volt, minden feladat ötletes volt, jobban élvezhető így, hogy kevesen voltunk.
Gabriella 6 társával játszott a
Túlvilág pályán
Mi nagyon élveztük! Sokadszorra tértünk már vissza ugyanezzel a csapattal más-más pályákon! A Túlvilági pálya nagyon jó, elgondolkodtató feladatok, izgalmas részek. Habár jelenleg nem sikerült kiszabadulnunk, nem szegte kedvünket, hamarosan visszatérünk!😍 Számomra egyébként a horror része nem valósult meg, több ijesztegetést várnék, főleg váratlan pillanatban, valósághűt! De így is imádtam!
Csaba 3 társával játszott a
Illúzió pályán
Szerintem nagyon izgalmas és élvezhető játék, èn 3 gyerekkel voltam, nekik is nagyon tetszett. Ajánlom mindenkinek kezdő szabadulószobaként.
Eszméletlenül jó volt, a második szoba után újabb fordulatot hozott a harmadik szoba. Hatan voltunk tartottunk tőle hogy nem fogjuk tudni egyformán kivenni a részünket a játékból, de ezzel sem volt gond.
2. Alkalommal voltunk ott. Igy is ippen ki jutottunk. A feladokat megoldotuk s a kopott számzárok miatt alig tudtunk haladni. Én személy szerint ezt a pályát csak egy felújítás után tudnám ajánlani bárkinek.
Míra 1 társával játszott a
Illúzió pályán
Nagyon élveztük a játékot. Kellően elgondolkodtató volt, szükséges hozzá a logikus gondolkodás. Remek volt a fény- és hangtechnika is. Mindenképp visszajövünk még
Nagyon tetszett a pálya. Kellően ijesztő volt, a feladatok megfelelő nehézségűek voltak. Biztos vagyok benne, hogy a jövőben még ellátogatok ide.
Mozgalmas 1 óra volt, érdekes feladatok, a zene néha zavaróan hangos volt, előfordulhat, hogy a szoba akusztikája miatt.
Nagyon jó volt, minden percét élveztük.
A Borzongás nevű pályát próbáltuk ki :) Nagyon ötletes feladatokkal találkoztunk és izgalomban sem volt hiány. Külön öröm volt számunkra, hogy sikerült kijutnunk.
Fantasztikus volt. Mi az egyiptomi pályán voltunk,szuper feladványok,hangulatos zene,félhomály. És a legjobb,hogy a díszlet állati volt. Családdal voltunk,és mindenki nagyon jól érezte magát.
Ildikó 3 társával játszott a
Fűrész pályán
Nagyon tetszett.Jó volt kicsit kiszakadni a szürke mindennapokból és a kicsikkel játszani egy kicsit edzve a logikai gondolkodásmódot.Biztosak vagyunk benne,hogy ez volt az első ilyen játékunk de nem az utolsó,tervezzük a folytatást és úgy hogy kiszabadulásig.
Zoltánné 3 társával játszott a
Illúzió pályán
A 12 éves gyerekeink játszottak. Nagyon élvezték! Kis segítséggel, de kijutottak 😀 Alig várják a következő alkalmat!
Nagyon jó élmény volt.
Gyönyörű volt a pálya és jól felépített lépések voltak.
Köszönjük mégegyszer. ;)
Szuper jó volt! Kijutottunk😁
Szuper volt, jol ereztuk magunkat
Csapatommal kipróbáltuk az új Borzongás pályát. Nem ért csalódás, az Elme Házához méltó, logikus, szórakoztató feladatok fogadtak minket. Persze, a félelem-szint is a maximumon volt! :)
Jó volt a pálya, felkészült férfi csapatnak annyira azért nem volt félelmetes. Az utolsó puzzlenél nagyon halvány a háttér kép.
Éva 3 társával játszott a
Illúzió pályán
A gyerekeknek nagyon tetszett az illúzió pálya, majdnem ki is jutottak, kevés hiányzott. (4 fő, 12 évesek)
Nagyon izgalmas volt a pálya. Idő volt amíg ráállt a gondolkodásunk. Az első szobában sok időt töltöttünk, de utánna megtáltosodtunk. Tükörrel sejtettük hogy kell valamit kezdenünk, de a véres lábnyomot (nézőpontot) csak segítséggel találtuk meg. Az lehetne kicsit hangsúlyosabb. A pálya nagyon tetszett a csapatnak.
Minden érzekszervünkre, készségünkre szükség volt gyakorlatilag. A hangulata, a díszlete nagyon találó. Összességében szuper volt.
Két kisgyerekkel (8, 10 évesek) vettünk részt a Sherlock Holmes pályán. Mindannyian nagyon élveztük, jó emlék marad a csládnak. A gyerekek is aktívan be tudtak kapcsolódni a megoldások kidolgozasába.
Marika 5 társával játszott a
Borzongás pályán
Nagyon jól éreztük magunkat izgi volt a pálya :) Köszönjük a sok segitséget a játékmesternek
Izgalmas volt a játékmenet a Múmia átka pályán, a díszlet pedig nagyon magával ragadó. Rendkívül ötletes feladványokat kellett megoldani, külön tetszettek az elektromos nyitású ajtók. A hanghatások remekül illeszkedtek a játékmenethez és mindenki megtalálhatta a saját feladatát. Igazi csapatmunkával jutottunk ki és mentettük meg Miskolcot a több ezer éves átoktól.
Az ufó pályán játszottunk, mi nem vagyunk gyakorlott szabadulósok, sajna nem jutottunk ki, de szuper volt, elrepül az 1 óra, bénák révén lehetett volna 1,5 óra a játék idő! 🙈
Gabriella 2 társával játszott a
Fűrész pályán
Szuper volt! Először vettünk részt ilyen játékban, de biztosan nem utoljára, nagyon tetszett! A fűrész pályán voltunk, érdekes, logikus és jobbnál jobb feladatokkal. Sikerült kijutnunk. Egyáltalán nem ijesztő, de a horror fíling meg van. Ajánljuk mindenkinek!
Biztosan ki fogunk még próbálni másik pályát is.
Nagyon jó élmény volt, remek feladatokkal. A játékmester nagyon segítőkész és kedves volt. A díszletek varázslatosak voltak. Nagyon jó élményekkel távoztunk a játékból.
Fantasztikus volt! Csak ajánlani tudom
János 1 társával játszott a
Illúzió pályán
Üdv
Nagyon szuper volt
Segítséget is kaptunk
Többször megkérdezték hogy minden rendbe van e
Könnyebbre számitottam
Tervezzük a következő játékot
Tünde 1 társával játszott a
Illúzió pályán
Az Illúzió szobát választottuk, ami első ránézésre kicsi és úgy tűnt, hogy nem lesz benne semmi. Egyik meglepetés után jött a másik. Izgalmas feladatok voltak és a látvány lenyűgözött, imádtuk. 55 perc alatt kiszabadultunk, ami állítólag jó teljesítmény, úgyhogy sikerélményünk is volt :)
Nagyon élveztük a bent töltött egy óránkat, több főnek első szabadulószoba élménye volt. Személy szerint én nagyon szeretem ezeket a programokat és egy elme háza élmény bármikor jöhet. Sok pályán voltam már és tervben van, hogy a többit is kipróbáljam.
Nagyon tetszett a Sherlock Holmes pálya! Remekül éreztük magunkat! Mindenképpen kipróbáljuk a többi pályát is.
Nagyon jól éreztük magunkat! A múmia átka pályán voltunk, ami igazán izgalmas. Csak ajánlani tudom mindenkinek. :)
Brigitta 3 társával játszott a
Borzongás pályán
Nagyon jó volt a játék, érdekes és tényleg azt kaptuk, ami az előzetes tájékoztató alapján várható volt. Nagyon jól éreztük magunkat!
Élveztük a pályát,csak a lakásokat nem boldogultunk, mert szorultak,emiatt sok ídőt vesztettünk.
A pálya szuper lett, a játék itt inkább az élményre épül, mintsem az összetettebb feladatokra. Köszönjük, élveztük. Várjuk az új pályát 🙂
A pálya kreatívan lett kialakítva, jó az atmoszféra. A játékmester kedves volt, pont jókor kérdezett rá, hogy kell-e segítség. Bár nem jutottunk ki, nagyon jól éreztük magunkat.
A végén a játékmester megmutatta, hogy már nem sokon múlott a kijutás és itt kibukott egy ellentmondás, bár nekünk ez lényegtelen volt. A játék előtt arról tájékoztattak, hogy bár a kulcscsomókon több kulcs is hasznos lehet, egy kulcs csak egyszer használható, azonban a Csernobil pálya végénél az egyik kulcs két lakatot is nyit.
Kedves Elmeháza!
Nagyon szuper volt minden. A díszlet, a feladatok profi. Kedves, mosolygós volt a fogadó fiú. Szóval így tovább! Még bisszatèrünk egy pár pâlyát meghôdítani!
A játék meglepően nagyon jó volt, a feladatok az elején nem olyan nehezek, a végefelé viszont már kértünk segítséget. Tetszett, hogy a játékmester ilyenkor rávezetett a megoldásra és nem a választ mondta el.
A múmia átka pályán voltunk. A feladatok izgalmasak voltak, a díszlet pedig nagyon szép. A játékmester is kedves és segítőkész volt. Nagyon jól éreztük magunkat, köszönjük!
Nagyon jól éreztük magunkat. Tetszett a pálya, biztosan ki fogjuk próbálni a többi pályát is :). Köszönjük
Nagyon élveztük mindannyian! Szuper volt a szoba berendezése, és a feladatok is nagyon tetszettek! Biztosan megyünk még!
Szuper jó volt a játék. Sikerült a pályát kis segítséggel teljesíteni. Ha tehetitek, egy picit figyeljetek a karbantartásra is. Pár dolog nem megfelelően működött. Term. Akkor kaptunk segítséget (pl számláló A betű helyett 8-as volt)
Köszönjük a játékot!
Attila 1 társával játszott a
Illúzió pályán
Remekül éreztük magunkat
Biztos, hogy elmegyünk kipróbálni más pályákat is
Kedves játékmester, nagyon udvarias és segítőkész. A pályák nagyon jól kialakítottak és érdekes fejtörőkkel ellátottak. Nagyon élveztük, legközelebb is jövünk.
Két csapattal vettünk részt a játékban. A pályák nagyon érdekesek voltak, igazán jó logikai feladatokkal. A dizájn és az egész kialakítása is magas szintű. Most voltunk először, de biztos, hogy nem utoljára.
Vanda 1 társával játszott a
Illúzió pályán
Jól éreztük magunkat. A feladatokat kissè nehèznek találtuk, kevès volt a sikerélményünk.
Nagy élmény volt a játék. 4 fős csapat játszott, szülinapi program volt a kisfiamnak a barátaival, nagyon élvezték.
Nagyon szuper volt a pálya,igaz nem jutottunk ki,de izgalmakkal teli 1 órát töltöttünk bent.
Imádtam,hogy anyáék is ugyanolyan jól szórakoztak,mint mi 🥰
Kálmán 1 társával játszott a
Borzongás pályán
Nagyon izgalmas volt a játék. A feladatok kellően nehezek voltak. Először voltunk ilyen játékban, meghozta a kedvünket a továbbiakhoz. Nagyon jók voltak az ijesztegetések. Ketten voltunk, így nehezebb volt, mint egy nagyobb létszámú csapatnak. Olyan volt, mint amikor egy horrorfilmet nézek, tudom, hogy nem igazi mégis megijedek és félek, és most szerepelhettem a filmben.
Fantasztikus élmény volt!
Köszönjük szépen!
Ajánlom mindenkinek!
Gabriella 1 társával játszott a
Fűrész pályán
Izgalmas feladatok voltak, az eddigiekhez képest sokkal érdekesebbek és komplikáltabbak, a berendezés élethű és kreatív, a hangulat is kiváló.
Krisztina 3 társával játszott a
Illúzió pályán
Szuper volt! Nagyon jól éreztük magunkat!
A Sherlock pályán játszottunk 2 felnőtt, 2 gyerek, szuper volt, a feladatok kreatívak, izgalmasak. Mindenkinek ajánljuk, mi is biztosan eljövünk még, más pályát is kipróbálunk! 🙂
Sziasztok! Nagyon nagy élmény volt. Családdal voltunk 2 nagymama is és egy 6 éves kislány is volt velünk. Szuper volt, végig izgalomban próbáltuk a feladatokat kitalálni! Úgy elszállt a 60 perc, hogy észre sem vettük. A játékvezető hölgynek pedig szintén jár a dícséret! Nagyon segítőkész volt, mindig mosolygott. Tuti megyünk még! További sok szabadulót és sikert nektek! ☺
Péter 3 társával játszott a
BOMBA pályán
Nagyon jól éreztük magunkat, izgalmas feladatok voltak a Bomba pályán. Kíváncsian várjuk, hogy lesz-e 2 órás pálya, biztos sokan szeretnék rajtunk kívül is. Biztosan kipróbálunk más pályákat is :)
Nagyon Jól éreztük magunkat, minden rendben volt a játék alatt, gyönyörű díszletekkel, izgalmas feladatokkal! Kiszabadulnunk nem sikerült igaz, bár már nem sok hiányzott volna....
Észrevétel lehet annyi, bár először játszottunk, hogy 2 főnek lehet egy picivel több idő juthatna mint akár 4 vagy 6 fős csapatnak.
Jól éreztük magunkat! Sajnos nem készültünk fel rendesen(szemüveg, zseblámpa, stb). Legközelebb jobb lesz!!!
Nagyon tetszett a pálya és a játék, jól éreztük magunkat!
Dóra 2 társával játszott a
BOMBA pályán
Izgalmas, színvonalas pálya
Nagyon élvezetes volt a játék, szép volt a díszlet, ötletesek voltak a feladványok.
10/10 nem soká megyünk még egyszer.
Az UFO pályán voltunk. Minden tökéletes volt.
Jól éreztük magunkat, sikeresen teljesítettük a pályát
Berta 4 társával játszott a
Fűrész pályán
Nagyon jól érezték magukat a srácok. Remek ötlet volt így indítani a szülinapi bulit. Biztos hogy mennek máskor is.
László 1 társával játszott a
Borzongás pályán
Király volt!
Nagyon jól éreztük magunkat, volt amikor megakadtunk, de a játékmester segítségével gyorsan tovább is haladtunk. Izgalmas, változatos feladatokat oldottunk meg, voltak köztük egészen meglepő technikai megoldások is. Már tervezzük a következő játékot!
Nagyon jól éreztük magunkat! Kellemes kikapcsolódás volt kamasznak és felnőttnek egyaránt!
Az Illúzió pályán voltunk, ami egy egészen más kaliberű pálya, amiket eddig kipróbáltunk. Éppen ezért számos olyan feladatot tartalmaz, ami nem jellemző más pályákra, így nagyon izgalmas volt.
Tünde 1 társával játszott a
Fűrész pályán
Sziasztok!
Remekül éreztük magunkat, nagyon nagy élmény volt! Mindenkinek csak ajánlani tudom, aki kicsit mást akar csinálni a megszokott dolgos hétköznapokon kívül. Biztos, hogy visszamegyünk még, mert rendkívüli élmény volt. A barátaimnak is ajánlani fogom!
Nagyon tetszett minden csapattagnak a pálya, nagyon ötletes és színvonalas volt, az új pályára is tervezünk elmenni 😃
Btw: a játékmester nyugodtan keresheti @komlosi_orsolya -t😛
Alexandra 5 társával játszott a
Fűrész pályán
Nagyon szuper pálya, sok feladat van, egy percre sem lankadhat a figyelme az embernek. Csak ajánlani tudom mindenkinek.
Csernobil pályán voltunk, és nagyon élveztük. A pályamester nagyon segítőkész és kedves volt. Biztosan jövünk még! :-)
Sándor Bence 5 társával játszott a
Borzongás pályán
Nagyon tetszett mindenkinek!
Orsolya 3 társával játszott a
Borzongás pályán
Rendben volt minden, szuper volt a pálya, illetve a játékmester is közvetlen volt, illetve ajánlott nekünk más pályát is.
Zoltán 1 társával játszott a
Borzongás pályán
Fantasztikus volt.Le győztem a félelmet.Ez a játék szuper. Köszönjük a lehetőséget.
Károly 3 társával játszott a
Illúzió pályán
Nagyon tetszett,jó volt,hamar elrepült a 60 perc siker èlmènyünk volt,mert sikerült kiszabadulni.Szerintem megyünk majd mèg.
Csenge 5 társával játszott a
Borzongás pályán
Nagyon jó volt
Családi csapatunkkal estünk neki a Múmia titkának. Látványos, élethű díszletek, ötletes feladványok vártak minket. Kis segítséggel, de sikerült megmentenünk a Földet a “pusztulástól”!
Még biztosan találkozunk más pályákon is!
Eszter 1 társával játszott a
BOMBA pályán
Először próbáltuk ki a szabadulószobát, de nagyon élveztük. Ötletes, kreatív feladatok voltak és élethű kialakítása a díszletnek. Hamarosan megnézzük a többi pályát is. :)
Valóban nagyon szép a pálya. Bár három feladvány megoldása hiányzott a sikeres teljesítéshez, nagyon élezte a csapat.
Sziasztok!
Köszönjük szépen a lehetőséget,szuper élmény volt! A játékmesterünk nagyon kedves volt,a pálya pedig tele agyalós feladatokkal. Feltornázta az adrenalint rendesen :)
Máskor is menni fogunk
A “Borzongás” pályán voltunk, nagyon tetszett, viszont az utolsó feladat, a puzzle annyira nem ment, nem átlátható, 10 percünk volt még rá, de segítséget kertünk.
Nagyon tetszett a pálya. Sikerült kiszabadulnunk, élvezetes volt minden perc. Már foglaltunk is időpontot a következő játékra. :)
Nagyon jól éreztük magunkat, már másodjára voltunk, de biztosan megyünk még
Nagyon tetszett a Sherlockos pálya, jól voltak a feladványok és sikerült is mindet bőven időn belül megoldani.
Bátran ajánlanám más családok részére is!
Remekül felèpített, elmès feladatok! Nagyon tetszett!
Szilvia 3 társával játszott a
Fűrész pályán
Nagyon jó volt! A pálya érdekes, a játékvezető segítőkész, a feladatok kellően nehezek.
Viktória 1 társával játszott a
Fűrész pályán
Nagyon jól éreztük magunkat mindenképp szeretnénk még menni. Izgalmasak voltak a feladványok bár nem jutottunk ki de így is nagyon élveztük
Barbara 3 társával játszott a
Borzongás pályán
Elkepeszto élmény volt számunkra a játék. Tetszett a csapatnak, a jövőben tervezünk újabb pályákat kiprobalni.
Károly 2 társával játszott a
Illúzió pályán
Szuper volt! Kislányunkkal voltunk, és mindhárman nagyon élveztük minden percét.
Petra 3 társával játszott a
Illúzió pályán
Elsőként voltunk ezen alkalommal, azonban biztosan nem utoljára. Egy fantasztikus élmény volt mindannyiunk számára. Nagyon jól éreztük magunkat. Az illúzió pályán voltunk, amely annál is jobb volt, mint amit előtte elképzeltünk. Nagyon érdekes és az agyat igencsak megmozgató feladatokkal találkoztunk, amely igencsak sok furfangosságot rejtegetett, azonban brutálisan izgalmasak voltak. Köszönjük, hogy ott lehettünk!
Cintia 4 társával játszott a
Borzongás pályán
Izgalmas (pont eléggé félelmetes), pörgős pálya, jók a feladatok és a látványvilág. Nem sokon múlt, de sikerült időben kijutnunk. Ajánlom a horror pályák kedvelőinek, ezen a pályán sem fognak csalódni.
Szabina Rebeka 3 társával játszott a
Borzongás pályán
A pálya nagyon élvezetes volt. Tetszett mindannyiunknak. Nagyon jól éreztük magunkat.
Nagyon jól éreztük magunkat
Timea 1 társával játszott a
Illúzió pályán
Nagyon izgalmas volt a pálya, remekül éreztük magunkat 1 órára, köszönjük!
Jártunk szabadulószobákban több városban, több alkalommal, de szerintem eddig ez volt a legélvezetesebb. Folyamatos pörgésben telt a játék. Nem túl nehezek a feladatok, de sok van belőlük, ami segítette a folytonosságot. Ha újra Miskolcon járunk, biztosan felkeressük újra. (Sherlock Holmes pálya)
Eszter 3 társával játszott a
Illúzió pályán
Az illúzió szobát választottuk, nagyon tetszett, ilyenben még nem jártunk, ahol csak egy szoba van. Jól ki van találva, a végét nagyon nehéznek találtuk, egyébként rendben volt :) A játékmester rendkívül kedves és segítőkész volt. Köszönjük az élményt!
Ibolya 3 társával játszott a
BOMBA pályán
Jól éreztk magunkat, tetszett a játék.
Pár efekt nem müködött, de ezt leszámitva szuper volt.
Nagyon szuper volt a játék, mindenki nagyon élvezte, az ára viszont kicsit sok.
Az UFO volt a 3. pálya, amin eddig részt vettünk, de ez okozta idáig a legtöbb fejtörést. Ennek ellenére sikerült kiszabadulnunk. Nagyon ötletes, szuper kis feladatok voltak ebben a játékban is. Talán ezen a pályán volt leginkább szükség a csapattagok közötti folyamatos kommunikációra és együttműködésre. Nagyon jól éreztük magunkat, ISMÉT! Már nézzük a következő pályát :)
Nagyon szuper volt minden. Pozitív hozzáállású, segítőkész, kedves játékmester fogadott minket, aki mindent elmagyarázott, hiszen még kezdők vagyunk ebben a világban. A feladat is nagyon szuper volt, nem csalódtunk, biztos, hogy még menni fogunk!
Krisztina 4 társával játszott a
Fűrész pályán
Nagyon szuper volt! Nem gondoltuk volna, hogy ilyen izgalmas lesz. Mindenki nagyon jól érezte magát, biztos hogy jövünk máskor is!
Anna 3 társával játszott a
Illúzió pályán
Nagyon jó pálya volt. Sajnos nem jutottunk, mivel már játszottunk más pályákon is legközelebb sikerülni fog.
A Sherlock Holmes pályát választottuk. Minden szuper volt a játék során. Jók voltak a feladatok is.
Zsuzsanna 5 társával játszott a
Fűrész pályán
Szuper jó volt, jól éreztük magunkat. Köszönjük az élményt :)
Éva 2 társával játszott a
Fűrész pályán
Izgalmas volt a pálya. Sokrétűen kellett gondolkodni.Nagyon jól éreztük magunkat.
Éva 2 társával játszott a
Fűrész pályán
Izgalmas volt a pálya. Sokrétűen kellett gondolkodni.Nagyon jól éreztük magunkat.
Nagyon jól éreztük magunkat.
Nagyon jó volt, a csapatom akikkel mentünk ketté oszlottunk, és mi a bomba pályán voltunk, a másik csapat pedig az UFO-n. Fejtörő feladatok voltak, és még olyanok is voltak, amikre nem is gondoltunk volna hogy úgy kell csinálni. Hangulatos kis szoba volt, lenyűgöző díszlettel. Mi kijutottunk, és tuti hogy még kipróbálunk pályákat!
Kifejezetten látványos pályán játszhattunk, a dekorációs elemek különleges atmoszférát biztosítottak a történethez. Sok apró részlet, ügyesen elrejtett kulcsok és kellékek, változatos fejtörők. Az első, de nem az utolsó játékunk az ElmeHázánál.
István 1 társával játszott a
Illúzió pályán
Kifejezetten látványos pályán játszhattunk, a dekorációs elemek különleges atmoszférát biztosítottak a történethez. Sok apró részlet, ügyesen elrejtett kulcsok és kellékek, változatos fejtörők. Az első, de nem az utolsó játékunk az ElmeHázánál.
Több helyen is voltunk már játszani, de eddig ez volt a legjobban berendzett, nagyon színvonalas pálya. A feladványok szuperek, nagyon élveztük a játékot. A játék szervezői szimpatikusak, kedvesek, és segítő készek. Minden ismerősünknek csak ajánlani fogjuk.
A Múmia pályán voltunk, 3 felnőtt 4 gyerekkel. Ebből hármunknak volt már korábbi tapasztalata. A 6 fős létszám ajánlás érthető, elég zsúfoltan voltunk a sírkamrákban, de senki sem akart kimaradni a játékból, köszönjük a lehetőséget. A félhomály kicsit nehezítette a feladatmegoldást, jól jöttek a plusz kezek világítani. Nagyon látványos a "piramis belseje", ötletes, izgalmas rejtélyek vártak minket, résen kellett lenni, logika és bátorság is kellett hozzá. Nagy örömére szolgált minenkinek, hogy icipici segítséggel kijutottunk.
Bertalan 3 társával játszott a
BOMBA pályán
Nagyon szuper volt,mindenki nagyon élvezte a pályát!Sokat nevettünk!
Máté 1 társával játszott a
Illúzió pályán
Nagyon jól éreztük magunkat, sajnos nem sikerült kiszabadulni, de ez nem rontotta az élményt.
Nagyon izgalmas volt a játék. Segítséggel ugyan, de kijutottunk. Tetszett, máskor is megyünk!
Gergely 3 társával játszott a
Borzongás pályán
Nagyon ötletes pálya új és kreatív feladatokkal. Jó a kezdés, jó a vég, meg persze a kettő között is. Aki még nem volt, mindenképp tegyen egy próbát a "borzongás"-on, lesz meglepi ;)
Olivér 3 társával játszott a
Borzongás pályán
A pálya nagyon élethű elemekkel volt ellátva, története izgalmas és magával ragadó volt. A pálya minden eleme nagyon jól ki volt találva, a játékvezető segítőkész és kedves volt. Összességében tökéletes volt, mindenkinek csak ajánlani tudom.
Minden nagyon szuper volt. Annyira jól éreztük magunkat, hogy utána maradtunk még egy játékra! 😍
Jó kis pálya volt, sok érdekes feladattal, és jó felszereltséggel! Bár kijutni nem sikerült, nagyon jól éreztük magunkat!
Nagyon szuper volt a pálya! A játékmester szimpatikusan és kedves volt. Ha tehetjük, újra ellátogatunk egy másik pályára is!
Nagyon nagyon jól éreztük magunkat,érdekes,izgalmas volt a játék.Gyorsan letelt a játékidő..
Nagyon szuper élmény volt. Élveztük a játék minden pillanatát. Biztosan megyünk más pályára is.
Hangulatos pálya, jó játékmenet, nagyon élveztük.
A Múmia átkán voltunk. A feladatokat nagyon ötletesnek, lebilincselőnek találtuk. Nagyon élveztük a feladatokat. Egy apró észrevétel: hasznos lenne egy zseblámpa indulásnál, mert a félhomály miatt plusz megvilágítást igényel több feladat is. Telefonbal oldottuk meg, de nem ez a legjobb megoldás.
Tetszett a pálya díszlete és felépítése, nehézségi szintje megfelelően megpróbáltató volt.
Adrienn 4 társával játszott a
Borzongás pályán
A pálya nagyon látványos és jó volt, de 60 perc kevés rá
A szabadulószobánk jól kidolgozott aprólékos részletekkel volt tele, nagyon izgalmas élményt nyújtott. A pálya története valós eseményeken alapult, a feladatok izgalmasok voltak, a végén kellemes és szép élményekkel távoztunk.
A pálya tulajdonképpen nem volt nehéz, de kértünk segítséget! Bravúros feladványok voltak, és amikor már azt hittük hogy végeztünk a pályával, még mindig jött egy szoba!
Csenge 3 társával játszott a
BOMBA pályán
Nagyon jó volt. Köszönjük a lehetőséget
Nagyon élveztem maga a pályát.Az elején ahol le vagyunk bilincselve és úgy kell elindulni csapatmunkával...nagyon jó.A díszlet is nagyon jól nézet ki.
Nagyon jól éreztük magunkat, sikerült a feladatot megoldani.
Ha keresed az életedben azt a hiányzó fantázia dús, kalandos, logikai játékokkal teli szórakozást, akkor ez az a hely ! Felejthetetlen élmény volt ! Ne haggya ki senki ! Nagyon aranyos a játék vezető és segitő kész ! Bár most a szoba győzőtt, de nem sokára vissza vágó !
Alexandra 4 társával játszott a
Fűrész pályán
Nagyon jól éreztük magunkat!Még visszatérünk hamarosan!
Debóra 3 társával játszott a
Fűrész pályán
Nagyon jó volt
Zsuzsanna 5 társával játszott a
Fűrész pályán
Céges csapatépítőn vettünk részt a Fűrész nevű pályán 6-an.
Kimagaslóan nagy élmény volt,rengeteget nevettünk. Sajnos nem jutottunk ki,de rengeteg feladatot sikerült teljesíteni. Várom a következő alkalmat!
2 lakat nyitva volt, ami kicsit bezavart. egyébként jó, de nehéz pálya volt
Nikoletta 4 társával játszott a
Borzongás pályán
Segítség nélkül tudtuk végigvinni a Borzongás pályát. Mindenki nagyon élvezte, jó szórakozás volt
Krisztina 5 társával játszott a
Fűrész pályán
Nagyon szuper volt, jól éreztük magunkat!
Mihály 3 társával játszott a
Illúzió pályán
Jól éreztük magunkat,de van még hová fejlődjünk,hogy ne kelljen annyi segítséget kérjünk. Visszatérünk.
Orsolya 5 társával játszott a
Borzongás pályán
A Borzongás pályán játszottunk hat fős csapattal.
Iszonyatosan jól van felépítve a játék . Az elejétől a végéig tiszta izgalom. Nehéz kezdet után 58 perc alatt sikerült kijutnunk. Mindenkinek ajánlom aki tényleg borzongani akar.
A múmia pálya volt az első, szép a díszlet, jók voltak a feladványok, sikeresen megoldottuk a feladatokat.
Majd úgy gondoltuk bennünk van még egy kis kalandvàgy és telefonon egyeztettünk egy másik pályát is. (Bomba) ez is nagyon jó volt. Egy negatív dolog volt csak de az is korrigálható.. hihetetlen hideg volt a Bomba pályán.. de mindent összevetve jót játszottunk!
Anita 4 társával játszott a
Fűrész pályán
Ez már sokadik pálya volt, élveztük nagyon. Ha a lámpáknál nem vérzünk el, talán ki is jutunk. 😊😊
Nehéz volt a pálya "kezdő" csapat számára , nem jutottunk ki :(
Ufó pálya volt. A második teremben nehéz volt a feladványok sorrendjét kitalálni pedig megtettek a kódok csak sok idő ment el arra hogy mi hova való. Ezért nem jutottunk ki
Benedek 3 társával játszott a
Illúzió pályán
Jó volt, az illúzió pályát vittük, csak kicsit kifutottunk az időből. Szívesen jövünk máskor is! :)
A Múmia átka pályát választottuk, nagyon jól szórakoztunk. Szuper jól voltak a feladatok kitalálva. Az utolsó percben jutottunk ki.
Szuper volt! Jó volt, hogy sok feladatot kellett megoldani!
Krisztián 3 társával játszott a
Borzongás pályán
Renek volt a pálya, jók voltak a feladatok.
Krisztián 3 társával játszott a
Borzongás pályán
Renek volt a pálya, jók voltak a feladatok.
Krisztián 3 társával játszott a
Borzongás pályán
Renek volt a pálya, jók voltak a feladatok.
Izgalmas játék, de nehéz volt, kb. 10 percre lett volna még szükségünk.
Az egyiptomi pályán voltunk 4 fős családi csapatunkkal. Nagyon tetszett, hogy a 10 éves ugyan olyan aktívan részt tudott venni a játékban, mint a 19 éves. A segítő nagyon kedves volt, pont akkor jelentkezett be, amikor tanácstalanok voltunk. Biztos hogy megyünk hamarosan egy másik pályára. Köszönjük az élményt!
Borzongás pályán voltunk, félösöknek nem ajánlom, nagyon jó volt.
Nagyon tetszett a Csernobil pálya! Tervezünk hamarosan visszatérni. :)
Petra 3 társával játszott a
BOMBA pályán
A Bomba pályán voltunk, nekünk nagyon tetszett, ötletes összetett pálya volt, tele érdekes feladatokkal:)
Összességében nagyon tetszett. Az idő lejárta előtt még nem volt befejezve a pálya, viszont a játékmester adott némi plusz időt, míg visszarendezte a pályát. Ennyi idő, pár perc, elég volt, hogy az utolsó feladatot is megoldjuk. Volt egy hibás digitális kijelző amiről le kellett olvasni a kódot és nem tudtuk mit kezdjünk vele ( mert nem szám, hanem betű íródott ki egy kiégett szegmens miatt ). Itt buktunk pár értékes percet, erre felhívhatták volna a figyelmünket mielőtt a játék elindult. ( pl.: " ha kapunk egy digitális kijelzőröl egy kódot , akkor értesítsük a játékmestert walkie talkein.... )
Szuper volt minden. A játékmester segítőkész, a terem tökéletes. Egyszerűen szuper volt minden.
Szuper volt minden. A játékmester segítőkész, a terem tökéletes. Egyszerűen szuper volt minden.
Nagyon tetszett, érdekes és izgalmas volt. Változatosak voltak az akadályok megoldásai. Gratula a pálya tervezőinek!
Családi program volt (17 és 11 éves gyerekekkel). A Sherlock Holmes pálya megfelelő nehézségi szintű volt, izgalmas rejtvényekkel. Bátran ajánlanánk bárkinek!
Nagyon jól éreztük magunkat, viszont az irógép nem működött, az egyik szám és betűkombinációs lakat a helyes kód megadása után sem akart kinyilni csak nagyon nehezen, ezzel rengeteg időt veszítve.
Adrienn 4 társával játszott a
Borzongás pályán
Nagyon jól éreztük magunkat. Jók voltak a feladatok és pont eléggé nehezek.Kijutottunk és alig várjuk az új pályát!
Ákos 3 társával játszott a
Fűrész pályán
Ha jól emlékszem, kétszer kértünk segítséget, a pálya (Fűrész) vége felé. Egyszer sikeres volt, egyszer viszont elrontottuk, nem lett meg a végső kód, és a mai napig nem tudjuk, hol lehetett az ötödik óra, ugyanis arra már nem adott időt, hogy megnézzük, miután elmondta a kijutáshoz szükséges kódot. Egyébként szokás szerint nagyon élveztük, köszönjük szépen!
Szonja 3 társával játszott a
Borzongás pályán
Az új pálya egy teljesen új élményt nyújtott ! Élethű díszletek , újszerű feladatok és a valóban borzongató effektek igazi élményt nyújtottak mindannyiónknak! Sajnos kb 2 perc hiányzott a kijutáshoz, de biztos, hogy újra megpróbáljuk a kijutást összekapcsolva a nyitásra váró mégújabb szobával! Köszönjük ! Szonja és családja
Nagyon érdekes,izgalmas volt a pálya.Szerintünk a játékidő lehetne 90 perc.
Rebrka 3 társával játszott a
BOMBA pályán
Nagyon jól éreztük magunkat.
Gabriella 4 társával játszott a
Fűrész pályán
Nagyon élveztük a játékot. Ki kell próbálni mindenkinek. Megyünk máskor is.
Nagyon izgalmas és jól megszervezett volt a játék, pont eléggé kellett törnünk a fejünket, de se nem túl könnyű, sem megoldhatatlan nem volt
Andrea 2 társával játszott a
Illúzió pályán
Szüleimmel voltam es igen jót szórakoztunk azon ,hogy nem tudunk 1 feladatot sem megoldani. Szüleim élvezték és ez volt a lényeg. A fiatalember aki segítet nagyon kedves volt és végig segítet,akkor is,ha mi kértük és akkor is ha ő úgy ítélte meg,hogy talán segítségre szorúlunk.Köszönjük szépen.
Ismét egy jó ötletekkel megalkotott, élvezetes pálya.
Gergely 3 társával játszott a
Illúzió pályán
Az Illúzió pályára szabadultunk be testvéreimmel. A pálya meglepetései és a háttérben szóló zene spoiler nélkül hozták a várt hangulatot. Jöhet a következő pálya!
Nagyon szuper volt a játék ! Ez a 60 perc hihetetlenül gyorsan elment . Nagyon jó a szobák kialakítása , berendezése. Kedvesek a játékvezetők :) A koronát sikerült megtalálni . :))( Mindenképp érdemes kipróbálni!!!! Legközelebb is megyünk :) Köszönjük , imádtuk minden percét !
Eszter 3 társával játszott a
Illúzió pályán
Nagyon idegesítő hogy más pályákon velünk párhuzamosan folyik a játék. Áthallatszik és a játékmester sem tud azonnal segíteni vagy az indulásnál 3 mondatot végig mondani. Szerintem erre megoldást kellene találni.
Marianna 2 társával játszott a
BOMBA pályán
Szuper volt
Nagyon jól éreztük magunkat! Sok ötletes feladat volt a pályán!
Nagyon szuper volt a pálya
A pálya felülmúlta az elvárásainkat. Megérte rá várni. Számomra eddig ez volt a legjobb díszlet terén. Maga a helyszín is illik ehhez a horror témához. Már a parkolóban érezni lehetett a nyomasztó hangulatot. Várjuk hogy kipróbálhassuk a másik pályát is ami ezen a helyszínen lesz. Akár még egyben is. Elég gyakran járunk és már majdnem mindegyik pályán voltunk. Hasznát tudnánk venni egy utalványnak :D
Szuper volt a Sherlock Holmes pálya! Gyerekekkel mentünk (12-14 éves) akik nem győzték az élményt mesélni.Köszönünk mindent! Reméljük az összes pálya meg lesz hamarosan!:)
A Borzongás pályát volt szerencsénk kipróbálni és szerintem a legjobb pálya, ahol valaha voltam. A berendezett szobák és az ötletes feladatok nagyon izgalmassá tették a játékot. Imádtam minden percét!
Ildikó 3 társával játszott a
Illúzió pályán
Izgalmas,jó feladatok voltak bár nem könnyűek de az egész családnak tetszett!😁
Árpád Ferenc 4 társával játszott a
Fűrész pályán
Szuper volt, köszönjük az élményt.
Zoltán 2 társával játszott a
Fűrész pályán
Ötletes, izgalmas
Zoltán 2 társával játszott a
Fűrész pályán
Ötletes, izgalmas
Bomba pálya eleje elég nehéz, Miskolcot nem ismerők számàra főleg (térkép). Bár később felpörög a pálya és visszahoz valamit a hangulatba, de az eleje mély nyomot és csalódást hagyott maga után a játékosok többségeben.
Sherlock felújításra szoruló pálya. Rutintalanok számára lehet nehéz vagy több segítséget igénylő, de ettől függetlenül pörgős és nagyon jól éreztük magunkat :-)
Tetszett a pálya, gyerekekkel sikerült megtalálni a koronát.
Szuper játék volt, ez egy nagyon jól kivitelezett pálya.
Felejthetetlen élményt adott számunkra a játék. Mind a logikánkra mindpedig az ügyességünkre szükség volt, hogy kijussunk.
Köszönjük az élményt, szuper volt. Bár több, a játékban, előre megadott instrukcióra lenne szükség (akár kis apró versek formájában) mert ennyi feladathoz így ebben a formában kevés a 60 perc és így akkor kevesebb segítségre is lenne szükség
Mónika 4 társával játszott a
Borzongás pályán
Már majdnem az összes pályán voltunk, ideje volt “borzongani” is!
A pálya, a kellékek a már megszokott módon, extrák voltak! A Borzongás pályán voltunk, izgalmas élmény volt, köszönjük! Ajánljuk mindenkinek!
Nagyon jók voltak a feladatok, izgalmas volt a pálya!
Nagyon jól éreztük magunkat, kiváló családi program volt a számunkra. A díszlet nagyon szép volt, teljesen olyan hangulat volt, mintha egy piramis belsejében lettünk volna. A játékmester nagyon kedves, közvetlen, segítőkész volt. A feladatok nehézségével is elégedettek voltunk, okoztak fejtörést, azonban sikerélményünk volt, hogy kijutottunk. Szívesen kipróbálnánk egy másik pályát is.
Különleges élmény volt, nem hasonlítható semmihez. Jó volt kizárni a külvilágot arra az egy órára. Először körülvesz és csodálod a szépen megalkotott pályát, majd a hátralévő idő csökkenésével egyre inkább felpörögsz. Leírni nehéz, átélni nagyszerű.
A múmia átka pályát próbáltuk ki 4-en. A pálya nagyon hangulatos és jól kidolgozott.Igaz nem jutottunk ki, de nagyon élveztük és biztosan még fogunk itt játszani.
Technikailag valóban nagyon felszerelt volt a pálya. Annyi volt a nehézség, hogy nagyon sokszor kellett a telefonnal világítani a félhomály miatt, és az egy kezet lefoglal, és csak a másikkal lehet manipulálni. Segítene persze, ha egy másik csapattag világít. De ha neki csak ennyi a dolga, akkor haszontalannak érzi magát. Lehetne a szobában azonnal megtalálható fejlámpa, és akinek segítség, az használhatja. Amúgy nagyon ötletes volt, tetszett, bár nem bírtuk időben megcsinálni.
A folyadékszintek pontos leolvasása csak sokadikra ment, az újraellenőrzésekkel rengeteg idő elment. Esetleg azt le lehet csekkolni, hogy nem párolgott-e el az első betöltéshez képest :)
Az látszik a szobán, hogy nagyon sok munka volt a technikai bravúrokat kitalálni, beépíteni, álcázni. Nagyon köszönjük!!!
Andrea 3 társával játszott a
Illúzió pályán
Nagyon jó volt,élvezték a fiúk.
Nagyon izgalmas, összetett játék volt. Nem jutottunk ki, de ez nem elkeserített minket, hanem arra ösztönzött, hogy visszajöjjünk. Mindenki nagyon élvezte, fantasztikus élmény volt.
A játékmester kedves volt, a pálya izgalmas volt és sikerült kijutnunk, így mégjobb élmény lett belőle.
Fruzsina 4 társával játszott a
Borzongás pályán
Egy élmény volt! Nagyon jól éreztük magunkat, kellőképpen meg is ijedtünk... 😄 A díszlet remekül kidolgozott, ötletes és kreatív feladatok, mindenkinek ajánlom!
Nagyon jól éreztük magunkat, köszönjük az elményt!
Nagyon jól éreztük magunkat, köszönjük az elményt!
Nagyon szuper élménnyel gazdagodtunk. Kreatív izgalmas játék, csak ajanlani tudom mindenkinek.
Csapatunk már sok szabadulószobát kipróbált. Érdekes volt és ki is jutottunk 3 perccel a vége előtt. Élveztük a játékot, ajánlom mindenkinek
Nagyon tetszett a Borzongás pálya, a dizájn élethű volt, a feladatok ötletesek. Kijutottunk :) A játékmester kedves volt és segítőkész. Alig várjuk a következő pályát, a Túlvilágot.
János Viktor 4 társával játszott a
Borzongás pályán
Nagyon jó, ötletes a pálya. Kreatívan felépítették a díszletet és a feladatokat, teljesen beleéltük magunkat, és még sikerült is kijutnunk. Csak ajánlani tudom mindenkinek, aki nem szívbajos és el bírja viselni a horrorisztikus díszletet.
Először voltunk, de nem utoljára! Fantasztikus és izgalmas egy órát töltöttünk el. Igazi családi kikapcsolódás és csapatmunka.
Zsuzsanna 4 társával játszott a
Borzongás pályán
Nagyon kreatív volt a pálya, tetszett hogy több szobából is ki kellett jutni. A pálya neve hű volt a játékhoz! Nem is tudnék kiemelni egy részletet a játékból, az összes feladat ugyanolyan fantasztikus volt. A játék után is még nagyon a hatása alatt voltunk, beleéltük magunkat a játékba. Nagyon köszönjük a felejthetetlen élményt! :D
Nikolett 4 társával játszott a
Fűrész pályán
Mi a Fűrész nevű pályán vettünk részt, ez volt az első játékunk. Hihetetlenül jól meg volt csinálva a díszlet igazi horror hangulat volt, az elején nagyon izgalmasan indítottak és ez az izgalom a feladatok előrehaladtával csak nőtt. Végül az utolsó 6 másodpercben sikerült kijutnunk, de nagyon élveztük. Mindenképpen ellátogatunk mégegyszer
Viktória 5 társával játszott a
Borzongás pályán
Nagyon jó volt,minden tiszteletem a szervezőke,amilyen ötletesen,viccesen és szépen megcsinálták a terméket,nagyon brutál volt. Már várjuk hogy a következő pályát is kipróbálhassuk. Eddig nem volt olyan pálya nálatok amire nem mentünk volna el a kis csapatommal
Uristen hát nagyon jo volt mindenkinek tetszett sokat nevettunk es sokat FÉLTÜNK. A feladatok is szuperek voltak. A rángatózó hullatol ijedtunk meg a legjobban.
Nagyon jól éreztük magunkat.
Enikő 3 társával játszott a
BOMBA pályán
A játék maga szuper volt, de végig fáztunk, mert a szobában nem volt semmilyen fűtés. A szoba közvetlenül az udvarról nyílt (Bomba), kint nulla fok, bent kb 10 fok lehetett. Nagyon zavaró volt a hideg.
Nagyon jól éreztük magunkat mindannyian, a pálya pedig nagyon szuperül kivitelezett volt!
Attila 1 társával játszott a
Borzongás pályán
Drágább, de igényesebb, jobb új pálya, feladatokra rá lehetett jönni, megfelelő minőségű eszközök, jól kitalált játékmenet. Ki fogunk próbálni más új pályát is.
Éva 5 társával játszott a
BOMBA pályán
Nagyon tetszettek a feladatok. Jó lett volna az elején tudni hogy hány szoba (feladat) lesz mert így azt hittük hogy beleférünk az idôbe, jól állunk, holott még volt feladat hátra bőven.
Roland 3 társával játszott a
Fűrész pályán
Igazán fejtörő játék. Sok gondolkodás és összhang kell hozzá. Élménydús pálya , nagyon jól éreztük magunkat. Legközelebb is megyünk.
Ágnes 3 társával játszott a
Illúzió pályán
Nagyon klassz, változatos feladatok voltak. Tetszett, hogy különböző gondolkodású egyéneknek összeállított feladatokat kaptunk, így mindenki tudására szükség volt.
Szuper pálya, nagyon jo feladatok:)
Vanessza 1 társával játszott a
Fűrész pályán
Szuper volt! Jól éreztük magunkat. A jövőben biztosan visszatérünk majd és más pályákat is kipróbálunk. :)
A Holmes pályát választottuk. Sok izgalmas feladvány kísért végig minket. Pár eszköz nem működött megfelelően, amikkel sok időt veszítettek. Ezek cseréje sokat javítana a játék élményen.A széf gombja nem működött, a tányérhoz használandó hanglejátszó nem működött megfelelően , a térkép is hibásan jelez vissza és a papír ok esetében egy új nyomtatás és laminálás is időszerű lenne. A segítő nagyon kedves volt és hozzáértő.
A Múmia pályán voltunk. Valóban nagyon szép a pálya és a feladatok is tetszettek. Az UV lámpa egy cserére megérett, mert világítani nem nagyon akart, ami kicsit hátráltató. A 2. Szobában az edények nem voltak teljesen egyértelműek, még a segítséggel sem.
Boglárka 4 társával játszott a
Borzongás pályán
Nagyon jó èlmèny volt borzongás pályán voltunk a hölgy is nagyon kedves volt imádtuk a játékot biztosan megyünk mèg más pályára is 😁
Fantasztikus élményben volt részünk.
Sajnos nem jutottunk ki,de a ennek ellenére jól szórakoztunk
Anita 3 társával játszott a
Illúzió pályán
Nagyon izgalmas volt a pálya, tele trükkös, fejtörős feladattal.
Igazán élvezetes játék volt, az 1 óra pillanatok alatt eltel.
Csak ajánlani tudom mindenkinek.
Nagyon élveztük,szuper volt! Igaz,hogy nem tudtunk kijutni,de a lényeg,hogy együtt lehettünk.:) A játékmester nagyon cuki volt. A díszlet zseniális (Egyiptom).
Nagyon meg voltunk elégedve! Más pályákat is ki fogunk próbálni.
Adrienn 3 társával játszott a
Illúzió pályán
Klasszul éreztük magunkat. Születésnapi ajándék részeként szántuk csapatunk legfiatalabb tagjábak (10 éves), aki aktívan részt tudott venni a feladatok megoldásában.
Tetszett a Múmia pálya!
Másikat is ki fogunk próbálni.
A pálya nagyon hangulatos. A berendezès igènyes, a technika is szuperül össze van rakva.
Erzsébet 4 társával játszott a
Fűrész pályán
Jól éreztük magunkat,most voltunk itt először ,nehezen indult be a játék,az elején sok időt vesztettük,de érdekes volt.
Szuper családi élmény volt, mindenkinek ajánlom.
A Múmia átka pályán voltunk, mindannyian nagyon élveztük! Tinédzserekkel voltunk, akik már most kérdezték, hogy mikor jövúnk megint. Köszönjük Nektek, óriási élmény volt, nagyon-nagyon nagy szükség van Rátok a városunkban!
Panka 3 társával játszott a
Illúzió pályán
Nagyon élveztük!
Az eddigi pályák közül ez tetszett a legjobban. A fűrészes rész nagyon jól vissza adja a film hangulatát. Gratulálok a kitalálóknak és a megalkotóknak.
Nagyon izgalmas és szuper volt minden
Sándor 1 társával játszott a
Borzongás pályán
Szuper pálya! A feladatok logikusak, a díszlet borzongató. Imádtuk. A játékvezető hölgy nagyon aranyos volt, mindenben szívesen segített.
László 3 társával játszott a
Illúzió pályán
Az Illúzió pályát próbáltuk ki egy 4 fős csapattal. A játékmesterünk nagyon segítőkész, udvarias volt. Jól éreztünk magunkat!
5 fős kívancsi csapatunk egy nagyon kedves játék mester hölggyel találkozott a megbeszélt időben (amit nagyon rugalmasan hozzánk igazítottak), megbeszélt helyen. Nemi bevezető gondolat utan, kis séta az adott pályára közben végig mesélt az elmeházáról, az új pályákról. A pályahoz érve már az ottani instrukciók következtek és belevetettük magunkat a rejtélyek birodalmában. A játék alatt végig érezte, mikor kell átbillentsen minket a tétovázásunkon. Profi volt. Nagyon gyorsan telt el az idő es repkedtek a lakatok a megoldások. Felejthetetlen volt. Tuti hamarosan vissza térünk. Köszönjük a rugalmasságot és az élményeket.
Nikoletta 6 társával játszott a
Fűrész pályán
Szuper volt. Jól éreztük magunkat! Máskor is megyünk.
László 5 társával játszott a
Fűrész pályán
Super volt!
Patrik 1 társával játszott a
Illúzió pályán
Nagyon jól éreztük magunkat. Rendkívűl frappánsak voltak a feladatok. Pont még időben kijutottunk. Mindenképpen próbálja ki mindenki, mert nagyszerű élménnyel gazdagít.
Nagyon jó volt a pálya! A készítőknek minden elismerésünk! Izgalmas volt és félelmetes. Bánom hogy csak egy órát foglaltunk. Szívesen játszottunk volna tovább. Vissza fogunk térni ! :)
Adrienn 3 társával játszott a
Borzongás pályán
Kedves Elmeháza Csapat!
Nagyon tetszett az új, borzongás c. pályátok. A díszlet szenzációs és a feladatok is szépen logikusan követik egymást.
Máté 2 társával játszott a
Illúzió pályán
Nagyon jó volt! Eddigi életem során még közel sem tapasztaltam hasonlót. Annyira megtetszett, biztos hogy a közeljövőben ellátogatunk még.
Első ilyen élményünk volt. Nagyon jól éreztük magunkat. Mi családdal érkeztünk de szuper volt még szokni kell a csapatmunkát de következő pályára jobban fog menni.
Nem jutottunk ki bár abszolut nem bánjuk, mikor haza értünk átbeszéltük hogyan kellett volna másképpen és sok minden összeàllt.
De nem baj köszönjük UFO! Múmia vigyàzz jövünk :)
Richárd 2 társával játszott a
Borzongás pályán
A Borzongás pályán voltunk.
Tetszett a pálya, jók voltak az effektek, a személyzet is kedves volt.
A 6-os osztályommal voltunk a Kossuth utcai 3 teremben, ami nagyon tetszett nekik, hazafelé az úton végig az élményeikről meséltek.
Rájöttünk "életképtelenek" vagyunk! Szuper volt.
A mumias palyan voltunk. A jatek izgalmas es jol kitalalt volt. Egy ket feladat volt, ami nagyon pepecselos volt (vilagitos szamolos es a kocka kirakos), ezek rovidebben elvezetesebbek lettek volna.
Szuper helyszín, kívül-belül. 14 éves játékosok,ügyesek voltak. Élvezték.
Elizabet 3 társával játszott a
Borzongás pályán
Nagyon jól éreztük magunkat az új pályán. Precíz,jól kidolgozott pálya lett a Borzongás is. Még biztosan menni fogunk.
Imádtuk minden pillanatát. Csak egyetlen gondunk van, hamarosan kijátszuk az összes pályát. Mi lesz akkor velünk? 😊
Jó volt bár 11eveseknek nehéz és több idő kellett volna de jól érezték magukat
Réka 2 társával játszott a
Fűrész pályán
A fűrész pályán voltunk. A díszlet fantasztikus, a feladatok logikusak, nem igényelnek hosszú perces gondolkodást. Nagyon jól éreztük magunkat, a játékmester hagyott minket játszani, de olykor adott egy kis segítséget nekünk, ha kértük.
Nagyon jól éreztük magunkat, majdnem az összes pályán voltam már nálatok, mindig remek volt a hangulat, a játékmesterek segítőkészek, a pályák pedig csúcs szuperek. Bár az elején egy kicsit megakadtunk, egy kis segítséggel hamar belerázódtunk a feladatok megoldásába.
Nagyon jó volt, jók a díszletek is és a feladatok is. Igaz a felét ki nem találtuk volna magunktól...😄
A "Csernobil" pályán nagyon agyalós feladatok voltak, szuper izgalasnak találtuk. Az egyik csapattagunk ukrán, aki a feliratokat el tudta olvasni, ezen nagyokat nevettünk. De még sajna így sem jutottunk ki. Legközelebb az "Illúzió"ra mennénk szívesen.
A "múmia átka" rendkívül izgalmas volt, 60 perc sajnos kevésnek bizonyult a kijutáshoz. Biztos hogy vissza térünk még az Elme házába, annyira lázba hozott minket.
A "fűrész" játék nagyon tetszett a csapatnak, nagyon technikás a pálya, izgalmas volt, de sajnos nem jutottunk ki. Majd legközelebb...
Anita 3 társával játszott a
Fűrész pályán
Az "illúzió" nagyon izgalmas volt. Sajnos nem jutottunk ki, ahhoz még egy kis idő hiányzott. Szeretnénk másik szobát is kipróbálni, mert szuper játéknak találtuk.
Emőke 3 társával játszott a
Fűrész pályán
A Fűrész pàlyát próbàltuk ki. Nagyon tetszett a családnak. Izgalmas volt. Minden percét élveztük.
Levente 5 társával játszott a
Borzongás pályán
Jó az új pálya, volt benne pár ismerős elemy de alapjáraton tetszett. Sajnáljuk, hogy ilyen sokat kellett várni rá az első beharangozótól számítva.
Vivien 1 társával játszott a
Borzongás pályán
Szuper élmény volt! Csak ajánlani tudom!
Üdv! Nagyon jól éreztük magunkat, a pálya amit választottunk nagyon jól ki van találva. Sok fejtörést okoztak a feladványok, hogy tovább tudjunk menni. A srácokkal már találgatjuk, hogy melyik pályát válasszuk legközelebb.
Balázs 3 társával játszott a
Fűrész pályán
Nagyon tetszett a játék , a pályák.
Édesapukám kapta születésnapja alkalmából az alkalmat. Ő és a párja még sose volt szabadulószobába, de nagyon élvezték a csernobil pályát. Én és a húgomnak már volt alkalma itt több pályát is kipróbálni, de még van pár tervben. Nagyon szeretünk ide járni.❤️
Kedves ElmeHáza !
Négy fős családként vettünk részt a kiszabadulásban??bár nem sikerült a pályát megcsinálnunk nagyon élveztük az egészet. Kiváló program volt felnőttként is élveztük a gyerekek pedig el voltak ájúlva. Csak ajánlani tudom családi programnak kiváló!!! ⭐️⭐️⭐️⭐️⭐️ megy az öt csillag.
Üdv: Rácz Tamás
Kedves ElmeHáza !
Négy fős családként vettünk részt a kiszabadulásban??bár nem sikerült a pályát megcsinálnunk nagyon élveztük az egészet. Kiváló program volt felnőttként is élveztük a gyerekek pedig el voltak ájúlva. Csak ajánlani tudom családi programnak kiváló!!! ⭐️⭐️⭐️⭐️⭐️ megy az öt csillag.
Üdv: Rácz Tamás
Nagyon tetszett. Remek, gondolkodtató feladatok, segítőkész, szimpatikus jatek vezető. Jövünk máskor is.
Izgalmas volt jó feladatokkal
Nagyon jó volt èlvezte mindenki a gyereket is
Nagyon jól éreztük magunkat, jók voltak a feladatok.
Kedves Elmeháza!
Nagyon szépen köszönjük az élményt, mindenki nagyon jól érezte magát! Mindenképpen vissza szeretnénk majd térni! ☺️
Anita 2 társával játszott a
Illúzió pályán
Nagyon izgalmas volt, mivel először voltunk, kicsit nehéznek tűnt 1-2 feladat. De újból megyünk egy másik pályára hamarosan.
Milla 3 társával játszott a
Fűrész pályán
Nagyon nagyon jol ereztuk magunkat, a jatek alatt levo hanghatasok is feldobtak a jatek hangulatat, kijutni sajnos nem tudtunk, azonban 2 feladat kellett volna ehhez ami azert nem rossz teljesitmeny, ajanlom mindenkinek a palyat?
Nagyon szuper volt, jól éreztük magunkat mindenkinek tetszett. Vissza fogunk még térni más pályákra is.
Lajos 3 társával játszott a
Illúzió pályán
Nagyon jó, ötletes, mi nagyon élveztük :)
Anita 5 társával játszott a
Fűrész pályán
Az Ufo nagyon izgalmas, összetett játék volt, sajnos 60 perc nem volt elég a kiszabaduláshoz.
A Csernobil szobát választottuk és nagyon élveztük a családommal. Szerintem szuper kikapcsolódás akik szeretik a rejtvényeket. A segítőnk igazán kedves volt.
A Múmia pályán voltunk, és nagyon jól éreztük magunkat. Fantasztikus volt a díszlet! Köszönjük ezt a csodás élményt!
Nagyon jól éreztük magunkat és összehozott minket a játék.
Ildikó 3 társával játszott a
Illúzió pályán
Az “Illuzió” pályán voltunk, fantasztikus, tele logikai feladatokkal, és sikerült kijutnunk! ?
Nagyon izgalmas volt, sajnos nem jutottunk ki időre de majd legközelebb.
Remekül éreztük magunkat!
Dávid 4 társával játszott a
Illúzió pályán
Vodafone-os pénteki csoport vagyunk. A borzongás pálya nagyon jól sikerült, várjuk a folytatást. A Csernobil pályánál tapasztaltak kollégák kellemetlenséget egy nehezen nyíló lakattal kapcsolatban, amiről a kolléga tudott is, utólag említette. Az illúzió pálya is teljesen rendben volt, összességében pozit
Szuper volt, a játékmester kedves volt végig, sokat mesélt az új pályákról, az UFO izgalmas és érdekes volt, épphogy nem jutottunk ki, csak pár perc kellett volna :)
Nagyon szuper volt, igaz nem sikerült kiszabadulnunk de mindenképp kipróbàlunk mèg más pályàkat is, mert nagyon èlveztük ?
Melinda 6 társával játszott a
Fűrész pályán
Nagyon élveztük mindenki a részese volt a megfejtésnek egyaránt.Sajnos nem szabadultunk ki,de első élménynek tökéletes volt.Nem sok kellett volna hozzá. :)
Zsófia 2 társával játszott a
Illúzió pályán
Izgalmas volt, nagyon jól éreztük magunkat, szuper kikapcsolódás volt
Szuper volt, izgalmas, érdekes
Evelin 1 társával játszott a
Borzongás pályán
Jó volt
Sándorné 5 társával játszott a
Fűrész pályán
Nagyon élveztük, máskor is eljövünk.
Nagyon élveztük, máskor is eljövünk.
Nagyon élveztük, máskor is eljövünk.
Nagyon élveztük, máskor is eljövünk.
3 társával játszott a
BOMBA pályán
Nagyon élveztük, máskor is eljövünk.
Sándorné 2 társával játszott a
Fűrész pályán
Az osztályommal voltunk már az Elme Háza szobáiban, ami már akkor nagy sikert aratott. Így közkívánatra újra kipróbálták az idén is kreativitásukat. A siker most sem maradt el.
Nehéz volt, nem volt egyértelmű, hogy mivel kéne éppen folytatni. A játékmesternek ezt jeleznie kellett volna, hogy inkább kérjünk több segítséget. Egyébként jól éreztük magunkat.
Nagyon-Nagyon joo volt, mindenkinek tetszett a játék. Sikeresen kiszabaultunk, sok jó élménnyel gazdagodtunk, biztos hogy megyünk még máskor is, kipróbálunk más pályákat is!:))
Kinga 1 társával játszott a
Fűrész pályán
Izgalmas volt, szórakoztató feladatokkal, imádtuk hogy volt háttérzene ?
Jutka 3 társával játszott a
Illúzió pályán
Igazi családi kaland volt ismét! Nagyon élveztük! Bónusz, hogy sikerült megoldanunk az Illuzió pályát. Már kinéztük a következő kihívást!
A pálya nagyon szép volt eddigi legszebb pálya ahol voltam. Barátokkal nagyon élveztük a feladatokat, eléggé nehéz volt de így volt még izgalmasabb! Szuper volt!
Minden tekintetben elégedettek voltunk,a feladványok,a pálya hangulata és még sikerélmény is volt.
Nagyon jó élmény volt, főleg azoknak, akik először voltak szabaduló szobában!
Vasárnapi családi program volt nekünk a Borzongás pálya. Nem voltunk még nálatok ,első alkalom volt de biztos nem az utolsó. Nagyon élveztük a játékot , az eleje döcögősen ment de aztán ráereztünk. Élményekkel tele távoztunk, nagyon izgalmas volt mindannyiunknak .
Beatrix 3 társával játszott a
Borzongás pályán
Nagyon jól éreztük magunkat.
Eszter 2 társával játszott a
Illúzió pályán
nagyon jó volt a játék, a díszlet igen csak szép volt és menő, a gondolkodtató feladatokon kívül egy nagyon jó péntek esti program volt. A játékmester nagyon kedves és segítőkész volt.
Ufo pálya volt jól éreztük magunkat.
A pálya megfelel a három csillagos besorolásnak. Nagyon jók voltak a feladatok. Az órákon lehetne a mutató jobban beállítva mert nem volt egyértelműen hogy például egész órát mutat vagy 1 percet
A Csernobil nevű pályán játszottunk. Kijutni sajnos idő szűkében nem sikerült, de nagyon ötletes, megoldható feladatok voltak. A játékmester is nagyon segítőkész volt, ha segítség kellett akkor adott tippeket. Mindenképp megyünk máskor is!
12 éves kislányommal ketten voltunk a Sherlock pályán. Korhű berendezések, ötletes feladványokkal teli pálya, élveztük minden percét!
3 társával játszott a
BOMBA pályán
A Bomba pályát választottuk. Nagyon jól éreztük magunkat. Nagyon gondolkodós,odafigyelős játék.
Első alkalommal voltunk itt, de nem utoljára.
A múmia átka pályán voltunk, nagyon élveztük. Szuper feladatok voltak és a pálya nagyon hangulatosan van megcsinálva.
Borzongás pályán voltunk!?
Alig vártuk, hogy végre megnyíljon!!?
A díszletek, valami hihetetlen durvák voltak,ha másért nem,de ezért megérte elmenni megnézni!
Maga a pálya nem nyerte el annyira a tetszésünket,Texasi sokkal,de sokkal jobb volt.
Feladatok közepes nehézségüek,megoldhatók.
Viszont mi rövidnek találtuk a pályát,mentünk volna még.
Összeségében egy kis kikapcsolódásnak jó volt! ☺️
De még egyszer már nem mennénk erre a pályàra,nem úgy,mint a Texasin,hogy 2x is voltunk?
Viszont kipróbálni ,egyszer elmenni megéri,kàr lett volna kihagyni!
Játék vezető csajszi előtt le a kalappal.. nagyon aranyos,segítőkész.☺️
Nagyon jól éreztük magunkat a barátnőmmel és biztos, hogy még fogunk menni több pályára is. Nem csalódtunk a pályába se minden úgy volt ahogy le volt írva!
Az invàziò nevű pàlyàn jàtszottunk,nagyon jò volt, de nem sikerült kijutni, a jàtékmester ajánlotta a fáraòsat volt is szabad hely, ezért azt is kipròbàltuk, gyönyörű dìszlet, szuper feladatok, nagyon jòl éreztük magunkat.
Róbert 5 társával játszott a
Fűrész pályán
Nagyon nagyon jó volt. Voltunk már több pályán de ez a játék volt a legjobb számomra. Szülinapi ajándék ként kapta tőlem ezt a barátom aminek nagyon örült . A lég újabb pályára pár foglaltunk és hamaros megyünk!
A segítők nagyon rendesek voltak, minden gördülékenyen történt és teljesen meg vagyunk elégedve mindennel. Köszönjük az élményt, nem ez volt az utolsó játékunk!
A "Csernobil" plyn nagyon agyals feladatok voltak, szuper izgalasnak talltuk. Az egyik csapattagunk ukrn, aki a feliratokat el tudta olvasni, ezen nagyokat nevettnk. De mg sajna gy sem jutottunk ki. Legkzelebb az "Illzi"ra mennnk szvesen.
Mindketten most először voltunk itt. A pálya nagyon érdekes volt és megoldhatóak voltak a feladatok, csak kicsúsztunk az időből, de így is élveztük.
Ákos 1 társával játszott a
Fűrész pályán
Szuper volt a hangulat, a feladatok izgalmasak voltak. A fűrész pályán vtunk, nagyon jól meg lett csinálva, hasonlított a filmhez.
Meglepően jó volt a Sherlock Holmes szoba, ötletes megoldásokkal és kreatív mechanikákkal (kopogós tányér kifejezetten meglepett) Összességében nagyon jó volt eddigi ez volt a legjobb amivel eddig játszottam (más városok szobái közül)
Izgalmas volt, egy elmény. Sajnos az idő ilyenkor nagyon gyorsan telik.
Nagyon jól éreztük magunkat a lányokkal. Szuper volt, jövünk máskor is!
Nagyon szuper volt, jól éreztük magunkat. Izgalmas, gondolkodtató a pálya.
Ákos 3 társával játszott a
BOMBA pályán
Szuper volt
Remek szórakozás volt. Mindenki jól érezte magát. A berendezés, eszközök, a hangulat tökéletes. A játékmester nagyon kedves volt. Szuper élmény mindig! 😁
Petra 3 társával játszott a
Fűrész pályán
Szuper élmény volt. Most voltunk először de nem utoljára :)
István 4 társával játszott a
Fűrész pályán
A Fűrész szobában voltunk, nagyon jól éreztük magunkat és éppen kijutottunk. Kicsit sok volt a lakat, de így is érdekes és gondolkodtató volt a szoba.
Két pályát próbáltunk ki csapatépitésként (Ufo, Sherlock). Nem ez volt az első szabadulószoba a társaság nagyrészének, de ennek ellenére nehéz pálya volt mindkettő. Nem jutott ki egyik csapat sem, de nem volt csalódás senkinek. Nagyon élveztük a játékot. Pestről mentünk, s a terveink szerint mikor visszatérünk a környékre, akkor megpróbáljuk újra!
Nagyon jól éreztük magunkat! Igazán sok fejtörést okozott, igaz csak ketten voltunk. A Csernobil pályát választottuk, ami nagyon nehéz. Nem sikerült,de visszamegyünk és megcsináljuk!
Nagyon jól éreztük magunkat és nagyon kedves volt a munkársa mindig kérdezte ha látta hogy el vagyunk akadva hogy segítsen és nagyon jól eset.
Csenge 1 társával játszott a
Illúzió pályán
Nagyon jó feladatok voltak, kedves a személyzet. Amint lesz időnk és alkalmunk próbáljuk a többi pályát is😁
Már az első lakatnál segítséget kellett kérnünk mert hiába tudtuk a kódot, nem nyílt ki csak kulccsal. A pálya kicsit elhasználódott. Sikerült kijutnunk 😇
Nagyon tetszett a pálya mindenkinek, sajnos nem jutottunk ki, de az biztos, hogy vissza fogunk menni kipróbálni más pályákat! :)
Nagyszerű volt a pálya. Nagyon jól éreztük magunkat. A feladványok egy részét gyorsan meg tudtuk oldani, volt viszont pár gondolkodtató is. A játékmester nagyon segítőkész, szimpatikus volt. Sikeresen zártuk a pályát. Biztos vagyok benne, hogy hamarosan újra megpróbálkozunk másik pályával is.
Nagyon jòl èreztük magunkat a gyerekekkel
Flóra Panna 3 társával játszott a
BOMBA pályán
Szuperül éreztük magunkat, nagyon jó volt a pálya.
Vilmos 5 társával játszott a
Fűrész pályán
Nagyon jól berendezett pálya, jófej játékmester, minden tökéletes volt!
Nagyon ajánlom mindenkinek!!! ❤️
Nagyon tetszett nekünk a játék: ötletes, határozottan tematikus és érdekes, mégis jól emészthető feladványok. A szobafelügyelőnk jól felkészült, segítőkész és korrekt volt, ami tovább emelte a játék színvonalát. Ajánlom az Elme Házát másnak is, legyen szó családi programról, csapatépítőről vagy szórakozásról a haverokkal!
Nagyon frusztráló volt a befejezetlen játék. Én biztos fejlesztenék abban az irányban, hogy ha nincs a pályán utána közvetlen foglalás, akkor lehessen még plusz játékidőt venni. Más szabadulószobákkal összehasonlítva nagyon sok volt a feladat a közepes besoroláshoz képest és nagyon zavaróak a kopott és félig működő eszközök. A sztori és a kidolgozása jó volt, a szoba felszerelése és hangulata is rendben volt. Összességében nem volt pozitív élmény, bár nagyon szeretünk szabadulószobázni.
Tetszett a játék és kicsit csalódottan távoztunk,mivel nem sikerült megoldanunk a feladatot. De nem hagyjuk annyiban, visszamegyünk mert mindenképp szeretnénk kijutni 😊😉😄
Imádtuk, nagyon jó és ötletes feladatok voltak, a kedvencünk a főkapcsolós doboz/feladvány volt!
Zétény 1 társával játszott a
Illúzió pályán
Nem volt rossz
Viktória 3 társával játszott a
Fűrész pályán
Mi 4en voltunk és nagyon élveztük. A díszlet nagyon hangulatos volt és minden érthető volt. Csak ajánlani tudom, nem egy mindenapos élmény.
Panni 2 társával játszott a
Illúzió pályán
Fantasztikusan éreztük magunkat! Igazi szülinapi ajándék volt számomra, melyet a barátnőimmel együtt élhettem át! Köszönjük a maradandó élményt!
Andrea 5 társával játszott a
Borzongás pályán
Nagyon szuper volt a pálya bár sajnos nem sikerült kijutnunk.A játékmester abszolút segítőkész volt mindenben.Na de majd legközelebb sikerül egy másik pályán.Mindenkinek csak ajánlani tudom mivel nagyon izgalmas és igazi csapatjàtèk 😊😊
Andrea 5 társával játszott a
Borzongás pályán
Nagyon szuper volt a pálya bár sajnos nem sikerült kijutnunk.A játékmester abszolút segítőkész volt mindenben.Na de majd legközelebb sikerül egy másik pályán.Mindenkinek csak ajánlani tudom mivel nagyon izgalmas és igazi csapatjàtèk 😊😊
Nagyon jól éreztük magunkat, minden teljesen rendben ment, volt izgalom, egy kis félelem és így volt tökéletes:)
Szórakoztató volt a felnőttek és a gyerekek számára is. Valószínű, hogy máskor is megyünk.
Nagyon jól éreztük magunkat. Igaz nem sikerült kijutni de mindenképp megyünk még mert eszméletlen jó volt.
Martina 3 társával játszott a
Illúzió pályán
Nagyon jól ereztük magunkat, mindennel maximalisan elégedettek voltunk. Csak ajánlani tudjuk mindenkinek.
Nagyon szuper volt! Minden percét élveztük, bár nem sikerült kiszabadulni, de majd legközelebb. 2 főnek sok a feladat. Legközelebb viszünk erősítést. 😃 A játékmesternek mindent köszönünk!
Csaba 2 társával játszott a
Illúzió pályán
Nagyon élvezetes volt
Tóth 4 társával játszott a
Fűrész pályán
Szuper volt, sok érdekes feladványok, feladattal. Gyorsan eltelt az egy óra
A texasi láncfűrészen voltunk, igazából még kihasználtuk az alkalmat mielőtt végleg bezár a pálya. Viszont nagyon kellemes élmény volt, kellően ijesztő, és nehéz volt. Azon kívül hogy néha elég szűk helyeken kellet átkúszni csak pozitívat tudok mondani róla.
Edit 3 társával játszott a
Illúzió pályán
Tetszett a játék nagyon, szuper feladatok voltak, viszont volt pár olyan feladat amik nem voltak egyértelműek hogy mit is kellene csinálnunk így mivel fenőtt létünkre is nehézséget okozott ezért a gyerekek számára véleményem szerint sokkal nehezebb megoldani így elmarad a sikerélményük.Összességében viszont mindannyiunknak nagyon tetszett az illúzió szoba még úgy is H nem sikerült teljesíteni az összes feladatot.
Jól éreztünk magunkat. Kicsit csalódtunk a pályában, mivel már nem olyan volt mikor előszőr jártunk ott.
Erika 3 társával játszott a
Illúzió pályán
Nagyon jól éreztük magunkat, vissza fogunk menni még kipróbálni más pályákat is.
Nagyon elégedettek voltunk mindennel,csak ajánlani tudjuk. Legközelebb is fogunk menni,sőtt kipróbáljuk az összes pályát 🙂
Nikolett 5 társával játszott a
Borzongás pályán
Nagyon élveztük. A feladványok nagyon jók voltak, jól összeállítva.
Mi máskor is fogunk menni.
Remek feladatok, pont olyan nehezek, hogy kell gondolkodni, de nem lehetetlen megoldan. Ötletes problémák! Kedves segítőkész személyzet!
Kedves volt a személyzet velünk. Tetszett a pálya, izgalmas volt az egész nyomozás. Sajnos már csak egy feladat maradt hátra, így reméljük legközelebb sikerül végig vinnünk a pályát és ki tudunk "szabadulni".
Nagyon jó volt, megyünk máskor is
Fehér 3 társával játszott a
Illúzió pályán
Jó, élvezetes pálya volt. Az egész család élvezte .
Nagyon jó időtöltés volt. Nagyon izgalmas pályával.
A pálya nagyon jó volt, a díszlet is igazán a témához illő volt. A játékmester is kedves, segítőkész volt. Jól éreztük magunkat!
István 3 társával játszott a
Fűrész pályán
Szuper volt minden, a feladatok jól ki lettek találva. Máskor is megyünk!
Botond 4 társával játszott a
Fűrész pályán
10/10 vasarnap megyunk ujra😂
Laura 3 társával játszott a
Illúzió pályán
Jól éreztük magunkat
Személy szerint nem volt tapasztalatom szabadulószoba vonatkozásban, legelső alkalommal próbáltam ki. Örülök, hogy titeket választottunk, mert nagyon hozta azokat az elvárásokat, amelyeket támasztottunk ennek kapcsán. Gördülékenyen ment a vezénylés, készségesen megkaptuk az infókat. Összességében nagyon professzionális szolgáltatást nyújtotok, és nagyon várjuk, hogy legközelebb is menjünk hozzátok.:)
Fantasztikus díszlet, kedves játékvezető és egy mégjobb pálya. Sikerült kijutnunk mindenkinek csak ajánlani tudom! :)
Valéria 3 társával játszott a
Fűrész pályán
A Fűrész pályán voltunk. Csapatunkat kisgyermekes anyukák alkották. Viccelődtünk, hogy ha bezárodik az ajtó, inkább alszunk egy órát és majd ébresszenek fel :-) viccet félretéve, igazi 1 órás kikapcsolódás volt. Csak a feladatokra koncentráltunk, hátrahagyva a hétköznapok taposómalmát. Sokat nevettünk, nagyon jó volt a közös gondolkodás. Igazi csapatépítő és lazulós program. Biztosan ellátogatunk még. Jó élménnyel távoztunk
A Sherlock Holmes pálya volt a 3. amit kipróbáltuk, és imádtuk, eddig ez volt a kedvencünk. Nagyon várjuk a következő alkalmat hogy menjünk, már 2 pályát ki is néztünk.
Szabolcs 3 társával játszott a
Fűrész pályán
Tini lányaimmal érkeztünk, tökéletes családi program volt. Ahogy kijöttünk az volt az első kérdésük, hogy mikor jövünk legközelebb.. úgyhogy hamarosan érkezünk 😁
Dominik 2 társával játszott a
Illúzió pályán
Nagyon jó volt az illúzió pálya.
Hatalmas élmény volt! Játékot követően még órákig elemeztük a frappáns feladványokat és a csapatunk összedolgozását, amit sikerélmény koronázott. Hamarosan kipróbálunk egy újabb pályát is :)
Beáta 3 társával játszott a
Fűrész pályán
A gyerekek nagyon jól érezték magukat. Sok sok élménnyel gazdagodtak. Már azt beszélték, mikor mennek vissza.
Ufo pályán mentünk, még nem összeszokott csapattal, nehéz volt, de nagyon élveztük! A megszokottól végre eltérő játékmenetű ez a pálya.
Martina 2 társával játszott a
Borzongás pályán
Mindenki nagyon élvezte. Izgalmas, ijesztő és rendkívül kreatív szabaduló szoba volt. A fejtörők és a feladatok szó szerint lebilincselőek voltak. Már nagyon várjuk az új pályákat is, mindenféleképpen ki fogjuk próbálni. Köszönjük ezt a hátborzongató napot.
Tetszett a Sherlock pàlya, de segîtség nélkül esély nincs megfejteni néhàny rejtvényt.
Nikolett 5 társával játszott a
Fűrész pályán
Nagyon jó, ötletes!
Nikolett 2 társával játszott a
Borzongás pályán
Nagyon jó élmény volt!
Élménydús volt, köszönjük szépen!
Izgalmas, fejtörős és emlékezetes marad minden perce. 😊
Tisztelt Szervezők!
A Sherlock Holmes pályán vettünk részt október hónapban. A díszlet fantasztikus volt, a feladványok agytekergetőek. Külön öröm volt, hogy nem csak mi ketten felnőttek, hanem a két velünk tartó kiskamasz is hozzá tudott szólni a feladványok megfejtéséhez. A leginkább az első szoba térképe tetszett a legjobban és a második szoba írógépe. Sajnos nem tudtunk kijutni, a második szoba legutolsó rejtvényéig haladtunk, de mindenképpen visszatérünk, mert szeretnénk megtalálni Erzsébet királynő koronáját. Köszönjük a lehetőséget és a fantasztikus játékot.
Nikolett 5 társával játszott a
Fűrész pályán
Szuper volt, nagyon jól éreztük magunkat!!
Gergely 3 társával játszott a
Borzongás pályán
Texasi pályán voltunk. Lehet még most is ott lennénk, ha ki nem engednének. Sajnos nem sikerült, de nagyon várjuk a következő horror pályá(ka)t.
Szuper volt, köszönjük.
Nagyon érdekes volt, minden korosztálynak ajánlom.
Nikolett 1 társával játszott a
Fűrész pályán
A Fűrész pályán voltunk, ugyan nem sikerült befejeznünk, de hatalmas élmény volt, izgalmas volt végig a játék, biztosan megyünk máskor is.
Éva 2 társával játszott a
Illúzió pályán
Nagyon szuper volt a játék! A pálya koncepciója egyedülálló, nem találkoztunk még hasonlóval sehol sem! Mindenkinek szívből ajánlom! Mindenképp visszamegyünk még másik pályára!
Krisztián 1 társával játszott a
Fűrész pályán
Nagyon jó volt, biztos visszamegyünk kipróbálni a többi pályát is.
A Texasi láncfűrészes pályán voltunk. Nagyon jól éreztük magunkat. Kijutottunk. Izgalmas feladványok voltak.
Nagyon jol ereztuk magunkat! Eléggé félelmetes volt. A játékmester is nagyon kedves volt. Legközelebb is megyünk!
Nagyon jól éreztük magunkat. A feladatok jók voltak. Izgalmas volt végig a játék. Ugyan nem sikerült befejeznünk, de hatalmas élmény.
Nagyon érdekes feladványok voltak és a díszlet is nagyon kreatív volt. A személyzet kedves és segítőkész. Mi biztosan vissza megyünk még!
Zsófia 1 társával játszott a
Illúzió pályán
Nagyon élveztük a játék minden percét. Nem mindennapi volt a pálya, az eddigi legkülönlegesebb. Köszönjük szépen a felejthetetlen élményt! Biztosan visszatérünk még.
Zita 2 társával játszott a
Illúzió pályán
Nagyon jó volt, visszamegyünk még kijutni.
Vivien 3 társával játszott a
Illúzió pályán
Nagyon szuper csapatépítőn vettünk részt, hála nektek! Az illúzió pálya nagyon klassz volt, kifogástalan! A játékmester közvetlen és barátságos volt.
Szuper élmény, még egy 8 éves gyereknek is. Mi a Sherlock pályán mentünk és nem csalódtunk. Nem sikerült kijutni, de nem vont le az élményből. Legközelebb a fáraós pályát néztük ki.
Bence 1 társával játszott a
Fűrész pályán
Nagyon jó élmény, mi a Fűrész pályán voltunk. Életünkben először voltunk szabadulószobába, ezért az elején kissé nehezen indult, de aztán a remek pályának és kedves személyzetnek köszönhetően hamar belejöttünk a játékba :) .
A Múmia pályát választottuk, a feladatok nem voltak túl nehezek, de azért kellett gondolkodni rajtuk. Összeségében nagyon pozitív élmény volt. Nagyon jól éreztük magunkat! 🙂 Köszönjük!
Evelin 3 társával játszott a
Illúzió pályán
Nagyon élveztük, csapatként is jól összedolgoztunk. A feladatok pedig nagyon jól ki voltak találva. Érdemes kipróbálni, mindenkinek csak ajánlani tudom.
Nada 3 társával játszott a
Fűrész pályán
Nagyon jól érezte magát a csapat. Javasoltak hogy a következő csapatépítő is itt legyen, hisz sok jó élményt kaptak.
Kata 4 társával játszott a
Fűrész pályán
Nagyon jó volt, nagyon jól éreztük magunkat.
Nagyon jól éreztük magunkat, négyen mentünk, anyukák, totál kikapcsolt! Szuper volt 🙂
Nagyon jól éreztük magunkat, izgalmas, látványos és nagyon kreatív feladat voltak, némelyik igazán fejtörést okozott számunkra. Ajánlani tudjuk csapatépítés céljából. A játékvezetőnk nagyon kedves és segítőkész volt.
A Sherlock pályán voltunk.Ötletes volt és autentikus.Sajnos nem jutottunk ki,de legközelebb remélhetőleg máskép fog alakulni.10/10 élmény bárkinek ajánlani tudom.
Réka 4 társával játszott a
Fűrész pályán
Az elmúlt hónapban 2. alkalommal játszottunk, ismét nagy élmeny volt.
Norbert 1 társával játszott a
Fűrész pályán
A játék elején, amíg ráéreztünk, addig ment lassabban és sok időt veszítettünk, de amúgy amint felpörög a játékhoz az agy, már sokkal könnyebben és hamarabb megy.
Remekül éreztük magunkat, a horror pályán az ijesztgetések rengeteg adrenalint adtak, és jók is voltak. A történet, a feladatok ötletesek. A díszlet és a hangefektusok igazán élethűvé teszik a játékot.
Minden szuper volt, mint mindig. :)
Adrián 3 társával játszott a
Borzongás pályán
Nagyon jól éreztük magunkat. Kifejezetten sok gondolkodást igényelt a pálya. Nagyon tetszett. Biztos hogy a közeljövőben még visszatérünk.
Nagyon jól éreztük magunkat. Nagyon szép volt a pálya és kalandos igaz sajnos nem jutottunk ki de majd legközelebb. Nem adjuk fel.
Erzsébet 3 társával játszott a
Illúzió pályán
Családi programként választottuk az illúzió pályát. Most voltunk először, de már a játék végén, még a helyszínen azt beszéltük, melyikre megyünk legközelebb. Érdekes, izgalmas, mindenkinek csak ajánlani tudom. Az egy órás játékidő mintha csak illúzió lett volna, gyorsan elillant!!!
Nagyon tetszett számunkra a Csernobil pálya, kivéve az hogy sok időt vesztettünk el az egyik zárral. De alapjába véve jól éreztük magunkat.
Nagyon nagy élmény volt köszönjük!
Klára 3 társával játszott a
BOMBA pályán
Nagyon jól éreztük magunkat!
Klára 3 társával játszott a
BOMBA pályán
Nagyon jól éreztük magunkat!
A Vírus pályán voltunk! Segítség nélkül nem tudtunk kijönni! Szórakoztatobb lenne ha több információt tartalmazna ,és összefüggőbb lennének a feladványok!
Máté 1 társával játszott a
Illúzió pályán
Második alkalommal voltunk ilyen játékon a 12 éves lányommal, nagyon élveztük, biztosan találkozunk még!
Hátrányos helyzetű gyerekekkel vettünk részt a programon, most voltak ilyen helyen először, előtte azt sem tudták, hogy létezik ilyesmi. Nagyon élvezték, mondták, hogy jöjjünk még☺️ 12-14 éves korosztály, sok segítségre volt szükségünk, de nem bántuk, hiszen az élmény így is nagyon jó volt.
Hátrányos helyzetű gyerekekkel vettünk részt a programon, most voltak ilyen helyen először, előtte azt sem tudták, hogy létezik ilyesmi. Nagyon élvezték, mondták, hogy jöjjünk még☺️ 12-14 éves korosztály, sok segítségre volt szükségünk, de nem bántuk, hiszen az élmény így is nagyon jó volt.
Vivien 2 társával játszott a
Fűrész pályán
Jól éreztük magunkat, nagyon izgalmas és élethű volt.
A múmia pályàn voltunk. Nagyon tetszett mindenkinek a csapatból, jók voltak a puzzle-k ès a díszlet, habár sokszor elakadtunk amiatt, hogy szorultak a lakatok és nem nyitotta egyből a kulcs.
Öt fővel indulva (4 hetedikes és egy kísérő) próbáltunk neki amit pozitívan láttam, hogy a kicsik is megtalálták a helyüket és próbálkoztak. Esetleg, ha fiatalabbakból álló csoport érkezik lehetne lehetőség, hogy 30 perccel hosszabb legyen a szoba.
A pálya nagyon látványos volt, sok izgalmas és érdekes feladattal. Mindenki nagyon élvezte a játékot.
Vivien 1 társával játszott a
Illúzió pályán
Izgalmas volt nagyon, bár sajnos nem jutottunk ko.
Viktor 2 társával játszott a
BOMBA pályán
Nagyon jó volt.
Izgalmas volt, közepesen nehéz rejtvényekkel. Közben nagyon jól éreztük magunkat.
Anikó 3 társával játszott a
Fűrész pályán
A fűrész pályán voltunk. Nagyon jól szórakoztunk, mindenkinek volt sikerélménye. Még biztosan fogunk hozzátok menni.
Nagyon jó volt! Köszönjük az élményt!
Alexandra 3 társával játszott a
Fűrész pályán
nagyon jol ereztuk magunkat. nagyon szep volt a diszlet, sajnos nem sikerult kijutnunk de nagyon jo elmeny volt.
Az elején kicsit megijedtünk a bilincsektől, de aztán egész jól belejöttünk. Nagyon jól éreztük magunkat. Kreatív feladatok voltak, nagy élmény volt, tökéletes volt a lánybúcsúhoz. A játékmester nagyon kedves volt. Egy kicsit nehezen találtuk meg, hova kell menni, de felfogtuk első feladatnak. :)
Erik 3 társával játszott a
BOMBA pályán
A Bomba pályán voltunk. Ötletes és technikás megoldásokkal találkozhattunk, ez mindenképpen egy nagy plusz. Amit negatívumként tudnék mondani, hogy hiányoltam az elején a videót, ugye csak hangüzenet volt, illetve magában a szobában magyarázta el a jatékmentet a mester és nálam ez kicsit rombolta a feelinget. Persze nyilván fontos elmondani, hogy ne nyúlkáljunk a fegyverekhez meg stb. stb. ,de valahogy ezáltal kevésbé jött át, hogy mi most ki akarunk szabadulni. Jobb megoldás lenne szerintem tehát, ha a szobán kívül mondaná el a tudnivalóak, és amikor bemegyünk, akkor szembesülnénk a díszlettel meg a feelinggel. Szerintem sokkal erőteljesebb hatást keltene. Köszönöm hogy végigolvastad :).
Krisztina 5 társával játszott a
Fűrész pályán
Diákok elmondása alapján nagyon izgalmas volt mindegyik pálya. Több csapattal vettem részt 2 csapatnak nem sikerült kiszabadulnia.
Ajándékba kapott lehetőségként mentünk, még nem voltam szabaduló szobában és magamtól valószínűleg nem is mentem volna soha. Kellemes csalódás volt - igaz nem jutottunk ki - de nagyon jól szórakoztunk. A szemüvegét ne felejtse otthon senki, mert a nélkül elég nehéz teljesíteni a feladatokat. :) A játékmester segítőkész volt.
Edit 3 társával játszott a
Fűrész pályán
Középiskolai osztállyal vettünk részt a játékban, amit mindenki nagyon élvezett. Igényesen összerakott izgalmas játék, remek kikapcsolósás és csapatépítő célra is tökéletes. Köszönjük a lehetőséget és a kedvességüket!
Nagyon szép volt a pálya!
Viktória 4 társával játszott a
Borzongás pályán
Nagyon nagy élmény volt! 😁 Màsodjára voltunk a Texasi láncfűrészes pályán,mert elsőnek csak hárman voltunk,így nem jutottunk ki😂
Màsodjára már 5-en.. KISZABADULTUNK!😁Hatalmas élmény,szuper kellékek,dekoráció,hanghatás,na és egy kis ilyezgetés😃
Ha szereted a horrort,a pánik helyzetet,szeretsz kúszni,mászni ,bírod a parát.. akkor ez a pálya a tiéd!😁Segítőkész,szuper játék vezető csajszival! Feladatokhoz józan paraszti ész kell,nem a legnehezebb ,de nem is a legkönnyebb.😃Mindenkinek csak ajánlani tudjuk😁😁" Megbànod ha kihagyod!😃
Samuel 5 társával játszott a
Borzongás pályán
Nagyon élveztük a játékot de mi félelmetesebbre számítottunk jobb lett volna ha ilyesztobb sajnos nem jutottunk ki de nagyon jo
Volt az egész pálya köszönjük szépen megyünk meg vissza
Nagyon jól éreztük magunkat
Kollégákkal mentünk játszani. Most voltunk első alkalommal.Nagyon tetszett mindenkinek jól éreztük magunkat. Már tervezzük a következő alkalmat!
Nagyon jól éreztük magunkat a texasi láncfűrészes pályán. A játék vezetői segítőkészek, rugalmasak! Tervben van, hogy visszatérünk még!
Nagyon jol ereztuk magunkat, mindenkinek csak ajanlani tudom. A jetekvezeto mindent vilagosan elmagyarazott:)
Nem ez volt az utolso alkalom, hogy jovunk!:)
Unokáimmal voltunk a "MÚMIA ÁTKA" c. pályán, ami nagyon izgalmas volt, mindenki élvezte a játékot. Egészen biztos, hogy kipróbálunk más pályát is.
Viktória 3 társával játszott a
Borzongás pályán
Nagyon jól éreztük magunkat! Mindenkinek csak ajánlani tudom, kedves, barátságos személyzet, szuper élmény volt :)
Angéla 4 társával játszott a
Fűrész pályán
Szuper volt a pálya, izgalmas, igényesen kialakított szobákkal, rejtvényekkel és feladatokkal.
Andrea 3 társával játszott a
Illúzió pályán
Nagyon élveztük a játékot, a pályát. Érdekes és szórakoztató volt. Máskor is megyünk.
Zoltán 1 társával játszott a
Illúzió pályán
Ismét jól éreztük magunkat az Elmeházában. Egyedi hangulatú pálya az Illúzió is. Egy kicsit lehetne precízebb a megálmodott feladat, de így is abszolváltuk
Nagyon tetszett. Megyünk máskor is :)
Frappáns feladványok, izgalmas játék, élmény volt a kiszabadulás
Ágnes 1 társával játszott a
Fűrész pályán
Nagyon èlveztük. Az első èlmènyünk volt, de nem az utolsó. Egyszerűen imádtuk. A játékmester nagyon aranyos, barátságos volt.
Nagyon izgalmas volt,most voltam először,S mivel nem jutottunk ki most hajt a versenyszellem,húgy vissza kell menjek egy másik pályára,hogy kijussak,meglegyen a sikerèlmèny. De nagyon nagyon tetszett 🙂
Viktória 4 társával játszott a
Fűrész pályán
Nagyon szuper volt!🤩🤩nagyon jól éreztük magunkat!
Botond Szabolcs 1 társával játszott a
Fűrész pályán
A szabaduló szoba fantasztikus élmény volt! A rejtvények kihívást jelentettek, de nagyon élveztük a csapatmunkát és az izgalmas pillanatokat. Nagyszerű móka volt, és mindenkinek ajánlom, aki szereti a kihívásokat és az izgalmas kalandokat!
Viktória 3 társával játszott a
Borzongás pályán
Nagyon jól éreztük magunkat!:)
4 fős volt a csapatunk, a fiúk még tudtak volna pár szőrnyűbb effektet is elviselni, pl valaki bejön játék közben, de összességében a feladatok is nagyon jók voltak, ehhez képest az első szabadulószobánk semmi volt! A játékmesterünk nagyon aranyos volt!:) Következő szobánk az illúzió, reméljük az új horror szobák is elkészülnek hamarosan!:)
Villő 5 társával játszott a
Fűrész pályán
Tetszett
Villő 5 társával játszott a
Fűrész pályán
Nagyon tetszett.
Nagyon jó volt a pálya, a berendezés szuper, nagyon korhűre sikeredett!!! Viszont volt olyan "nyom", amit segítség nélkül sem fejtettünk volna meg.
Sándor 3 társával játszott a
Borzongás pályán
Pár kulcsos lakatot ki lehetne cserélni, mert olyan rozsdás, hogy alig ment bele a kulcs, erőltetni nem akartuk, aztán kiderült, hogy mégis erőltetni kellett volna. Ezt leszámítva szuper a pálya, kellő nehézségű feladatok. Jól éreztük magunkat. Megyünk máskor is.
Réka 5 társával játszott a
Fűrész pályán
Nagyon jól éreztük magunkat a pálya szuper volt igazán kellet gondolkodni. Tetszett hogy van benne kihívás és nem csak rá nézésre volt az.
Szuper volt! Kreatív a helyszín, a jàtèk ügyesen össze lett rakva ès nagyon kedves lány vezetett a pàlyán végig, ha segítségre volt szükség
Nagyon izgalmas és érdekes volt.
Tamás 5 társával játszott a
BOMBA pályán
Nagyon jól éreztük magunkat, csapatépítő eseményként tökéletes program. Játékmester nagyon kedves és segítőkész volt.
A Sherlock Holmes pályán voltunk. Nagyon nagyon jól éreztük magunkat. Ki is jutottunk. Nagyon kedves és segítőkész volt a játékmesterünk. Biztosan kipróbálunk még másik pályát is! :)
Mindannyian nagyon jól éreztük magunkat!
Izgalmas, a feladatok elgondolkodtatóak!
Biztos vagyok benne, hogy megyünk még!
A múmia átkán játszottunk, nagyon szimpatikus volt az egész berendezés, és hangulatos volt a zenével, csaknem el lehetett felejteni hogy csak egy szabaduló szobában vagyunk. Ami negatív volt hogy pár kulcsos lakat rozsdás volt, és némelyik szám kombinációs lakat akadt. De ennek ellenére is nagyon pozitívan hagytuk el a szobát.
Izgalmas,fejtörő....csak ajánlani tudom mindenkinek 🙂
Szuper volt, mindenkinek tetszett! Valószínűleg még fogunk találkozni :)
Brigitta 2 társával játszott a
Fűrész pályán
Nagyon élveztük a játékot. Izgalmakkal teli volt. Igazi horror filmbe éreztük magunkat. Nagyon várjuk, hogy legközelebb is menjünk.
Ez nehezebb pálya volt. Nem tudtuk sokszor hogyan mehetünk tovább!
De azért tetszett még akkor is ha nem értünk a végére
Toth 1 társával játszott a
Illúzió pályán
Idén ez volt a 3. alkalom hogy el mentünk egy kedves ismerősömmel és most az illúzió pályára esett a választásunk. A szoba elsőnek kicsi és fura de amint elkezdtük megfejteni a feladványokat annál inkább tűnt szimpatikusnak. A játék menet jó volt és kellőképpen megkaptuk a segítséget abban a 2 alkalomban amikor kertünk.
Mindannyian nagyon jól éreztük magunkat annak ellenére hogy nem sikerült a pályát teljesíteni. Az élmény magáért beszél. Jók voltak a rejtvények, tetszettek az ügyességi feladatok, a történet pedig annyira megfogott mindenkit, hogy amiatt választottuk a Sherlock Holmes pályát.
Nikolett 3 társával játszott a
Illúzió pályán
Nagyon jól szórakoztunk! Első alkalommal jártunk itt.
Krisztián 3 társával játszott a
Illúzió pályán
Az illúzio nevezetű pályán voltunk, kicsit bizar, de nagyon eltalált a cím. 4 fővel mentünk, kb az az ideális arra a pályára. A feladatok érthetők, kezdő pályának tökéletes.
Josh 3 társával játszott a
BOMBA pályán
I have been to Elma Háza several times, and they do a great job! This trip was for Bomba.. what was a fantastic experience. I highly recommend visiting!!
Klaudia 3 társával játszott a
Borzongás pályán
Nagyon jól éreztük magunkat😀
Szuper volt minden
Imádtuk alig várjuk a következő szobát amiből ki juthatunk!!! Amióta kijutottunk nőt az egonk, hogy okosak vagyunk!!! Köszönjük szépen ezt az élményt.
Én foglaltam a kollégáimnak a Templomos lovagos és az UFO pályát. Mindkét pályát dicsérték a kollégák, kiváltképp a Templomos lovagok kincsét, szuper, hogy van kültéri lehetőség is a pályák között ami közben még a városban is lehet barangolni.
Melinda 3 társával játszott a
BOMBA pályán
A Bombában 4-en voltunk. Valószínűleg nem elég figyelmesen néztük meg a leírást, így meglepett minket, hogy 1 szobás a pálya. A téma érdekes volt és a berendezés hangulatos. Viszont a fleadványok nekünk nem voltak annyira testhezállóak. Illetve én bíztam benne, hogy a fegyverekhez is kapcoslódik majd valamilyen feladvány, de kiderült, hogy nem. Illetve úgy gondoltuk, hogy folyamatosan kapunk majd "csöpögtetve" infókat arról, mely színű kábelt vágjuk el, esetleg minden feladvány után kapunk egy színt, nem egyben lesz majd a megoldás. Mi nem jutottunk ki, az utolsó pár percben elkezdtük találomra vágdosni a kábeleket. Ami teljesen izgalmas volt amúgy így, hogy nem tudtuk mi a megoldás. A robbanás az nagyon tetszett :) Viszont az zavaró volt, hogy a távbeszélő nem túl jó minőségben közvetítette a hangot, volt, hogy 3x meg kellett kérdeznünk valamit, mert nem értettük a választ rendesen.
Tobb alkalommal, es tobb pályán is voltunk mar és a mostani jatek is nagyon jo elmeny volt szamunkra, egyik legszorakoztatobb es legertelmesebb program a szabaduloszoba Miskolcon. A jatekmesterunk is nagyon kedves volt, ertelmezheto segitseget adott, figyelmes volt. Egy elmeny volt most is.
A játékmester kedves volt és jó fej, a játék elején megbeszéltük, hogy segít ha látja hogy elakadtunk, de kérhetjük is hogy segítsen. Ez meg is valósult. A játék élvezetes volt, viszont az első pályán a sok lakat miatt nem tudtuk hogy melyik legyen a következő lépés, a másik kettőben már kevesebb volt, így egyértelműbb volt. A játékmester ajánlott pályákat, kaptunk kupont, nagyon jó fej volt, neki mindenképpen 5 csillag!
Visszatérünk még és köszönjük az élményt!
Norbert 1 társával játszott a
Illúzió pályán
Nagyon jó volt! Sajnos nem sikerült kijutnunk! Legalább 3 fős csapatoknak ajánljuk!
Jól éreztük magunkat! Sikerült kijutnunk! Kellően izgalmas volt! Csak ajánlani tudjuk!
Nagyon szuper élmény volt!! Látványos, részletgazdag a helyszín, ötletesek a feladványok. Jövünk még!!
Tamás 2 társával játszott a
Illúzió pályán
Érdekes volt a szoba teljesen más volt mint a többi. Ugyan nem jutottunk ki de jól éreztük magunkat.
A játékmester figyelmes volt és segítőkész, a feladatok elgondolkodtatóak, a díszlet és a hangulat kiemelkedő. Nagyon jól éreztük magunkat.
Nagyon tetszettek a feladványok! Nagyon jó volt a pálya felépítése! Jól éreztük magunkat! Ki fogunk próbálni más pályákat is!
Nagyon jó volt, zseniális volt a pálya felépítése és a játékmester is nagyon kedves volt
Nagyon izgalmas volt mindenkinek a Sherlock Holmes pálya. Sajnos a játék végén kiderült hogy volt egy technikai probléma ami miatt nem tudtuk időre befejezni. Jeleztük is ezt hogy másnak már ne okozzon fejtörést.
Fedor 2 társával játszott a
Fűrész pályán
Ez volt a második játék ElmeHázban, játszottunk Furészt, úgy ahogy az előző Mumia játék, ez is jól megtervezett, öt szobánk volt, nagyon jól éreztük magunkat és élveztük a játékot, biztosan elmegyünk más játékokra is.
Játszottunk játékot A múmia átka, csodálatos volt, nagyon élveztük a játékot, játszottunk már máshol is, de még soha nem tapasztaltunk ilyen kidolgozott játékot, nagyon ajánljuk.
Diána 3 társával játszott a
Illúzió pályán
Nagyon jó volt a játék, bár kicsit a megjelölt szinthez képest nehéznek találtuk. Talán jó lenne, ha több információ lenne némelyik feladat megoldásához.
Dániel 5 társával játszott a
Borzongás pályán
Nagyon tetszett mindenkinek a játék, a pálya nagyon klasszul össze volt rakva. :) Sajnos elvoltunk keseredve még itthon is, mert nem sikerült kijutnunk, de most voltunk először és már tervezgetjük a következő látogatást, reméljük már nagyobb sikerélménnyel zárunk. :)
Csepke 2 társával játszott a
Borzongás pályán
Szuper volt, bár nagyon nehéz, de marha jol éreztük magunkat!😍
Judit 4 társával játszott a
Illúzió pályán
Családként vettünk részt a játékben. Izgalmasnak és érdekesnek találtuk bár a gyerekek hangoskodása miatt nem értettünk minden feladatot! 😁 Legközelebb ezt szeretnénk kiküszöbölni. 😊
Judit 4 társával játszott a
Illúzió pályán
Családként vettünk részt a játékben. Izgalmasnak és érdekesnek találtuk bár a gyerekek hangoskodása miatt nem értettünk minden feladatot! 😁 Legközelebb ezt szeretnénk kiküszöbölni. 😊
11-12 éves lányokkal voltunk a Sherlock Holmes pályán. Igaz nem "jutottunk ki", de nagyon élveztük. Szuperek voltak a fejtörők!
Balázs 3 társával játszott a
BOMBA pályán
Nagyon hangulatos volt és nagyon nagy siker élményben lesz részed
A családdal most voltunk együtt először, de biztos, hogy nem utoljára. A pálya ötletes volt és a díszlet hihetetlenül részletes. Nagyon jól szórakoztunk és köszönjük ezt az élményt.
Orsolya 3 társával játszott a
Illúzió pályán
A gyermekem és barátai az Illúzió pályát próbálták most ki.
Elmondásuk szerint szuper volt, nagyon élvezték. Biztos, hogy jönni fognak még.
A feladatok ötletesek, nagyon jó élmény volt. Más pályákat is ki fogunk próbálni.
Nagyon szuper volt! Jól éreztük magunkat! Mindenkinek ajánljuk!
Nagyon izgalmas és kellően nehéz volt. Jól éreztem magam és ajánlom mindenkinek.
Ez volt az első ilyen játékunk.Szuperül éreztük magunkat,bár teljesíteni a feladatot nem sikerült.Remek idötöltés volt ,biztosan fogunk még részt venni ilyen játékban.
Sándor 1 társával játszott a
Fűrész pályán
Mi teljes tájékozottlansággal vágtunk neki. Eleinte nem voltunk képbe, de az idő végére kezdtünk rájönni a játék lényegére. nem jutottonk ki, de megyünk vissza más pályára annak tudatában, hogy mi a játék lényege! Ez csak egy kísérlet volt a részünkről, de jól éreztük magunkat!
Nagyon jó a játék csak kevés az idő, picivel több jó lenne.
Ramón 2 társával játszott a
Illúzió pályán
Nagyon rendben volt, elrepült ez az 1 óra. Sajna nem sikerült kijutnunk, de jól éreztük magunkat.
Nagyon izgalmas és érdekes volt a játék, csak ajánlani tudom mindenkinek. :-) szívesen játszanék újra. A játékmester is nagyon segítőkész volt.
Szuper volt minden, jól szórakoztunk.
Tamara 4 társával játszott a
Borzongás pályán
Mindenkinek nagyon tetszett a játék, hiába nem jutottunk ki, hatalmas élmény volt! Kicsit bántuk hogy nem horror napon jöttünk el, de hát majd legközelebb!
Nagyon élveztük, és szerencsére ki is jutottunk! :D. Köszönjük az élményt.
Nagyon jól éreztük magunkat, szuper volt mindegyik szoba, és a fejtörők is. A Fáraó átkát ajánlom mindenkinek. 😁
Nagyon jó élmény volt, gyönyörűen, hangulatosan megcsinált díszlettel. 10 perc után teljesen képesek voltunk átszellemülni és végig izgulni, hogy vajon mi jön még
Nagyon jól éreztük magunkat, a pálya nagyon kreatívan volt megcsinálva, jók voltak a feladatok!
Nagyon élveztük, jók voltak a feladatok.
Krisztina 3 társával játszott a
Borzongás pályán
A Texas pályát választottuk, 4-en mentünk. Nagyon szuper volt, bár kijutni nem tudtunk.😆
Minden pályát imádunk! A horror nap pedig egyszerűen zseniális! Több ilyet!
A pálya jó volt és a játékmester is nagyon kedves volt.A feladatok sokszínüek voltak.
Luca 2 társával játszott a
Illúzió pályán
A mi kis csapatunk már több pályát is kipróbált, de úgyhiszem ez volt eddig a legkülönlegesebb. Ki hitte volna, hogy ennyi mindent rejthet egy látszólag üres szoba. Habár kijutnunk nem sikerült mindhárman nagyon jól èreztük magunkat. Mindenkinek csak ajánlani tudom!
Tetszett a pálya, jó arányban voltak könnyű, közepes és nehéz feladatok, egyedül a piros láda tűnt segítség nélkül reménytelennek.
Ádám 3 társával játszott a
Illúzió pályán
Első pályának 2 kis gyerekkel kicsit nehezet választottunk, de alapvetően jól szórakoztunk. Kijutni nem sikerült, de majd legközelebb. A pálya kialakítása tetszett.
Szuper pálya, nagyon jó logikai kérdések.Nagyon jól éreztük magunkat!
Jó élmény volt, én biztos mennék 2 órás pályán is, ha lehetne.
Éva 2 társával játszott a
Fűrész pályán
Nagyon tetszett mindenkinek! Biztos, hogy jövünk újra!
Kiváló volt a pálya, nagyon segítőkész volt a személyzet.
Nagyon jól éreztük magunkat bár ketten nem tudtunk kijutni, de pont emiatt mindenképp visszajövünk!
Patrik 2 társával játszott a
BOMBA pályán
A játékmester nagyon kedves, mosolygós volt az első pillanattól kezdve. Maga a játék szuper volt, még annak ellenére is, hogy nem sikerült kijutnunk. 3-an mentünk, de ebből 2-en most először, így ez inkább ismerkedésnek volt jó. Újoncként azért kell egy 20 perc, mire az ember elkezd belerázódni a szükséges gondolkodásmódba. Valószínűleg egy következő alkalom már még izgalmasabb lesz :)
Eszter 4 társával játszott a
Borzongás pályán
"Első bálozók" voltunk, a Texasi láncfűrészes pályát választottuk kezdésnek 😄 bár kijutnunk nem sikerült, de nagyon jól érezte magát csapat. Biztosan visszatérünk még, köszönjük az élényt!
Lili 3 társával játszott a
Illúzió pályán
Nagyon jól éreztük magunkat, a feladatok nagyon érdekesek voltak.
Gábor 1 társával játszott a
Illúzió pályán
Nagyon élveztük, el tudta gondolkodtatni az embert főleg hogy nem fogta a játék végig az ember kezét hanem magadtól kellett rá jönni a dolgokra.
Nagyszerű élmény volt! Néhány pontnál kicsit elakadtunk, de a játékmester nagyszerűen segített rávezetni minket a megoldásokra, így maximálisan megmaradt a játékélmény! Sikerült időben kijutnunk így remek élményt tudtunk szerezni a szülőknek és az egész családnak. A feladatok nagyszerűek, a díszlet remek, csak ajánlani tudom bárkinek!
Ákos 3 társával játszott a
Illúzió pályán
A játék jó volt, a feladványok kellően nehezek voltak, esetleg egy kicsit erősítenék a fényeken melyek a falban futnak és labirintust rajzolnak ki.
Diána 2 társával játszott a
Fűrész pályán
Jó élmény volt, ha elakadtunk segített, a pálya jól fel lett újítva.
Nagyon jól éreztük magunkat, nagyon jól, részletesen ki volt dolgozva a pálya a témához kapcsolódóan, illetve a feladatok is! Mindenképpen szeretnénk a jövőben visszamenni és más pályákat is kipróbálni.
Texasi láncfűrészes pályán játszottunk a horror nap keretein belül, fantasztikus élmény volt, statisztákkal és horror elemekkel még jobban megspékelve az "alap" amúgy is elég félelmetes pálya.
Egyik kevdenc pályánk és már nagyon vártuk, hogy eljuthassunk ide egy ilyen ijesztgetős napon, most sikerült!
Nagyon várjuk a legújabb pályátokat!
Mi biztosan oda is ellátogatunk :)
Az Ufo pályán voltunk húgommal, sajnos kijutni nem tudtunk, de nagyon élveztük, jó volt a pálya hangulata :)
Klaudia 2 társával játszott a
Borzongás pályán
Nagyon élveztük a játékot.A játék mester pedig kifejezetten jó fej volt!
Klaudia 2 társával játszott a
Borzongás pályán
Nagyon élveztük a játékot.A játék mester pedig kifejezetten jó fej volt!
Sándor 3 társával játszott a
Fűrész pályán
nagyon tetzsetek a Feladatok és szeretem a játékot de sajnos nem volt sok Idő de élveztem nagyon. sajnos keves idöt tőltűnk Magyarorszagon azért ritkán tudunk meglátogatni eszt a helyet kőszőnjűk a szep elmenyt.
Nagyon jól éreztük magunkat, mivel nem először voltunk (másik pályán voltunk már) , kicsit könnyebb helyzetben voltunk,de a segítség mindig jól jött. Mindenképp fogunk még jönni.
Richárd 2 társával játszott a
Fűrész pályán
Jó volt de nem jutottunk ki 😆
A texasi lánfűrészes pályát választottuk. Nagyon tetszett minden, a helyszín, a feladatok. A különleges kezdés is nagyon tetszett, hogy valaki bilincsben valaki ketrecben kezdte a játékot. :)
Szuper élmény volt baráti társasággal a gyönyörű Múmia átka pálya. A játékmester szimpatikus és kedves volt, mindent érthetően elmagyarázott. A játék alatt többször is kértük a segítségét. Ráadásul annyira jófejek voltak, hogy kaptunk plusz pár percet a kijutásra a végén, (pedig már lejárt az időnk), így teljes volt a sikerélmény is. A pálya gyönyörű és izgalmas, nagyon változatos fejtörőkkel. Összességében egy remek élmény volt. Köszönjük szépen!
Nagyon jól éreztük magunkat, igazi kikapcsolódás volt. Máskor is megyünk az biztos.
Adrienn 3 társával játszott a
Illúzió pályán
Jól éreztük magunkat, bár a pálya számunkra kicsit nehéz volt két kisgyerekkel. Nem jutottunk ki, de ettől függetlenül izgalmas volt és élveztük a feladatokat. A családdal legközelebb másik pályát választunk, de barátokkal szívesen kipróbálnám újra az Illúziót is.
Zsanett 3 társával játszott a
BOMBA pályán
Nagyon szeretjük a pályáitokat, nem az elsőn voltunk. Most a Bombát próbáltunk ki, viszont sajnos az utolsó széffel történt valami, nem nyílt ki, ezért felrobbant a bomba, de a játékmesternek sem sikerült kinyitnia. Így elkönyveltük sikeresnek.
Richárd 3 társával játszott a
Illúzió pályán
Királyak vagytok
Sherlock Holmes pálya.
Nagyon jó volt, ötletes feladatok, csapatmunka kellett hozzá.
Ügyesen kijutottunk :)
Egy tipp a Elme Háza csapatának.
Csekkoljátok a walky Talkit, mert pl az Ufo pályánál nagyon recsegős, gyakran nem értettük milyen infó hangik el rajta keresztül.
Tímea 2 társával játszott a
Fűrész pályán
Gyerekek egyedül szerették volna kipróbálni. Nagyon nagy élmény volt nekik.
Laura 2 társával játszott a
Fűrész pályán
Nagyon jól éreztük magunkat:). Nagyon hangulatis volt a pálya, ami miatt mégjobban bele tudtuk élni magunkat a játékba. És izgalmas feladványokkal találkoztunk a játék során.
Nagyon jól éreztük magunkat, volt a csapatban kezdő és már rutinos is. Sikerült kiszabadulnunk, ami nagy sikerélmény volt, az utolsó 5-10 perc igazi adrenalin bomba. Még visszatérünk!
Nagyon élveztük,sok logikai feladatot kellett megoldani
Jól éreztük magunkat. A palya erdekes volt, jól megépített és izgalmas. Talán ha eg, picit több időnk lett volna kevesebb segítségre lett volna szükség.
Katalin 2 társával játszott a
Borzongás pályán
Nagyon tetszett a játék, nagyon jó kis feladványok vannak benne, nem is sikerült elsőre végigmenni, de visszatérünk. :D
Anna 2 társával játszott a
Illúzió pályán
Nagyon tetszett a pálya! Sikeresen kijutottunk!
Ez nagyon nehéz volt nekünk de szerintem elég sokáig el jutottunk ahoz képest annyira logikusan kell gondolkodni nagyon jó feladatok voltak ajánlom mindenkinek ha nem fel a horrortol akkor mindenképp mennyetek el es próbáljátok ki magatokat
Nagyon fantasztikusan jò volt :)
A Múmiás pályán voltunk , nagyon élethű és rejtélyes. Jók a feladatok.
Timea 2 társával játszott a
Illúzió pályán
Különleges de jól felepitett feladatok.
Jó volt, igaz nem sikerült kijutnunk, de nem igazán jártunk még ilyen helyen. Egyszer voltunk Pesten. Elkeseredve nem vagyunk majd próbálkozunk még. Köszönjük szépen a lehetőséget.
Norbert 5 társával játszott a
Fűrész pályán
Fűrész.
Hatalmas élmény volt a játék,az elejétől a végéig nagyon izgalmas,és megoldandó feladatokkal teli
A játékot 6-an csináltuk végig, 2 gyerek,és 4 felnőtt,szerintem mi néha jobban a hatása alatt voltunk mint a gyerekek.
Siker élménnyel fejeztük be a játékot,59:59- es idővel,igaz az utólsó lakattal elment 10másodperc,de így is sikerült kijutnunk.
A következő szoba, az illuzió lessz.
Köszönjük
József 1 társával játszott a
Illúzió pályán
Nagyon jó volt
Csaba 3 társával játszott a
Fűrész pályán
Tökéletes szórakozás volt. Első alkalommal voltunk, de nem utoljára.
Krisztina 4 társával játszott a
Fűrész pályán
Szuper volt, sikerült kijutnunk (igaz, már éppen az utolsó 5 másodpercben nyitottuk ki az ajtót).
Nagyon jól éreztük magunkat. Nagyon izgalmas és érdekes volt. A rejtvények nagyon kreatívak voltak nagyon élveztük, hogy kihívást jelentettek de persze megoldhatóak voltak. Összességében nagyon jó élmény volt, és ajánlom mindenkinek, aki szereti a kihívásokat és az izgalmas játékokat.
Nagyon király volt mindannyian élveztük az egész játékot.
A segítségek amit kértünk érthetőek voltak és rávezetőek, vagyis a legjobbak mert nem egyből a konkrét megoldásokat mondták el
A Texasi láncfűrészes pályán voltunk, nagyon tetszettek a feladatok, jól éreztük magunkat. Az időt teljesen kitöltöttük, de a végén sikerült kiszabadulni.
Az ajánlott új pályákat is biztosan kipróbáljuk!
Dániel 1 társával játszott a
Fűrész pályán
Nagyon szuper volt a Fűrészes pálya😀
Magàval ragadó volt a pàlya! Gyerekekkel mentünk, kicsit izgultunk, hogy nem gondoljàk-e majd 20 perc utàn azt, hogy mègis kimennènek inkàbb.... De úgy telt el az egy óra, hogy èszre sem vettük. A feladvànyok mind szuperül kigondoltak ès varàzslatosak voltak. Alig vàrjuk a következőt!
Éva 1 társával játszott a
Illúzió pályán
Mi nagyon jól éreztük magunkat! Nem volt unalmas, gyorsan elrepült az a 60perc! =)
Flóra 5 társával játszott a
Fűrész pályán
Mindenki nagyon élvezte a játékot, a pálya izgalmas volt, fogunk még ide jönni!😊
Sziasztok!
Fantasztikusan éreztük magunkat, sajnos nem jutottunk ki, majd legközelebb 🤗
Enikő 3 társával játszott a
Illúzió pályán
Nagyon tetszett, mindannyian jól éreztük magunkat, igazán különleges feladványokkal és sikerült kijutnunk idő előtt.
Nagyon jól éreztük magunkat a pályák amiken voltunk múmia, ufó 2 szer is, illúzió, Csernobil mind nagyon jók voltak tervezünk még menni a többire is amíg lehet és később az újakra is élvezetes jó egy új barátság ki alakulására is sokat is lehet bent nevetni együtt ahogy próbálkozunk kijutni mindenkinek kortól függetlenül ajánlom, de 2 észrevételem lenne egy az ufóhoz ott a képek ahol ki kell tenni a hatszáz valamennyit azokból kéne új mert azt már nehezen lehet kivenni (kivétel ha nem szándékosan olyan) és a csernobilin ahol a színkódok fel le az uv fény nehezen kivehető nagyon a felirat mar ott 07.29én voltunk de ezt a kettőt ami az idővel lett ilyen leszámítva hibátlan minden!
Hihetetlen élmény volt számunkra! Nem jutottunk végig így a csapattal vissza szeretnénk menni :)
Gyula 3 társával játszott a
Fűrész pályán
Nagyon szórakoztató volt a pálya a feladatokkal!Segítőkész személyzetttel kiegészítve!
Nagyon jól éreztük magunkat, a Sherlock pályát próbáltuk ki. Gyorsan elszaladt ez az 1 óra, tele volt meglepetésekkel. Máskor is visszatérünk még!
Marianna 3 társával játszott a
Fűrész pályán
Nagyon jól berendezett, felépített pálya volt. Ötletes feladványokkal. Szuper volt az egész.
Enikő 1 társával játszott a
BOMBA pályán
Voltunk már pár játékban máshol,de itt voltak a legjobbak a játékok
Szuper szobák, szívesen megyünk bármikor
Nagyon tetszett a pálya, de sajnos nem jutottunk ki.
Kedves, korrekt, segítőkész volt a játékmester, figyelt ránk. A Csernobil pálya izgalmas és élménydús volt, helyenként kutyaszorító érzés fogott el.
Nagyon szuper volt a játék és a pálya is nagyon tetszett!
3 kisiskolás gyerekkel mentünk és maradandó élmény volt ❤️
Jövünk máskor is!!!
Irén 3 társával játszott a
Illúzió pályán
Nagyon jól éreztük magunkat, máskor is megyünk. :) Ötletesek a feladványok, kellemes időtöltés.
A Sherlockon voltunk
Ez nekem nagyon tetszett most eddig 3ba voltunk de most jutottunk ki először, annyira logikusan kell gondolkodni mindenhol fantasztikus
Erika 3 társával játszott a
Fűrész pályán
Nagyon szuper volt! Jól éreztük magunkat! Az első szobába sok idő töltöttünk,mire segítséget kértünk aztán rá jöttünk a játék menetére,és már könnyebben mentek a feladatok!Sajnos nem sikerült időben végezni,de jó buli volt így is.
Csak ajánlani tudom mindenkinek!
Erika 3 társával játszott a
Fűrész pályán
Nagyon szuper volt! Jól éreztük magunkat! Az első szobába sok idő töltöttünk,mire segítséget kértünk aztán rá jöttünk a játék méretére,és már könnyebben mentek a feladatok!Sajnos nem sikerült időben végezni,de jó buli volt így is.
Csak ajánlani tudom mindenkinek!
Nagyon izgalmas és ötletes volt! Jól éreztük magunkat, hamar elrepült az egy óra, de biztosan kipróbáljuk máskor is!
Barbara 1 társával játszott a
Illúzió pályán
Nagyon különleges, egyedi pálya volt, szuperül meg van csinálva! A játékmester nagyon kedves, barátságos volt. Örülünk, hogy ott voltunn, legközelebb, ha errefele járunk, kipróbálunk egy másik szobát.
Rendkívül érdekes volt a játék és mindenkinek ki kellett venni a részét belőle.Nekünk ez volt az első szabaduló szoba játékunk,de nagyon tetszett mindenkinek.
Nagyon jó volt kiszabadultunk :D
A múmia átka pályát választottuk, nagyon jól éreztük magunkat. Nagyon szépek a díszletek, érdekesek a feladatok. Ahogy haladtunk a szobákon, egyre inkább ráéreztünk a gondolatmenetre. Bőven időn belül ki is jutottunk. Köszönünk mindent!
Nagyon jól éreztük magunkat, mi a Sherlock Holmes pályát választottuk. Szuper pálya, izgalmas és nagyon logikus feladatokkal, igazi kikapcsolódás egy órán keresztül.
A férjemmel ketten voltunk, bőségesen jutott fejtörő és sikerélmény mindkettőnknek. Az idő is pont elegendő volt hogy megtaláljuk a koronát. Már alig várjuk a következő élményt, mert biztosan visszamegyünk és kipróbálunk más pályákat is!
Nagyon szuper volt,izgalmas,érdekes
feladványokkal
A múmia átka pályán voltunk, ez volt a 2. játékunk az Elmeházában, nagyon tetszett a csapatnak. Az kezdés segítség nélkül lehet, hogy nehezen ment volna, de a játékvezető kis iránymutatásával el tudtunk indulni. Néhányszor kértünk segítséget, de a Sherlock pályán megismert gondolkodásmóddal egész jól haladtunk, 45 perc alatt kijutottunk. Tetszett a sejtelmes hangulat, fénnyel, hanggal, bár félelmetesnek szerencsére nem volt mondható.
Károly 1 társával játszott a
Illúzió pályán
Lásd a google maps véleményem: Ozsvárt Károly.
Vivien 1 társával játszott a
Fűrész pályán
Nagyon jó volt, jól éreztük magunkat, bár sajnos segítség nélkül nem sikerült volna 60perc alatt kijutnunk de a játékmester készséggel állt rendelkezésünkre. Bátran ajánlom mindenkinek ezt a helyet.
Dorina 4 társával játszott a
Fűrész pályán
Sajnos ki nem jutottunk, egy szoba maradt hátra. Mégis nagyon élveztük az egészet, gyorsan le telt az egy óra.
Rendkívül élménydús volt ez a pálya is! Már háromszor voltunk s tervezünk a továbbiakban is játszani :)
Nagyon szuper volt minden, izgi volt a játék! A díszlet egyszerűen szuper, tetszett, hogy sötét volt és elemlámpázni kellett. Viszont egy kicsit több logikai feladat szerintem elférne a szobákba.
Szuper volt, 4-en voltunk, mindenki jól szórakozott.
Levente 2 társával játszott a
Fűrész pályán
Nagyon jó volt. Még biztosan hogy máskor is fogunk menni
A Sherlock Holmes pályán voltunk. Fiam kérte 10. szülinapjára, h menjünk el együtt szabadulószobába. Nem bántuk meg. Igazi szuper családi program volt. A pálya és a feladványok nagyon ötletesek. A gyerkőc is tejes értékű játékosként tudott részt venni. Megyünk máskor is ;)
Nagyon színvonalas és jól felszerelt, komplex pályán próbálhattuk ki magunkat. Sajnos legtöbbünk tapasztalat nélkül érkezett szabadulni, ezért elég nehéznek értékeltük a pályát és a feladatokat. Viszont biztos vagyok benne, hogy gyakorlott játékosoknak kitűnő választás ez a pálya.
Nagyon jól éreztük magunkat.
Petra 3 társával játszott a
Fűrész pályán
Szuper volt, nagyon jól éreztük magunkat. Egy kis segítséggel sikerült is kijutnunk! 😊
Georgina 3 társával játszott a
Fűrész pályán
Nagyon jól éreztük magunkat, izgalmas volt a pálya. Más pályát is ki fogunk próbálni.
Egy 15 évesnek + egy felnőttnek túl nehéz volt ez a pálya. Nagyon csalódottak voltunk, hogy nem sikerült.
Orsolya 3 társával játszott a
Illúzió pályán
Szuper volt, először jártunk náluk, de mindannyian nagyon élveztük!
Nagyon jól éreztük magunkat. A pályák szuperek, a feladatok szintén. Csak ajánlani tudjuk!
Katalin 3 társával játszott a
Illúzió pályán
Nagyon tetszik minden, bár még csak két pályát próbáltunk ki, de kedvesek és segítőkészek. Szeretnénk jönni máskor is!
Zsoltné 5 társával játszott a
Borzongás pályán
A Texas láncfűrészes szobába voltunk. Szuper izgalmas volt a jatekmester pedig végtelenül kedves és segítőkész volt velünk.
Már majdnem mindegyik szobába jártunk de ahonnan nem sikerül kijutni ismételjük.
Csak ajánlani tudom mindenkinek a szuper szobáitokat 🤗
Bernadett 3 társával játszott a
Illúzió pályán
Nagyon jól éreztük magunkat.Az illúzió szobából bár nem jutottunk ki jól megmozgatta az agytekervènyeket.2felnőtt 2 gyerek volt a csapat.
Karina Dorka 5 társával játszott a
Borzongás pályán
jól éreztük magunkat, fasza volt a hely, és a dolgozó is segítőkész volt
Az idő kevés volt, nekünk legalábbis. Sokan voltunk kicsit, viszont első alkalomként élmény volt, tervezünk menni még.
Edina 4 társával játszott a
Fűrész pályán
Nagyon érdekesek voltak a feladatok. Gondolkodtatóak és nem feltétlen egyszerűek, ami számunkra kihívást jelentett. A hatások pont megfelelőek voltak. A feladványokra ott voltak minden esetben a megoldások.Jövünk a következőre:)
A Sherlock Holmes pályát választottuk,sajnos nem jutottunk ki.Ennek ellenére nagyon élveztük az 1 órát,segítőkész játékmesterünk volt
Nagyon tetszettek a feladatok.
Nagyon tetszettek a feladatok.
Enikő 2 társával játszott a
BOMBA pályán
Nagyon jól éreztük magunkat!Köszönjük a csapatnak,hogy lehetővé tették ezt a közös élményt!
Nagyon jó volt. Nagyon jól éreztük magunkat mindannyian.
Nagyon jól éreztük magunkat!
A játékmester nagyon szimpatikus volt, segített nekünk!
Sherlock Holmes pályán mentünk 6 fős csapattal, ebből 2 kiskorú gyerekkel, és mindenkinek izgalmas volt a játék!
Igaz, nem jutottunk ki, de még visszatérünk, és megcsináljuk!
Csak ajánlani tudom mindenkinek!
A Fűrész után most a Csernobilt próbáltuk ki. Teljesíthető, logikus és hangulatos a pálya ötletes feladatokkal. Mindenki ki tudta venni a részét a megoldásból, a játékmester is nagyon kedves volt. Biztosan kipróbáljuk a többi pályát is, nagyon élveztük ezt is.
Nagyon jó élmény volt az egész csapatnak! Mind az 5-en először vettünk részt szabadulószobában, de biztosan fogunk még menni! Nagyon jók voltak a feladatok, minden csapattagunknak volt bőven feladata, sikerélménye is! Az utolsó 2 percben sikerült is kiszabadulnunk!
A pályamester is hozzátett az élményhez, ezúton is köszönjük neki!
Ajánlani fogjuk mindenkinek! :-)
Tamás 4 társával játszott a
Fűrész pályán
Nagyon jól éreztük magunkat! Több alkalommal voltunk már, de minden alkalommal pozitívan csalódunk.
Laura 1 társával játszott a
Illúzió pályán
Nagyon nagy élmény volt, jól ki vannak találva a feladványok és tényleg voltak csalókás kérdések de nagyon élveztük, csakis ajánlani tudom! Köszönjük :)
Szuper volt a berendezés, a szobák hangulata. Izgalmas feladványokkal találkoztunk, imádtuk minden pillanatát. A játékmester nagyon segítőkész volt, felkeltette az érdeklődésünket más pályák iránt is, így biztosan kipróbálunk még néhányat. Mindenkinek ajánlom a korona megtalálásának élményét.
Petra 3 társával játszott a
BOMBA pályán
Nagyon élveztük, változatos feladatok voltak!
Nagyon tetszett a pálya igaz hogy nem jutottunk ki de azonkívül összehozta a barátitarsaságot. És biztos minél hamarabb visszamegyunk de akkor már olyan pályára ahol sikerül kijutnunk hogy meglegyen a sikerelmeny
Nagyon jó volt, sikeresen kijutottunk.
Nagyon jól éreztük magunkat! Csak ajánlani tudom, sajnos mi nem jutottunk ki de szuper volt!!
A játékmester pedig iszonyat kedves volt!
Nagyon jól éreztük magunkat, igazán jó élmény volt! Nagyon kedves és segítőkész volt a játékvezető is. A pálya izgalmas volt, a pálya teljesíthető volt. Szeretjük Sherlock!Holmes-t. Köszönjük szépen az élményt!
Georgina 1 társával játszott a
Borzongás pályán
Nagyon jól éreztük magunkat. Sajnos sokkal többet bénáztunk mint gondoltuk, hogy fogunk, viszont szívesen visszajönnénk máskor is.
Balázs 1 társával játszott a
Borzongás pályán
Nagyon jó volt minden
Nagyon szuper élmény volt az egész családnak. Mindenki lázban égett a játék végére :-)
Dorina 3 társával játszott a
Illúzió pályán
Ez volt a második pálya amit kipróbáltunk, nagyon jó volt! Próbáltuk megoldani magunktól de néha nagyon vakon mentünk így jó volt egy kis segítség. Nagyon tetszett eddig mind a két pálya, különleges megoldások menő díszletek.
Nagyon tetszett megyünk legközelebb is
Szilvia 4 társával játszott a
Fűrész pályán
Remekül éreztük magunkat,kijutottunk,igazi élmény volt!
Nemsokára készülünk a következő pályára.
István 4 társával játszott a
Borzongás pályán
Nagyon jó élmény volt.
A pálya hangulatos volt, élveztük mindannyian a játékot. Sikerült a végén kijutnunk, ami még inkább növelte az élményt.🙃
Nagyon tetszett a játék, logikusan volt felépítve. A berendezés is nagyon tetszett. Jól éreztük magunkat megyünk máskor is!
Botond 2 társával játszott a
Borzongás pályán
Nagyon jól érzetük magunkat a tegnapi nap folyamán amikor ott voltunk. A texasi láncfűrészen voltunk, nagyon izgalmas volt néhányszor meg is ijedtünk. A pálya nagyon jó volt, nagyon jó díszítések voltak amik szintén megijesztett minket. A fogattatás is nagyon kedves és segítőkész volt, amiben tudott abban segített. Mindenkinek nagyon ajánljuk és alig várjuk, hogy újra eljöjjünk.
O
Ötletes pálya volt, ugyan kijutni nem sikerült, de nagyon jól éreztük magunkat, biztosan megyünk más pályára is :)
Szilvia 3 társával játszott a
Fűrész pályán
Nagyon jól éreztük magunkat a Fűrész pályán, izgalmas feladatok voltak, nem volt könnyű, de extra nehéz sem, így nagyon tudott vinni magával. :) Félősnek mondanám magam, de itt úgy van, ahogy írják is: nem kell aggódni, a horror helyszínt leszámítva nincs semmi ijesztő dolog. :) Nagyon tetszett!
Nagyon jól éreztük magunkat! Véleményünk szerint kevés az idő a feladatok számához képest.
Andrea 3 társával játszott a
Illúzió pályán
Remekül éreztük magunkat, pedig nem volt egyszerű a pálya. Jól jött minden segítség :-) A nyáron kipróbáljuk a többi pályát is a családdal, barátokkal.
A játékmester támogatását a kezdetektől megkaptuk és nagyon jó volt így. Jól ráérzett, hogy mikor kell támpontokat adnia, különben leragadunk az első állomásnál.
Az eddigi legjobb szabadulószobás élményem volt. Változatos feladatok voltak, és 4 főt megdolgoztatott kb. 59 percig. A jobb-alsó fekete lakat kombinációját volt nehéz kihámozni a betűzajból, és a fénylő köves feladat leírása volt furán megfogalmazva. De ezeket is megoldottuk...
Barbara 3 társával játszott a
Fűrész pályán
Nagyon élveztük, nagyon jól ki van találva minden!Izgalmas!
Igényesen, szépen berendezett környezetben zajlott a játék. A feladatok többsége megoldható volt számunkra, de előfordult, hogy elakadtunk, ilyenkor segítséget kértünk. Mindenki nagyon jól érezte magát. Izgalmas, hasznos időtöltés volt. A játékmester is nagyon aranyos volt. Kedvet kaptunk a többi pálya kipróbálásához.
Nagyon jól éreztük magunkat, szuper volt a pálya. Fogunk menni legközelebb is.
A szabadulószobás élmény fantasztikus volt! Az izgalom és a kihívások folyamatosan tartottak, miközben együttműködve próbáltunk megtalálni minden rejtélyes nyomot és megoldást. Az izgalmas témaválasztás és a részletekben gazdag díszítés magával ragadott minket a játék elejétől a végéig. A logikai feladatok és a rejtvények kiválóan össze voltak állítva, amelyek egyaránt tesztelték a csapatmunkát, a kreativitást és az agyféltekék összehangolását. Az idővel versenyzés és a feladványok megoldása közben olyan érzésünk volt, mintha egy valóságos kalandba csöppentünk volna. A személyzet pedig nagyon barátságos és segítőkész volt, amely még kellemesebbé tette az egész élményt. Mindenkinek ajánlom a szabadulószobás játékokat, mert garantáltan egy emlékezetes és izgalmas időtöltést nyújtanak! Csernobil pálya.
Boglárka 3 társával játszott a
BOMBA pályán
A bombát sikeresen hatástalanítottuk, nagyon élveztük a játékot. Hamarosan visszatérünk egy másik pályára.
Sándor 3 társával játszott a
Illúzió pályán
Az Illúzió pályán voltunk, nagyon tetszett nekünk. Egy szobás a pálya, de 4- en jól elfértünk benne, nagyon ötletesek voltak a feladatok. 13 éves gyerekkel voltunk és ő is eredményesen tudott a feladatok megoldásában segíteni.
Lánybúcsú keretein belül voltunk itt, ami nagyon jól sikerült. Egyéni kérdések beépítésével színesítettük a pályát. Csapatmunka és összhang kellett a kijutáshoz. A pálya részletesen kidolgozott volt, a feladatok szépen egymásra épültek.
Miklós 1 társával játszott a
Borzongás pályán
Horror pálya nagyon jól kialakított, szuper helyszín, barátnőmmel ugyan 2-en kevesek voltunk hozzá, de a foglalkozás elérte a célját, mert egy sikolyt azért sikerült kicsalni belőle. :D
Nagyon érdekes és izgalmas volt. egy teljesen másféle gondolkodást igényel, amire nem voltunk felkészülve. A kitűnő bizonyítványért kapta a két 9 éves unokám ezt az élményt, sajnos nem sikerült kijutnunk, de legközelebb remélem sikeresebbek leszünk!
Szuper,remek volt.Remekül éreztük magunkat. Élvezetes volt.
Nagyon jó volt az Ufo pálya de mivel nem sikerült kijutnunk ezért jó lenne visszamenni.
Dániel 5 társával játszott a
Borzongás pályán
A berendezés a hangok, és a feladatok hatalmas élményt adtak már családdal és ezúttal barátokkal is, ajánlom mindenkinek korosztálytól függetlenül!
Lányom szülinapi ajándéka volt, a barátaival játszott. Nagyon tetszett nekik, bár nem jutottak ki. Elmondása szerint máskor is szívesen mennének. :)
Négyen érkeztünk a Texasi láncfűrész pályára és egy felejthetetlen élményben volt részünk. 😊 A feladványok és a rejtvények nagyon tetszettek nekünk. A hölgy aki fogadott minket nagyon kedves és segítőkész volt. A jövőben a többi pályát is ki fogjuk próbálni! És még erre is szívesen visszajönnénk kijutni 😁
Nagyon szuper játék volt. Nagyon élvezetes. Jól szórakoztunk. Ezt a pályát mindnekinek ajanljuk.
Rita 6 társával játszott a
Fűrész pályán
Élmény volt, a külföldi vendégeinknek is! Szuper volt, ötletes, gondolkodtató! Hamar elszaladt a 60 perc! Köszönjük, máskor is megyünk még!
Krisztián 5 társával játszott a
Fűrész pályán
Nagyon jó játék volt. Udvarias, segítőkész hozzáállás volt. Mindenkinek ajánlom a fűrész pályát. Ügyes feladványok és gondolkodtató rejtvények. Ha erre járunk, visszamegyünk.
Beáta 1 társával játszott a
Illúzió pályán
Mindig nagyon jól érezzük magunkat.
Balázs 6 társával játszott a
Fűrész pályán
Szuper volt, nagyon élveztük, többen először voltunk szabadulószobában, tökéletes első élmény volt!
Éva 3 társával játszott a
Illúzió pályán
Szuper volt!
Kedves Szervezõk.
A játék nagyon tetszett, Mumia átka volt a téma, a díszlet teljesen rendben volt, azonban a játék feladatai közül, a titokdoboz kinyitásánál elég sok idõt pazaroltunk el, úgy, hogy segítséggel nem tudtuk kinyitni, majd mikor szóltunk, hogy segítsenek kinyitni, akkor derült ki, hogy a doboz sarka le volt törve. Aminek örültünk volna, hogy annyival meglehetett volna hosszabbítani a játékidõt, hogy nyugodtabban kijuthassunk. Összességében jól éreztük magunkat, legközelebb is megyünk.
Párommal voltunk a Sherlock pályán, nagyon jól éreztük magunkat. Nekem ez volt az első szabadulószobám, így az elején az ismerkedéssel sok idő elment, így sajnos nem is találtuk meg a koronát időben. A játékmester nagyon kedves volt, amikor kértük, kis segítséggel rávezetett a következő lépésre. A végén pedig ajánlott olyan pályákat is, amelyek 2 főnek talán ideálisabbak lesznek legközelebb.
Nagyon izgalmas, szórakoztató. Jól éreztük magunkat, vissza fogunk térni
Éva 5 társával játszott a
Fűrész pályán
6 fős lány csapatunk teljesen megvolt elégedve a játékmesterrel. Mindenkinek élvezhető volt a játék is, annak is, aki először járt szabadulószobában és annak is, aki már többször. A végén kaptunk néhány "kegyelem" percet, hogy ki is jussunk, ezt különösen értékeltük, így megvolt a sikerélmény 😇 Ha legközelebb Miskolcon járunk, kipróbálunk egy másik szobát! Köszi mindent!
Sarolta 5 társával játszott a
Fűrész pályán
Nagyon jól éreztük magunkat. Igazi elme játék volt😀
Júlia Alexandra 3 társával játszott a
Illúzió pályán
Szuper élmény volt, lesz folytatás! :)
Viktor 1 társával játszott a
Borzongás pályán
Fasza volt az egesz
Nagyon jól éreztük magunkat a Sherlock pályán. Izgalmas változatos kalandban volt részünk!
Három gyerekünkkel (12, 13, 14) mentünk a Sherlock Holmes-ra, kitűnő családi programnak bizonyult. A játékmester nagyon jó fej volt, pont megfelelő mennyiségű segítséget nyújtott, amikor elakadtunk. A feladványok sokrétűek voltak, a gyerekek is pörögtek ezerrel, és a logikájuk sokkal jobban működött, mint a miénk. Mindenképp ki fogunk próbálni más pályákat is, mert rengeteget nevettünk és nagyon jól éreztük magunkat.
Zsolt 3 társával játszott a
Fűrész pályán
Élvezetesek voltak a feladatok, a pálya is remekül volt elkészítve. Egy apróbb technikai baleset esetén is sikeresen megküzdöttünk a feladattal. Mindenféleképp kipróbálunk másik pályát is.
Szuper pálya volt. Nagyon jól éreztük magunkat. Biztosan kipróbálunk még más pályákat is.
Nagyon jól éreztük magunkat, ötletesen voltak a feladatok és izgalmas volt a játék.
Renáta 2 társával játszott a
Fűrész pályán
Először voltunk ilyen helyen, fantasztikus volt.
Fantasztikus és felejthetetlen élmény volt! Nagyon köszönjük!
4 pályán tudtunk részt venni és mindegyik nagyon tetszett a kollégáknak, jó csapatmunka és sok ötlet kellett a kiszabaduláshoz, ami most sajnos nem sikerült, de szuperul éreztük magunkat és a szervezéssel is nagyon meg voltunk elégedve! Köszönjük!
Nagyon szuper volt! Lányom szülinapi ajándéka volt, nagyon élveztük.
Nagyon jó élmény volt, a Chernobyl pályán voltunk. Ugyan nem sikerült kijutni, de így is jól éreztük magunkat.
Nagyon élvezetes volt a játék. Mi Budapesten voltunk idáig több szobában, de egyikben se volt ennyi feladat. Nagyon tetszett, hogy a feladatok nem voltak túl nehezek, de azért kellett gondolkodni rajtuk. Összeségében Nagyon pozitív élmény volt. Köszönjük!
Brigitta 5 társával játszott a
Fűrész pályán
Nagyon szuper volt! Élvezte mindenki a játékot.
Nagyon élveztük a játékot, szerintem jól tudtunk együtt működni, már várjuk hogy legközelebb is jöhessünk, remélhetőleg majd ki fogunk jutni c:
Beáta 3 társával játszott a
Fűrész pályán
Jó volt, élvezték a gyerekek a játékot.
Gabriella 1 társával játszott a
Illúzió pályán
Számomra nem volt olyan olyan izgalmas mint más pályák ahol kulcsokat kell keresni, és lakatokat kinyitni, de egy kis időtöltésnek jó volt.
Nagyon jól éreztük magunkat, érdekes és izgalmas volt a játék. Több pályát is szeretnénk még kipróbálni.
Erzsébet 4 társával játszott a
Fűrész pályán
Szuper pályák voltak, tetszett a kialakítás,és a kiszolgálás
Nagyon jól éreztük magunkat. Volt néhány játékos, akiknek az első ilyen játéka volt, nekik is nagyon tetszett. Fognak még jönni!
A játék maga izgalmas volt. Azonban nem volt lineáris, nem lehetett tudni, mikor mi jön. Össze visszás kicsit. A feladatok érdekes voltak.
Ötletes feladatok, tényleg megdolgoztatják az agyat, izgalmas helyszínek! Jól éreztük magunkat, és már tervezzük a következő időpontot, helyszínt, mert visszatérünk! A személyzet udvarias, segítőkész! Köszönünk szépen mindent egy élmény volt!!
A texasi láncfűrészes pályán voltunk. A játékmester igazi vagány csaj volt, rendkívül segítőkész, jó humorú. A pálya igényesen összeállított, horror hangulatú, melyben sokat segítettek a különböző hangeffektek illetve zenék. Történtek váratlan dolgok is, igazából ezek voltak azok, amik feltették a pontot az i-re. Összességében nagyon jól éreztük magunkat. Biztos, hogy jövünk még. Köszönjük az egész csapatnak ezt az élményt.
Zoltán 5 társával játszott a
BOMBA pályán
Kedves ElmeHáza!
Nagyon szuper volt tele kihivással, izgalommal és meglepetéssel.
Köszönjük szépen!!!
Tamara 3 társával játszott a
Borzongás pályán
A pálya nagyon jó volt. Sok volt az ilyesztgetés, ami meghozta a hangulatot. Nagyon élveztük, a díszlet brilliáns volt.
Dóra 1 társával játszott a
Fűrész pályán
Nagyon tetszett a Fűrész pálya. Biztos, hogy fogunk még menni.
Rafinált, jól kitalált játék. Élveztük. Ki nem jutottunk, de akkor is megérte.
Marianna 5 társával játszott a
Fűrész pályán
A játék nagyon izgalmas volt, gondolkodtunk, törtük a fejünket. Nagyon hamar eltelt a 60 perc, egy hajszálon múlt a kijutás. Legközelebb is szívesen megyünk.
Nagyon jól éreztük magunkat!
Érdekes feladatok voltak! Sokat nevettünk! Szuper élmény! Több pàlyàt is kipróbàltunk!
Nagyon jól éreztük magunkat, bár nem jutottunk ki. De szuper volt minden. A játékmester segítőkész volt és kedves. Megyünk legközelebb is. Kipróbálunk több szobát is még. Köszönjük szépen.
Nagyon jó volt. Élveztük a játékot és jól szórakoztunk, annak ellenére is hogy végül most se jutottunk ki. De majd legközelebb
Egy szóval jellemezve SZUPER!!!!
Egy szóval jellemezve SZUPER!!!!
Nagyon élveztük, tökéletes volt egy kisebb baráti társaságnak. Rengeteget röhögtünk. A feladatok nehezebbek voltak mint gondoltuk, hogy lesz és nem is jutottunk ki, sőt valószínűleg messze voltunk tőle. Viszont biztos kipróbálunk egy másikat is a közel jövőben.
Szuper volt a játék, nagyon jól éreztük magunkat és ki is jutottunk!
Evelin Zoé 3 társával játszott a
Fűrész pályán
Nagyon jó élmény volt, a játékmester kedves és segítőkész volt. Szeretnénk még sokszor menni hozzátok.
Csenge 5 társával játszott a
Borzongás pályán
Nagyon jól éreztük magunkat, remek időtöltés volt a barátokkal. A játékmester is segítőkész volt, mindennel meg voltunk elégedve.
A játék jól felépített, izgalmas, gyermekekkel is jól játszható volt.
Mónika 3 társával játszott a
Illúzió pályán
Szuper élmény volt! Gyerekekkel voltunk az Illúzió pályán, ők is nagyon élvezték.
Sándor 4 társával játszott a
Illúzió pályán
Igaz nem sikerült teljesítenünk a pályát , de nagyon èlveztük a játèkot.
A Múmia átka pálya szuper volt, autentikus, nagyszerűen "díszített" szoba, élveztük minden percét :)
Zsuzsanna 3 társával játszott a
Borzongás pályán
A Texasi láncfűrészes pályát választottuk első Elme Háza élménynek. Azt kell mondanom,hogy igazán jó választás volt,annak ellenére is,hogy 60 perc alatt nem sikerült kijutnunk. A dekoráció,az effektek igazán visszatükrözték a horror hangulatot. A feladatok jól összeállítottak, nem unalmasak. Nem is értem,hogy miért csak most jutottunk el ide...Mindenesetre megbeszéltük a csapattal,hogy mi is sorsolásos alapon fogjuk végigpróbálni a többi szabadulószobát,mert van mit bepótolnunk. Mint említettem,nem sikerült kijutnunk időben,de ez nem szegte kedvünket,inkább csak meghozta a többi pályához. Köszönjük az élményt,és gratulálunk az ötletgazdá(k)nak. :)
Először voltunk ilyen helyen. Múmia pályát választottuk, aminek nagyon szép volt a díszlete. Annyira megtetszett az élmény, hogy a Múmia pálya után rögtön megkérdeztük a játékmestert, hogy van e esetleg lehetőség azonnal menni egy másik pályára. Hiába a másik pályára nem foglaltunk időpontot, de mivel éppen befejeztek egy játékot a bombás pályán, és a következő órára nem foglalt oda senki, azt mondta a játékmester, hogy 10-15perc és ha gondoljunk az szabad. Természetesen habozás nélkül mondtuk hogy szeretnénk menni oda. Sajnálatos módon egyik pályáról sem jutottunk ki, bár a második (Bombás) már sokkal jobban ment. Természetesen amikor segítséget kértünk(direkt úgy kértük, hogy csak akkor segítsen, amikor mi kérünk segítséget)a játékmester mindig segített, illetve érthetően, profin elmondott mindent a játékkal, és a pályával kapcsolatban. Számunkra nagyon jó élmény volt, nagyon jól ki vannak találva a feladványok. Mi mind a két pályán 4-en voltunk, és ahogy játszottuk a két pályát, úgy érzem hogy 3 ember kevés lenne, 5pedig már kicsit sok. Ajánlom mindenkinek, aki még nem játszott ilyen játékot, szerintem senki nem fogja megbánni.
Fantasztikus volt a játék, nagyon ötletes, szórakoztató, és érdekes feladatok voltak, nagyon jól éreztük magunkat 🙂 és máskor is szívesen megyünk.
A pálya maga nagyon hangulatos volt, ami mindenkinek nagyon tetszett. A feladatok is érdekesek voltak és a nehézség pont jó volt. Nem nagyon akadtunk el, közös erővel megtudtuk oldani a kihÍvásokat. PozitÍv meglepetés ért minket a játék során, de ezt nem szeretném lelőni az új játékosoknak. Ezt a pályát bárkinek szÍvesen ajánlanám, idáig amin voltunk pályák ez volt a lejobb.
Nagyon tetszett mindenkinek. A feladatok gondolkodtatóak voltak. Jól kitalált sztori és a berendezés is korhű volt. Élveztük minden percét, hamarosan kipróbáljuk a többi pályát is. Reméljük akkor már sikerül időn belül kiszabadulnunk.
Henrietta 3 társával játszott a
Borzongás pályán
Nagyon szuper pálya, nem sikerült kijutni, úgyhogy visszamegyünk még.
Alexandra 2 társával játszott a
BOMBA pályán
Szuper volt a pàlya
Alexandra 2 társával játszott a
BOMBA pályán
Szuper volt a pàlya
Alexandra 2 társával játszott a
BOMBA pályán
Szuper volt a pàlya
Marianna 3 társával játszott a
Fűrész pályán
Más élmény volt a sötétség napján részt venni, volt egy kis para, de nagyon jól éreztük magunkat szokás szerint =D
Köszönöm szépen, nagyon élvezetes volt a játék! 😃 Igaz kiszabadulni nem sikerült, de senki nem keseredett el! Tetszett a kódfejtés, leleményes megoldások!
Tímea 4 társával játszott a
Fűrész pályán
Rendkívül izgalmas játék volt! Szívesen visszatértek, felnőtt csapattal!
Gabriella 5 társával játszott a
BOMBA pályán
Nagyon jól érezték magukat a gyerekek. Nagyon tetszett nekik, hogy nagyon segítőkészek voltatok. A pályák feladványai, díszletei nagyon érdekesek és jók voltak.
Gábor 5 társával játszott a
Fűrész pályán
Nagyon izgalmas volt, élvezte mindenki. Szeretnénk a későbbiekben visszatérni.
Nagyon jól éreztük magunkat. Egy 9 től 46 évesig álló csapatunk volt. Hála a játékmesternek sikerült kiszabadulni, mert rengeteg tennivalónk volt. Biztosan eljövünk megint, ha Miskolcon járunk.
Brigitta 3 társával játszott a
BOMBA pályán
Remek volt, nagyon jol ereztuk magunkat!
Nagyon tetszett, jol ereztuk magunkat!
Zsoltné 4 társával játszott a
Fűrész pályán
Nagyon érdekes és izgalmas volt a játék.
Mindenkinek ajánlom, nagyon szuper volt! Több pàlyát is kipróbáltunk már, egyik sem okozott csalódást!
A keresztes lovagok kincse nagyon tetszett. Az ufo kifogott rajtunk.
Nagyon jó volt a játék! Tavaly az UFO-ról nem sikerült kijutnunk, most felkészültebb volt a csapatunk és szerencsésen kijutottunk. A másik pálya, amin volt az a Sherlock Holmes volt, imádtuk! A top 3-ban tuti benne van! A játékmestereknek is minden elismerésünk, rugalmasak, kedvesek, egy élmény volt!
Marianna 3 társával játszott a
BOMBA pályán
Nagyon jó volt.
Rebeka 3 társával játszott a
Illúzió pályán
Először voltunk mindannyian szabaduló szobában, az Illúzió nevű pályán voltunk, nagyon szépen megvolt csinálva a szoba, a feladatok érdekesek voltak, izgalmas volt ez az idő, amit bent töltöttünk. Segítséget is kaptunk, ami nélkül nem biztos hogy megoldottunk volna minden feladványt. 15 percnek tűnt ez a majdnem 1 óra, de szerencsére sikerült kijutnunk és nagyon jól éreztük magunkat. Nagyon jó élmény volt! :)
Csilla 3 társával játszott a
Illúzió pályán
Nagyon szuper volt!
Csodás élmény volt!! Barátságos, segítőkész játékmesterek, profi, hangulatos szobák. Mi a Sherlock Holmes és az Illúzió szobákat próbáltuk. Nem jutottunk ki, de nem szomorkodtunk. Az élmény leírhatatlan volt. Köszönjük! Visszajáró vendégek leszünk.
Nagyon jól éreztük magunkat. A legkisebbek, 10 és 12 éves lányok is nagyon élvezték. Aktívan részt tudták venni a játékban, és a sikerélmény is meg volt a végén. Szép, ötletes pálya.
Rebeka 1 társával játszott a
Fűrész pályán
Nagyon szuper volt most is!
Csenge 3 társával játszott a
Borzongás pályán
Szuper Érdekes Izgalmas
István 5 társával játszott a
Borzongás pályán
Fiam kapta névnapjára. A barátaival ment, de én is (mint egyedüli felnőtt) részt vettem a játékban, amelyet mindenki élvezett. Személy szerint nem találtam ijesztőnek, viszont nehéznek. Segítség nélkül már "halottak" lennénk. Köszönjük a lehetőséget.
Melitta 5 társával játszott a
Borzongás pályán
Nagyon élveztük! Jó volt az ijesztgetés és a feladatok is. És kijutottunk! Biztos megyünk még más pályákra is. Reméljük lesz még horrorpálya! Köszönjük az élményt!
Szuper jól éreztük magunkat! A pálya zseniális! A srácok nagyon segítőkészek. Sz.Zsófi
Norbert 1 társával játszott a
Borzongás pályán
A játékmenet teljesen rendben volt, nekünk nagyon tetszett. Egyszerre izgalmas, és ijesztő is volt. Az élethű díszletnek hála teljesen bele tudtuk élni magunkat. Többször is szívesen jönnénk a pályára, ha sajnos nem zárna be. Ajánlom mindenkinek, hogy még előtte kipróbálja.
Nagyon jó volt 😊, jól éreztük magunkat, és legközelebb is szívesen vissza megyünk!
Katalin 3 társával játszott a
Illúzió pályán
Kedves Csapat!
Gyermekeinkkel együtt kellemes délutánban volt részünk. Jó élmény volt.
Üdv, K.Gy.
2ajtót nyitva maradt véletlenül ezért csak a fél pályát tudtuk teljesíteni…a többin átsétáltunk… de legalább rekord idő alatt kijutottunk😉
Gitta 5 társával játszott a
Fűrész pályán
Jól éreztük magunkat!
Visszajövünk
Élveztük a pályát, biztos visszatérünk.
Mária 4 társával játszott a
Fűrész pályán
Köszönjük , jól éreztük magunkat . A fiúk élvezték a pályát . Sajnos , a lányok egy része nem akart gondolkodni,ahogy máskor sem ... De ez nem a ti hibátok.
Ez iskolai szervezés volt .Többen jelezték , hogy a családdal is vissza fognak térni másik pályára , annyira tetszett nekik .
Imadtuk nagyon jó volt voltak akik először voltak szabaduloszobaban .
Maradandó élmény marad
Sziasztok!
Felnőtt gyerekeimet leptem meg gyereknapra ezzel az élménnyel, mert még soha nem voltunk nálatok egyetlen pályán sem. Hiába vagyunk más-más korosztály, mindenki nagyon élvezte a játékot, remek órát töltöttünk el nálatok. Igazi családi program volt. :)
Nagyszerűen éreztük magunkat, a pálya pont jó kihívást jelentett, 21 percünk maradt az időből, amikor sikerült megtalálni a koronát. Legközelebb kipróbáljuk magunkat egy nehezebb pályán is.
Nagyon szellemes, ötletes játék. Jól éreztük magunkat!
Nagyon szellemes, ötletes játék. Jól éreztük magunkat!
Nagyon szellemes, ötletes játék. Jól éreztük magunkat!
Tamás 2 társával játszott a
Fűrész pályán
Fűrész pályán voltunk, mint mindig, most is nagyon izgalmas volt a játék. A játékmester szuper volt! Köszönjük szépen, máskor is jövünk!
Iszonyatosan jó volt a szoba, kellően nehéz (végre nem csak azt írták hogy nehéz hanem tényleg nehéz volt) és sokat kellett gondolkodni. A szoba is pofás volt és nagyon hangulatos. 10/10 ajánlom mindenkinek! Megyünk vissza!
Anett 3 társával játszott a
Illúzió pályán
Szuper jó volt! Hatalmas élmény volt!
Nagyon érdekes és izgalmas volt a pálya, egy igazi kihívás. A megszokottól kicsit nehezebb volt megoldani a feladatokat, főleg a játék elején, de nagyon jól éreztük magunkat. Kevesebb, mint 1 perc maradt a játékidőből, mire sikerült kiszabadulnunk. :)
Gréta 3 társával játszott a
Illúzió pályán
Élveztük a játékot, ötletes volt, és izgalmas. Szuperül lett kitalálva az Illúzió pálya, nagyon jó volt. Bátran ajánlom mindegyik pályát mindenkinek!
A múmia átka című pályán voltunk. Fantasztikus volt a díszlet, a feladatok kreatívak és ötletesek voltak. Úgy éreztük mintha egy Indiana Jones filmbe csöppentünk volna. Nagyon ajánlom mindenkinek, és sok sikert a kijutáshoz!
Szuper élmény, segítőkész személyzet, nagyszerű gyerek napi kaland volt. Köszönjük! Hamarosan egy másik pályát is szeretnénk kipróbálni.
Érdekes, de nem könnyen megoldható feladatok 12-13 éves korosztály számára
Eszter 3 társával játszott a
Illúzió pályán
A barátaimmal az illúzió pályán voltunk. Nagyon érdekes és izgalmas feladatok voltak. Az ott dolgozó nagyon kedves és segítőkész volt! Nem láttam rá sok esélyt, de a vége előtt 2 perccel kijutottunk. Mindannyiunknak nagyon tetszett az egész játék. Nem az első es nem az utolsó alkalom volt, hogy ott jártunk és játszottunk.
Szuper volt a Sherlock pálya, rengeteg feladvánnyal, pörgős, izgalmas. Egy dolog akasztott meg, de összességében kiváló pálya, gyerekekkel is élvezetes.
Nagyon jó volt mindenki fantasztikusan érezte magát. Már a következő pályát is kinézték.
Nagyon szuper volt!
Izgalmas játék, és az is nagyon jó, hogy a kérésünkre megfelelő instrukciókat kaptunk, ami hozzásegített minket, hogy megoldjuk a szituációt.
László 2 társával játszott a
Fűrész pályán
Most voltunk először, a Fűrész pályát választottuk. Egyszerűen fantasztikus már maga a helyszín a hangulat is, a feladatok pedig kifejezetten tetszettek: a csapatmunka nagyon fontos, a legapróbb dolognak is jelentősége lehet, megpörgeti az agyat rendesen :) A személyzet is csúcs: segítőkész, alaposan felkészült és nagyon jófej kollégák várják a csapatokat. Azaz: imádom az Elme Házát, és már most tudom, melyik pályára megyünk legközelebb!
Fantasztikus volt másodjára próbáltuk a texasi láncfűrészes pályát, de most a horror napon.Nagyon izgalmas volt ,most végre sikerült kijutni, várjuk nagyon az új pályákat .
Marianna 3 társával játszott a
Borzongás pályán
Második alkalommal voltunk horror napon és ismét fantasztikus élmény volt! Imádtuk minden percét, a játékmestereknek óriási tisztelet jár a munkájukért! Egy életre szóló kaland az egész, mindenkinek csak ajánlani tudom! =)
Nagyon jól éreztük magunkat, izgalmas volt a pálya, jók voltak a segítségek is. Biztosan visszatérünk még
Többször jártunk már itt,minden egyes alkalommal nagyon jól éreztük magunkat.
Nagyon izgalmas volt, iszonyú kreatívan van összerakva a pálya
Nagyon jól éreztük magunkat és máskor is fogunk menni🤗😍
Nagyon izgalmas volt, iszonyú kreatívan van összerakva a pálya
Nagyon jól éreztük magunkat és máskor is fogunk menni🤗😍
Gergő 1 társával játszott a
Illúzió pályán
Izgalmas volt, különleges, szép volt a pálya, a játékmester nagyon udvarias és segítőkész volt. 10/10
Nagyon élménydús, és
elképesztő kreatív volt a pálya, minden pillanatát élveztük.
Éva 4 társával játszott a
Fűrész pályán
Első alkalommal jártunk szabadulószobában és nagyon jól éreztük magunkat
Józsefné 1 társával játszott a
Fűrész pályán
Először voltunk szabaduló szobában, hatalmas élmény volt. Biztosan megnézzük a többi pályát is!
Nagyon jó volt, osztállyal voltunk több pályán. Élvezték a gyerekek.
Nagyon jó volt, osztállyal voltunk több pályán. Élvezték a gyerekek.
Már harmadik alkalommal voltunk játszani,ezúttal a múmiás pályán.Remek kikapcsolódás volt,elrepült az egy óra.Ezúttal is sikerrel vettük a feladatokat,de bizony némelyik megizzasztott.Gratulálok a pálya és a feladványok kitalálójának .
Nagyon élveztük a játekot. A pálya díszlete nagyon ötletes. Kreatív kialakítás, szuper feladatok.
A fáraós pályán voltunk. Nagyon izgalmas, ötletes, szuperül berendezett pálya. Megyünk máskor is kipróbálni a más szabadulószobákat is.
Nagyon jó az UFO pálya, élveztük. A játékmester nagyon kedves és segítőkész volt.
Nagyon szuper volt a pálya. Gondolkodtató, bár az elején nagyon elveszve éreztük magunkat, de a játékmester segítsége előrelendítette a csapatot. Nagyon jó a díszlet, és azagyforgató feladványok. És végre, ezen a pályán elsőre kijutottunk. Volt olyan pálya régebben, amire visszamentünk, hogy másodszorra is megpróbáljuk. Kellemes délutáni kikapcsolódás volt a csapatunknak. Köszönjük szépen!
Bordás 3 társával játszott a
BOMBA pályán
Ami véleményünk nek nagyon tetszett a pálya jó feladatok voltak és legközelebb is ide fogunk menni csak más pályára és rengeteg embernek Fogjuk mondani hogy ez nagyon jó és menjenek el
Mini céges csapatépítőt csináltunk, nagyon jól éreztük magunkat.
Jó kis adrenalin löket volt az egész, ami végig kitartott.
Biztos hogy jövünk még!
Nagyon érdekes volt a díszlet, izgalmas volt a börtönből való kiszabadulás. Hangulatos és ötletes volt a téma. Szívesen ajánljuk másoknak, mi is örülnénk, ha más pályát is meglátogathatnánk. Köszönjük!
Már másodjára mentünk ezen a pályán annyira élveztük! És elmennénk még többször is! Szeretjük ezeket a stresszes szitukat!
Anna 4 társával játszott a
Fűrész pályán
Tetszett a Fűrész pálya, mar egy kivételével az összes pályán voltam, és ez is nagyon bejött 😊
Eszter 1 társával játszott a
Illúzió pályán
Sikerült kiszakadni a rohanó hétköznapokból, jól éreztük magunkat.
Nagyon tetszett, bár kissé nehéznek találtuk. Segítség nélkül nem lehet megoldani, vagy ha meg is lehet, akkor nem 60 perc alatt. Kérjetek bátran segítséget!
Nagyon tetszett, bár kissé nehéznek találtuk. Segítség nélkül nem lehet megoldani, vagy ha meg is lehet, akkor nem 60 perc alatt. Kérjetek bátran segítséget!
Viktória 3 társával játszott a
BOMBA pályán
Köszönjük szépen a játékot. Kifejezetten élvzetük és gondolkodunk egy második alkalmon is! :))
Zsófia 3 társával játszott a
Illúzió pályán
Nagyon jól éreztük magunkat, be barátságos légkör fogadott minket, és a terem is ötletesen be volt rendezve
Nagyon jól éreztük magunkat, kijutottak, és nagyon jó élmény volt, máskor is szívesen vissza fogunk jönni, mert nagyon jól szórakoztunk.
Nagyon jó volt. Egy igazi élmény volt számunkra elsö játék után már mentünk is a másikra. Csak ajánlani tudom mindenkinek! Mi is töbször fogunk menni. Nagyon izgalmas és fejtörös játék.
Júlia 7 társával játszott a
Fűrész pályán
A Fűrészt választottuk, egyedi kérdésekkel tűzdelve. A játékmester jól irányított. Tapasztalt szabadulószobás csapatként is élményteli volt a játék.
A Texasi láncfűrszes pályán voltunk, legénybúcsú alkalmából. Nagyon élveztük, nehéz volt, és nem jutottunk ki :D Jól éreztük magunkat, emlékezetes volt.
Az ufó pályán voltunk. Nagyon élveztünk a játékot annak ellenére is, hogy nem jutottunk ki. Biztosan megyünk máskor is!
Attila 3 társával játszott a
Borzongás pályán
Nagyon jól éreztük magunkat!Nagyon élveztük!Ki próbálnánk szívesen a többi pályát is!🙂
Attila 3 társával játszott a
Borzongás pályán
Nagyon jól éreztük magunkat!Nagyon élveztük!Ki próbálnánk szívesen a többi pályát is!🙂
Éva 2 társával játszott a
Illúzió pályán
Klassz volt, bár sajnos nem jutottunk ki.
Éva 2 társával játszott a
Illúzió pályán
Klassz volt, bár sajnos nem jutottunk ki.
A Sherlock pályán voltunk, sajnos nem sikerült kijutni időben, viszont nem adjuk fel hamarosan vissza térünk és megszerezzük az elveszett koronát.
Nagyon jól éreztük magunkat, jók voltak a feladványok!
Nagyon jól éreztük magunkat, a pálya stílusa nagyon bejött mindenkinek. Kedves játékmesterünk volt!
Márk 1 társával játszott a
Illúzió pályán
Szuper volt. Tetszett, hogy a pálya nem a megszokott lakatnyitogatós megoldásokat használta. 2 fővel szerintem tökéletes a pálya, élmény szinten is. Ajánlom mindenkinek akár randevúhoz is jó ötlet szerintem. ;)
Milán 1 társával játszott a
BOMBA pályán
A Bomba pályán voltunk, nagyon jól meg van csinálva mind a játéktér mind a feladatok, csak ajánlani tudom.
Nagyon érdekes és gondolkodtató feladatok voltak, tetszett, hogy összetett a pálya. Szuper csapatépítő program!
Nagyon érdekes és gondolkodtató feladatok voltak, tetszett, hogy összetett a pálya. Szuper csapatépítő program!
Nagyon tetszett a pálya, izgalmas volt. Azonban volt olyan része a rejtvény, ami külső segítség nélkül nem volt megoldható, illetve nem értettük. Ezt az egy nehézséget leszámítva élveztük a kincskeresést.
Még így is tudtuk élvezni a pályát, hogy a foglalás és előzetes egyeztetés óta kórházba került a nagyapám, ami lelkileg is megterhelő és kimerültek is voltunk az alvás hiányáról. Az viszont végtelenül bánt, hogy az utolsó pillanatban le kellett mondanunk egy másik pályára szóló foglalásunkat- eleve a lemondást is bánom de főleg azt, hogy hamarabb nem tudtuk jelezni. A horror témájú lehetőségeken kívül úgy gondolom, hogy mindent ki fogunk próbálni, mivel minőségi élményben részesülhettünk egy szimpatikus csapat által és remélem azt is, hogy a későbbiekben módom adódik kompenzálni az általunk okozott kellemetlenségeket. Őszintén csak ajánlani tudom és fogom a miskolci ElneHázát. Jó forgalmat és jó egészséget kívánok a kedves Csapatnak!
Krivánné Polyák 4 társával játszott a
Borzongás pályán
Nagyon jól éreztük magunkat biztosan vissza térünk még
Nagyon tetszett a játék, bár abszolút kezdők voltunk, és nem sikerült időre megoldani a feladatokat. Ennek ellenére jól éreztük magunkat.
A Sherlock Holmes pályán játszottunk, nagyon élveztük, köszönjük az élményt. Ötletes volt a szoba díszlete, a kiegészítők és a feladatok kellően megtornáztatták az agyunkat.
Kinga 2 társával játszott a
Illúzió pályán
Ha láttad a Kocka, Hiperkocka stb. filmeket, akkor garantáltan itt a helyed :) Óriási élmény volt kisebbekkel is. Nem volt félelmetes, bátran ajánlom.
Nagyon jó èlmèny volt. "A múmia átka" tökéletes születésnapi ajándéknak bizonyult 12 éves gyerkőcöknek. Már alig várjuk a következő kihívást.
A Múmia pályára mentünk 5-en. A díszlet nagyon jó, a feladatok kellően nehezek, de megoldhatóak, épphogy kijutottunk de sikerült. Szuper èlmèny volt, nagyon jól éreztük magunkat, olyannyira hogy a Sherlock Holmes pályára is átmentünk. Na onnan a jàtèkmester segítsège nélkül már nem jutottunk volna ki. 😊 Ezúton is köszönjük neki ismét. 😁Mindenki nagyon kedves és segítőkész. Biztosan vissza fogunk menni a többi pályára is. 😊
Nagyon élveztük a pályákat az osztályommal. Máskor is szívesen eljövünk.
Az UFO-s pályára esett ezúttal a választásunk, amit nem bántunk meg!
Kijutni ugyan nem sikerült - nem kellett volna már sok hozzá -, azonban ez a játék élvezeti értékéből egy cseppet sem vett el.
A pálya díszlete, hangulata, a feladványok sokszínűsége nagyon izgalmassá tették a játékban töltött 1 órát. Két 10 éves gyermek is volt velünk, nekik való feladatok is akadtak bőven a játék során.
Korábban a Fűrész és az Illúzió pályákon is jártunk már, ahol hasonló élményekkel gazdagodtunk. Kíváncsian várjuk a következő szabadulószobát, amely terveink szerint a Sherlock vagy a Múmia lesz.
A Chernobyl játékban vettünk részt. A játékban nem volt következetes sorrendiség, mint a többi pályán.
A Chernobyl pályán voltunk és ahhoz képest, hogy a pálya végig csak egy kisebb szobában játszódott, teli volt mindennel. Sok látványos, izgalmas és kihívást jelentő puzzle elemmel volt dolgunk, az egész pálya nagyon okosan volt kialakítva, egy percig sem unatkoztunk.
A játékmester is nagyon segítőkész volt, volt olyan pillanat, amikor egy kis segítség nélkül nem jutottunk volna ki időben.
Összességében egy nagyon jó élmény volt, én mindenkinek csak ajánlani fogom.
Minden szuper volt, nagyon élveztük a játékot és szeretnénk még máskor is visszatérni.
Dorina 2 társával játszott a
Illúzió pályán
Szuper élmény volt, sokat nevettünk és nagyon jól éreztük magunkat!
Lilla 4 társával játszott a
Fűrész pályán
Nagyon ajánlom mindenkinek, nagyon jó időtöltés volt. Ki fogunk más pályát is próbálni!
Bettina 3 társával játszott a
Fűrész pályán
Nem az első játékunk volt, de biztos, hogy nem is az utolsó, most sem kellett csalódnunk :) várjuk az új horror pályákat, remélhetőleg az elsők között ki tudjuk majd próbálni.
Az UFO pályán voltunk, izgalmas volt nagyon, de több időre lett volna szükségünk a kijutáshoz. Így is élveztük :)
Gellért 2 társával játszott a
Borzongás pályán
Egyszerűen kiváló volt. Ki ugyan nem jutottunk,mert sikerült kifogni a legnehezebben pályázat. De így is nagyon élveztük. A srác pediglen ski volt, hihetetlenül sokat segített,és nagyon kedves volt. Meglepő hogy ilyen emberek is léteznek még. Minden kitűnő volt. Megyünk legközelebb is. :) Hihetetlenül pazar, kiváló szórakozás volt így is. :)
Gábor 3 társával játszott a
Fűrész pályán
Felejthetetlen élmény volt
Gábor 3 társával játszott a
Fűrész pályán
Fantasztikus élmény volt
A Texasi Láncfűrészes pályán vettünk részt és nagyon jól éreztük magunkat. Igaz a pályáról nem sikerült időben kiszabadulnunk, már csak kb. 10 perc hiányzott volna, de ez sem okozott problémát, mivel ugyanolyan boldogan hagytuk el a helyszínt, mint ha kijutottunk volna.
Nagyon jól éreztük magunkat, a feladatok ötletesek. Az 1 óra úgy repült el hogy szinte észre sem vettük. Biztosan visszatérünk és más pályát is kipróbálunk!
Nagyon jó volt! Az egész családnak nagyon tetszett.
Nagyon jól éreztük magunkat a pályák is nagyon tetszettek legközelebb is jövünk
Nagyon jól éreztük magunkat a pályák is nagyon tetszettek legközelebb is jövünk
Blanka 3 társával játszott a
Fűrész pályán
Nagyon jól éreztük magunkat és minél hamarabb vissza szeretnénk menni.
Nagyon jól éreztük magunkat! Rengeteg érdekes dolog volt a pályán. Egy percig sem unatkoztunk!
Nagyon szuper volt az UFO pálya, mind a feladatok, mind a díszlet nagyon ötletes, szórakoztató. Azt még hozzátenném, hogyan ugyan mi kértük, hogy akkor kapjunk segítséget, ha szólunk, a játékmester néha magától is megkérdezte, ami külön szuper volt, azt mutatta, hogy tényleg figyeli a játékunkat.
Az UFÓ invázió pályán voltunk és nagyon jól éreztük magunkat. Bár nem sikerült kiszabadulnunk, de vissza fogunk menni még egyszer, hogy befejezzük a küldetést. A két teremhez képest meglehetősen sok a feladat, ami pozitív, mert legalább kihívást jelent a résztvevőknek. Ami még tovább javíthatná a hangulatot, az egy halk, pályához illő zene vagy hangeffekt a háttérben.
Vivien 4 társával játszott a
Fűrész pályán
Szupi
Noémi 3 társával játszott a
Fűrész pályán
Szuper volt. Izgalmas, cseles, lebilincselő játék. Nagyon jól éreztük magunkat, még sokáig fogunk magunkon nevetni!
Zsuzsa 7 társával játszott a
Fűrész pályán
Egy szülinapi meglepi program volt a kisfiamnak és a barátainak .
Szuper volt , nagyon jól érezték magukat .
Gabriella 6 társával játszott a
Fűrész pályán
Ajánlom mindenkinek nagyon szuper volt a fűrészes szoba teli rejtéllyel.Máskor is megyünk, kipróbálni a többi szobát 👍 Köszönjük Elme háza
Lilien 3 társával játszott a
Borzongás pályán
Legelőször jártunk horror napon és az egész nagyon jól volt kivitelezve. Hihetetlen élmény volt! Köszönjük szépen!
Sándor 1 társával játszott a
Borzongás pályán
A horror napi játék az egyik legnagyszerűbb szabadulószobás élményünk volt. Az izgalom garantált, a statiszták nagyon ügyesen, hangtalanul lopóztak be hozzánk. Szuper volt a pálya, a hangeffektek és a díszlet pedig kiváló, a tematikának megfelelő. Úgy éreztük magunkat
mintha valóban egy horrorfilmbe csöppentünk volna. Köszönjük szépen a játékvezetőnek és a statisztáknak, hogy olyan kalandot adtak nekünk, amilyenben még nem volt részünk. Ajánlom a pályát azoknak, akik adrenalinlöketre vágynak, s nincsen bohócfóbiájuk.
Dóra 3 társával játszott a
Fűrész pályán
Szuper volt, nagyon élvezték a gyerekek is!
Éva 2 társával játszott a
Illúzió pályán
Több alkalommal voltunk már, ismét nagyon jól érzetük magunkat, két hét múlva ismét megyünk reméljük, hogy az is szuper lesz. A barátainknak is ajánlani fogjuk újra. köszönjük!
Gréta 4 társával játszott a
Fűrész pályán
Nagyon jó volt , jól éreztük magunkat nagy jó csapat építőnek . Legközelebb is fogunk menni az biztos .
Fantasztikusan éreztük magunkat, mindenképpen jövünk még!
Cintia 3 társával játszott a
Borzongás pályán
Fantasztikus volt, mar foglaljuk a kovetkezo idopontot.
A játék hihetetlen jó volt, a jelmezek élethűek voltak és a statiszták nagyon jól szerepeltek. Biztos vagyok benne, hogy a következő horror napra is megyünk.
Bianka 1 társával játszott a
Fűrész pályán
Nekünk nagyon tetszett a játék, voltunk pénteken is, akkor annyira tetszett, hogy foglaltunk mindjárt szombatra is. Sajnos csak pár napig vagyunk itt, de ez egy nagy élmény volt számunkra!
Egy jó program, ajánlani tudom mindenkinek.
Réka 1 társával játszott a
Fűrész pályán
Nagyon jól éreztük magunkat, most először voltunk ilyen játékban. A fűrész tematikás szobát próbáltuk ki. Nagyon jó rejtvények voltak, magával ragadott az egész szoba. Biztos vagyok benne, hogy nem ez volt az első alkalom. Köszönjük az élményt. Réka
Vanda Katalin 3 társával játszott a
BOMBA pályán
Bomba pályán voltunk. Nagyon jó volt! Biztosan ki fogunk próbálni más pályát is!
Gabriella 1 társával játszott a
Fűrész pályán
Nagyon izgalmas és jó volt.
Egyszerűen imádok ide járni már az összes pályán játszottunk és eddig nem távoztunk negatív élményekkel
Emese 4 társával játszott a
Fűrész pályán
Nagyon jól éreztük magunkat,biztos h.megyünk máskor is,de akkor duplázunk,mert nem sok kellett volna h.kijussunk.Nagyon jók vagytok,köszönjük az élményt,amit nyújtottatok a 40.szülinapomra a barátnőimnek és nekem😉🙏
Panna 4 társával játszott a
Fűrész pályán
Nagyon élveztük a játékot,a pálya izgalmas volt, pozitívum,hogy bár horror pálya,mégsem volt nagyon ijesztő. Szeretnénk kiemelni a játékmester kedvességét és segítőkészségét. Nagyon tetszett,hogy mikor segítséget kértünk, először csak rávezetni próbált a megoldásra, nem mondta meg azonnal,hogy gondolkodhassunk tovább.
Péter 2 társával játszott a
Fűrész pályán
Szuper volt, nagyon tetszett! Nagyon köszönjük!
László 2 társával játszott a
Illúzió pályán
Az illúzió pálya nagyon tetszett mindenkinek a csapatban. Mi egész könnyen megoldottuk a feladványokat, segítség nélkül. Maradt még több, mint 10 percünk, amikor kijutottunk, de nagyon élveztük. Tetszett, hogy nem kellett ezernyi lakathoz megtalálni a hozzávaló kulcsot. Az egyik ajtócska technikai okok miatt nem nyílt ki, de a játékmester követte az eseményeket a kamerán keresztül és azonnal jelezte, hogy hiba van a mátrixban, valamint meg is oldottuk együtt a problémát. Valószínűleg még visszatérünk más szobákat is kipróbálni. Köszönjük az élményt!
Mónika 3 társával játszott a
BOMBA pályán
A Bomba nevű pályán voltunk, ami mindenkinek nagyon tetszett. A pálya nagyon hangulatos. A rejtvények logikusak voltak, változatosak és egyediek, nem csak kulcsokat kellett keresni és lakatokat kinyitni. Viszonylag kevés segítség kellett hozzá, de azért voltak benne nehéz feladatok is. Kb 6 perccel a vége előtt sikerült kijutnunk.
Mónika 3 társával játszott a
BOMBA pályán
A Bomba nevű pályán voltunk, ami mindenkinek nagyon tetszett. A pálya nagyon hangulatos. A rejtvények logikusak voltak, változatosak és egyediek, nem csak kulcsokat kellett keresni és lakatokat kinyitni. Viszonylag kevés segítség kellett hozzá, de azért voltak benne nehéz feladatok is. Kb 6 perccel a vége előtt sikerült kijutnunk.
Nagyon tetszettek a megoldandó feladatok, izgalmas élmény volt számunkra. A szabadulószoba hangulata is teljes egészében illeszkedett a tematikához. Tényleg együttműködésre volt szükség, a csapatmunka segített abban, hogy a változatos feladványokat meg tudjuk oldani. A játékmester igazán segítőkész, felkészült és udvarias volt. Szeretnénk majd más pályákat is kipróbálni.
Andrea 4 társával játszott a
BOMBA pályán
Nagyon jó
Élvezetes játék, a feladatok egymásra épültek. Bár nem jutottunk ki, de nagy élmény volt.
Az első miskolci szabadulószobánk volt, a Chernobyl, ötletes feladatok, jó és látványos megoldások jellemzik a pályát. Jó kis fejtörő.
Nagyon szuper volt, mindannyian élveztük a játékot és kijutottunk.
Először voltunk itt, nem csalódtunk. Biztosan megyünk máskor is 🤡
Nagyon szuper volt, kreativ mind a hatan elveztuk a jatekot
Az Ufo pályán játszottunk.Ez a második neki futásunk volt,elsőre nem sikerült.Nagyon összetett a pálya,kis segítséggel,de sikerült kijutnunk.Szuper volt,köszönjünk!
Az Ufo pályán játszottunk.Ez a második neki futásunk volt,elsőre nem sikerült.Nagyon összetett a pálya,kis segítséggel,de sikerült kijutnunk.Szuper volt,köszönjünk!
Johanna 3 társával játszott a
Borzongás pályán
Mi a Texasi Láncfűrészes pályán voltunk, nagyon érdekes volt és félelmetes, sajnos nem volt elég időnk kijutni de a 3. Szobáig jutottunk! Mindenképp visszaszeretnénk menni és újra próbálni. Hatalmas élmény volt.
Henriette 3 társával játszott a
Fűrész pályán
Nagyon jól éreztük magunkat! Visszajáró játékosok vagyunk, mert nem lehet megunni. Folyamatosan figyeljük, ha új pálya készül. Mert nekünk mindegyiken ott a helyünk!
Nagyon izgalmas játék, a gyerekek is nagyon élvezték.
Nagyon jól éreztük magunkat az egész játék alatt. Ötletes feladatok voltak mindvégig. A játékmester kedves, segítőkész volt. Minél hamarabb visszamegyünk és kipróbáljuk a többi pályát is. 😃
Alexandra 1 társával játszott a
BOMBA pályán
Nagyon szeretünk itt játszani ötletesek a pályák nagyon szórakoztató .
Köszönjük, nagyon élveztük a nyomozós pályát! Kreatív és kooperatív feladatokban lehet része mindenkinek és egyben egy szuper élmény is! Csak ajánlani tudjuk!
Nagyon jó volt, tetszett minden játékosnak. Minden korosztálynak ajánlom, nem túl nehéz és jó a pálya hangulata.
Daniel 4 társával játszott a
Borzongás pályán
Mindenki nagyon élvezte, igaz nem jutottunk ki, de így is jó élmény volt.
Dániel 3 társával játszott a
Illúzió pályán
Nagyon jó volt. A játékmester is nagyon jól tette a dolgát.
Sokan voltunk, nagy volt a káosz. De jól éreztük magunkat. A feladatok ötletesek.
Mira 3 társával játszott a
BOMBA pályán
Nagyon jó volt. Egyik legjobb pálya amit teljesítettünk.
Loretta 2 társával játszott a
Borzongás pályán
A játékban 3-an vettünk részt, és mind hárman nagyon jól éreztük magunkat, egy felejthetetlen élménnyel távoztunk. A texasi láncfűrész nevű pályán voltunk, ami nagyon élethű és ijesztő volt. Mindenkinek csak ajánlani tudom. Logikai és ügyességi feladatok voltak egyaránt. A játék kezdete, pedig még izgalmassá tette, hiszen 1 fő lebilincselve kezdte, a másik egy börtönben illetve a harmadik személy egy székhez volt kötözve.
Orsolya 5 társával játszott a
Borzongás pályán
A játékot nagyon élveztük, szórakoztató volt. Több pályán is jártunk már, de ez nyerte el a legjobban a tetszésünket. A játékmesterünk az eddigi legjobb volt.
Fruzsina 5 társával játszott a
Fűrész pályán
Sajnos mi meghaltunk, de nagyon élveztük a játékot. Jók voltak a feladatok és mindenki nagyon élvezte.
Rita 3 társával játszott a
Fűrész pályán
Nagyon jól szórakoztunk. Izgalmas, ötletes, összetett feladatok voltak, amely a csapatunk összes tagját megmozgatta.Igazi csapatmunkát igényelt. Mi biztosan visszatérünk majd, hogy kipróbáljuk magunkat a többi pályán is🙂
Első játék volt, nagyon ötletes és színes volt a pálya, mindenkinek maximálisan tetszett. Nem utoljára találkoztunk veletek, biztosan megyünk még.
Nagyon jól éreztük magunkat, izgalmas volt. Igazi családi program. Máskor is jönni fogunk.
Nagyon jó volt a díszlet és a pálya élethű volt. Jól éreztük magunkat.
Henrietta 4 társával játszott a
Borzongás pályán
Nagyon jól éreztük magunkat, biztos vagyok benne hogy hamarosan újra megyünk majd.
Vivien 3 társával játszott a
Illúzió pályán
Eddigi legjobb pálya amin voltam, nagyon kreatív megoldásokat alkalmaztak. ;)
Bettina 3 társával játszott a
Fűrész pályán
Nagyon jól éreztük magunkat, a csapat összetartóan próbált meg kijutni, végül nem sikerült, de a pályából már csak 2 feladat maradt hátra.
Összeségében nagyon tetszett a pálya kivitelezése a feladatok és minden egyéb. Egy élmény volt, köszönjük! Reméljük találkozunk a következő pályán. 😁
Zsuzsanna 2 társával játszott a
Illúzió pályán
Nagyon jó volt,jól éreztük magunkat.Jól kitalált feladatok.Nehéz pályát választottunk.
Viktória 4 társával játszott a
Borzongás pályán
Nekem nagyon tetszett, élveztem a feladványokat még akkor is ha nem sikerült kijutnunk :D jó kis "lecke" volt mikre és hogy kellene figyelni hogy megfejtsük a feladványokat :)
Ha tehetném mindennap kipróbálnék új pályákat :D
A Csernobil pályán voltunk, izgalmas kihívást jelentettek a feladatok, de ezzel együtt megoldhatóak voltak.
Nagy élmény volt a Múmia pálya. Izgalmas, egymásra épülő feladványok, látványos díszlet. Kedves volt a fogadtatás, külön jól esett, hogy emlékeztek a kis csapatunkra. Csak ajánlani tudom😌
A Sherlock Holmes pályán voltunk gyerekekkel, melyet korábban ajánlott a játékmester. A pálya nagyon érdekes, rengeteg izgalmas feladattal. Szuperül éreztük magunkat. Gyerekekkel tökéletes választás volt.
Zsuzsanna 3 társával játszott a
Fűrész pályán
Nagyon jó volt a játék,érdekes. Tetszett hogy több helység volt.
Nagyon jól éreztük magunkat a játék folyamán, nem hétköznapi logikai feladatokkal találkoztunk, amelyek nagy kihívást jelentettek számunkra. Mindenképpen vissza megyünk még, mivel hatalmas élményt nyújt a kalandos pálya. Mindenkinek ajánlani tudom legalább egyszer próbálja ki és garantált a szórakozás!
Norbert 3 társával játszott a
Borzongás pályán
Texasi láncfűrészes pályán voltunk 52 perc alatt ki jutottunk,kb 7 helyiségből állt a pálya végig izgalmas volt. pár dolgot módosítanék ill bele tennek a mégjobb para hatás miatt,de így is jó volt.
Nagyon jól éreztünk magunkat, a pálya szuper volt, adott feladványt bőven, az utolsó percben sikerült kijutni.
Nagyon jó játék volt, kicsit előnyből indultunk, mert már próbáltuk a pályát korábban és egy-egy dologra emlékeztünk.
Nagyon jól össze volt rakva a pálya és a díszlet is.
A feladatok sorrendje és megfejtési módja egyszerűen szuper volt.
Brigitta 1 társával játszott a
Borzongás pályán
Először jártunk nálatok, de az élmény feledhetetlen!Nagyon tetszett!Már tervezzük a következőt!
Minden a legnagyobb rendben volt! Imádjuk!
Gyerekekkel voltunk, mindenki részt tudott venni a rejtvények megoldásában, mindannyian élveztük. Hangulatos, jól felépített, szórakoztató pálya, kiváló élményt nyújtott. Biztos fogunk menni máskor is.
Dániel 5 társával játszott a
Fűrész pályán
Minden szuper volt.
Nagyon szép pályán voltunk, a feladatok érdekesek voltak. Amikor kértünk, kaptunk segítséget. Kedves, segítőkész volt a játékvezető. Szuper élményt szereztünk.
Valéria 5 társával játszott a
Borzongás pályán
nagyon jó volt, érdekes a pálya, az effektek, maga a történet és a dekoráció
Bálint 5 társával játszott a
Borzongás pályán
Rendkívül jól éreztük magunkat. Nagyon kedves volt a játékmester, kellően ijesztő és gondolkodtató volt a pálya. Már a következő alkalmat tervezzük!
Norbert 1 társával játszott a
Borzongás pályán
A texasi láncfűrészes pályán voltunk,3 alkalommal nem gyengén ránk ijesztettek,nem jutottunk ki sajnos ketten kevesek voltunk ennyi felé figyelni.Par feladat lehetne jobban értelmezhetőbb,de ám minden szuper volt,megyünk majd vissza.
Izgalmas volt, nagyon jól éreztük magunkat.
Nagyon élveztük, hangulatos volt a pálya, és a fejtörők is érdekesek. A játék mester is nagyon jofej volt.
A múmia átka nevezetű pályán voltunk. A pálya csodálatos, élethű és fantasztikus hangulata van. Nagyon élveztük a játékot. Sajnos nem sikerült kijutnunk de már nem sok hiányzott hozzá! :-)
A játékmester nagyon aranyos és segítőkész volt! Köszönjük az élményt!
Nagyon szuper volt,hatalmas sikerélményben volt részünk.
Legközelebb is fogunk jönni :)
Brigitta 4 társával játszott a
Borzongás pályán
Nagyon szuper,izgalmas játék volt. A segítséget mindig megkaptuk pontosan nagyon jó volt a játékvezetőnk is.
Szilárd 1 társával játszott a
Illúzió pályán
Rendben volt minden, a játékmester kedves volt és pontos segítséget adott amikor kértük tőle, ha nem vettünk észre valami fontosat akkor magától is szólt. A pályán áthallatszott a szomszédos pincéből is a játék, de ez nem volt zavaró.
Szerintem nagyon jó volt. Sok logika kellett hozzá de jó volt. Máskor is visszamennék más pályákra játszani.
Annamária 1 társával játszott a
Fűrész pályán
Nagyon jó volt! Isteni! Jól éreztük magunkat, a feladatokhoz gratulálunk, a helyszin profi.
Annamária 1 társával játszott a
Fűrész pályán
Nagyon jó volt! Isteni! Jól éreztük magunkat, a feladatokhoz gratulálunk, a helyszin profi.
Tetszett a játék az osztályom minden tagja jól érezte magát.19en voltunk összesen
Javasolnám, hogy a kísérő tanár kapjon kedvezményt.
Kitti 3 társával játszott a
Illúzió pályán
Ez volt az első pálya, ahonnan sikerült kijutnunk, így nagy sikerélmény volt. Nagyon élveztük a pályát, és ahhoz képest, hogy egy teremből állt, nem tudtuk megunni.
Gabriella 2 társával játszott a
Fűrész pályán
Szuper!
András 2 társával játszott a
Fűrész pályán
Az Illúzió nevű pályán voltunk. Gratulálunk a játék mestereknek, nagyon színvonalas pályát építettek!
Beatrix 3 társával játszott a
Fűrész pályán
Nagyon tetszett a játék, biztosan újra elmegyünk majd.
Katalin 2 társával játszott a
Fűrész pályán
Nagyszerű játék volt. Most jártam itt először, de biztos, hogy nem utoljára. Változatos, érdekes, és izgalmas feladatok voltak.
Sándor 1 társával játszott a
BOMBA pályán
Ezen a pályán úgy érezhetjük magunkat, mintha egy akciófilmbe csöppentünk volna. A pálya technikai felszereltsége remek, nagyon izgalmas 1 órát tölthettünk el itt. A játékmesternek köszönjük, hogy ilyen szuperül figyelemmel kísérte, hol tartunk, mely feladatnál akadtunk el. Nagyszerű élmény volt.
Réka 3 társával játszott a
Illúzió pályán
Szuper volt! Az illúzió pályán voltunk, nagyon jók voltak a feladatok, igazán megdolgoztatták az agyunkat!
Kata 3 társával játszott a
Illúzió pályán
Nagyon szuper program volt barátokkal , biztos megyünk még a közeljövőben !
Köszönjük, nagyon jól éreztük magunkat, szeretnénk még más pályákat is kipróbálni.
Anna Blanka 2 társával játszott a
Fűrész pályán
Nekünk nagyon tetszett, nagyon jól vannak összerakva a feladatok, az ismerőseimnek biztos, hogy fogom ajánlani.
Nikolett 2 társával játszott a
Illúzió pályán
Nagyon jól éreztük magunkat megyünk legközelebb is.
10 éves csajok nagyon élvezték! Ugyan lejárt az idejük az utolsó ajtó előtt, de biztos, hogy így motiváltak még egy körre 😁
Attila 3 társával játszott a
Fűrész pályán
Nagyon élveztük a játékot, fogunk még találkozni!
Minden jó volt, izgalmas feladatok, szép dekoráció, időbe is bele tudtunk férni.
Kristóf 4 társával játszott a
Fűrész pályán
A pálya kialakítása tetszett, csalódassal töltött el, hogy baki történt a pályán. A 2. Helyiségből feladatmegoldás nélkül tudtunk átlépni a 4. Helyiségbe, a játekmester pedig erre annyit tudott mondani, ha már nyitva van akkor menjetek át rajta...
Ezzel sok feladatot kihagytunk ami nekem teljesen elrontotta az élmenyt.
A pálya kialakítása és a feladatok érdekesek voltak, viszonylag kevés külső segítséggel is könnyen megoldható volt a legtöbb feladat. Nagyon jól éreztük magunkat.
Sziasztok kedves Adminok!
A játék eszméletlenül jó volt!!!
A múmia átka pályát próbáltuk ki.
Én most voltam másodszor, egyébként négyen voltunk. Ebből két fő most volt először, de már most arról beszélgetünk, hogy melyik pályát próbáljuk ki legközelebb!
Egy nagy gratula a szervezőknek!!!
Elöször voltunk az ElmeHázában, amit a feleségem kapott meglepetés ajándékként, mivel nagy Sherlock Holmes és Poirot rajongó. Ugyan nem jutottunk ki, de a játékmester hölgy nagy odaadással segített abban, hogy a feleségem az elrejtett ajándékát a végén (nagy meglepetésként) megtalálja, amiért a hölgynek külön köszönet. A kudarcra pedig csak annyit tudunk mondani: Visszatérünk!
Nagyon izgalmas játék volt, köszönjük az élményt!
Érdekes, izgalmas játék. Különleges hely.
Érdekes, izgalmas játék. Különleges hely.
Hatalmas élmény volt. Most először volt részem ilyen játékban és biztos,hogy nem utoljára 😁
A Múmia pályán voltunk, bár nem jutottunk ki, de nagyon tetszett a játék. Az elindulás volt nehéz, még nem voltunk szabadulószobában, és nem tudtuk hogyan is kezdjünk hozzá, de a végére már kezdtünk belejönni :) Mindenesetre még ki fogunk próbálni más szobákat is.
Anikó 3 társával játszott a
Illúzió pályán
Az illúzió pályán voltunk 3 tizenéves gyerekkel. Meglepő, hogy mennyi feladat elfér egy ilyen szobában. Ötletes volt, a gyerekeknek is tetszett és ki is szabadultunk.
Most voltak először.
Nagyon élvezték a srácok.
A múmia átka játékban az első pálya végén nem nem nyilt ki az átjaró. Illuzió romboló volt hogy úgy kellett kinyittatni az ajtót mert hibás a rendszer....
Sziasztok! Nagyon jó volt a játék, sajnos az elején sok időt elpazaroltunk, mert nem figyeltünk a részletekre és nem akarunk egyből segitséget kérni. 2 felnőtt és egy 11 éves kislány képezte csapatunk, a feladatok ötletesek voltak, sajnos a sorrendekre se éreztünk rá. És volt olyan hogy jó volt a megoldás a lakatra 2x is, csak nem ugrott szét, húzni kellett, csak addig újabb sok percet vesztettünk, mert azt hittük nem jó a megoldás. De alapjában nagyon tetszett, előzőleg a fűrészből kijutottunk 4 felnőt. További sok sikert nektek, örülnénk ha nyernénk, de ha nem akkor is majd visszatérünk egyszer, sziasztok.
Tetszett a pálya. Ami gondunk volt, az az, hogy hiába volt megfelelő a bilincs kulcsa, az egyik nagyon nehezen nyílt, s ez több perc hátrányt jelentett.
Ildikó 1 társával játszott a
Illúzió pályán
-
Janka 1 társával játszott a
Fűrész pályán
Izgalmas volt, érdekes és a legjobb értelemben idegesítő. Nagyon élveztük. Visszamegyünk, ez biztos. 🙂
Ötletes feladatok, jó kis rejtekhelyek jellemzik a szobát. Kezdőknek kiváló pálya!
Attila 3 társával játszott a
Borzongás pályán
Fantasztikus volt a Texasi láncfűrészes pálya :)
Erika 3 társával játszott a
Illúzió pályán
Szuper volta játék. Nagyon jól éreztük magunkat.
Attila 2 társával játszott a
Illúzió pályán
Szuper felejthetetlen élmény !! Csak ajánlani tudom mindenkinek 😉
Renáta 3 társával játszott a
Borzongás pályán
Első játékunk volt a horror pályán, ajándékba kaptuk az utalványt. :) Nagyon tetszett, érdekes, jó hangulatú játék! Sajnos nem jutottunk ki- a legszembetűnőbb dolgokat nem vettük észre és néha túlgondoltuk a rejtvényeket-, de mindenképpen visszamegyünk és befejezzük- már foglaltam is újabb időpontot! Köszönjük az élményt! :)
Texasi láncfűrészes: zseniális szabadulószoba, pont annyira ijesztő, hogy a feladványokra még tudjon koncentrálni az ember.
Nagyon jol ereztuk magunkat, a gyerekeknek is nagyon tetszett a palya :-)
Nagyon jól éreztük magunkat. A játék elején leragadtunk, mert a széfnél leragadtunk. Egy kis segítség jó lenne, hogy mi az első lépés.
Lajos 3 társával játszott a
Illúzió pályán
Nagyszerűen éreztük magunkat,biztos hogy más pályákat is kipróbálunk majd.A Játékmester rendkívül kedves és segítőkész volt.
Lajos 3 társával játszott a
Illúzió pályán
Nagyszerűen éreztük magunkat,biztos hogy más pályákat is kipróbálunk majd.A Játékmester rendkívül kedves és segítőkész volt.
Lajos 3 társával játszott a
Illúzió pályán
Nagyszerűen éreztük magunkat,biztos hogy más pályákat is kipróbálunk majd.A Játékmester rendkívül kedves és segítőkész volt.
Baratokkal voltunk egy kis kikapcsolodas alkalmabol, de pozitivan csalodtunk. En nem voltam meg sose itt es nem is probaltam ki szabaduloszobat sehol, szoval ez jo elmeny volt, es a jovoben meg biztosan talalkozunk!
Utolso sorba, de nem utoljara, koszonjuk a jatekmester segitokeszseget es kedvesseget!
Gábor 2 társával játszott a
BOMBA pályán
Ötletes szoba, megfelelő nehézséggel és játékidővel
Szabolcs 3 társával játszott a
Fűrész pályán
A mi választásunk a fűrész pálya volt, ami nekem a fűrész filmek kedvelőjeként nagyon tetszett. John Kramertől megszokott fifika kell a kijutáshoz. A csapatunk minden tagjának nagyon tetszett a pálya, ajánlani tudom minden kihívásra vágyó csapatnak. Végig, az ott tartózkodásunk alatt a játékmester rendes, segítőkész volt.
Noémi 3 társával játszott a
Illúzió pályán
Korábban már kipróbáltuk az UFO pályát is, de ez alkalommal az Illúzió pályát választottuk. Bátran ajánlom mindenkinek, a játékmester mindkét helyen segítőkész és kedves volt. A feladatok észzerűek, a pálya pár fővel is bőven teljesíthető. Nem túl nagy, azonban annál kompaktabb.
Nagyon ijesztő volt pont, ahogy vártuk!❤️ Az utolsó szobáig jutottunk el, de szokásunkhoz híven nem jutottunk ki végül.😂 A játékmester kedves volt és segítőkész, mindenre azonnal kaptunk választ. Nagyon jól éreztük magunkat és már nagyon várjuk, hogy egy másik pályán is próbára tehessük tudásunkat!!❤️
A kis szeànszunknak èlve,mint minden alkalommal itthontartozkodàsunk alkalmalmàval, elmegyünk egyet szabadulni. Mindig nagyon kedves a jatèkmester es előzekeny is. Eddig mindig sikeresen kiszabadultunk.
A pálya logikusan felépített, a feladványokat élvezetes volt megoldani.
A díszlet korhű, részletgazdag.
A játékmester kedves, vidám volt, figyelmesen követte, hogy a pálya melyik pontján járunk.
Biztosan visszatérünk még, hogy a többi pályát is kipróbálhassuk. Köszönjük szépen ezt a szuper élményt.
Nagyon izgalmas volt! Biztos, hogy legközelebb is megyünk
Minden tokeletes volt. Tetszett a palya, ki is jutottunk, aminek a gyerekek nagyon orultek. 8 es 10 eves gyerkocokkel voltunk (a 4 eves ult a szeken es gepezett, de turelmesen vart), viszont ok is ugyanolyan aktivak es ugyesek voltak, mint a felnott tarsaik. Koszonjuk az elmenyt!
Dalma 3 társával játszott a
Illúzió pályán
Szuper volt!
Andrea 6 társával játszott a
Fűrész pályán
Nagyon jól éreztük magunkat annak ellenére, hogy nem jutottunk ki. Mindenkinek ez volt az első alkalom, de véleményünk szerint a „gondot „az okozta, hogy túl sokan voltunk (4 felnőtt és 3 gyerek).
Lili 3 társával játszott a
Fűrész pályán
Nagyon tetszett, az elején eléggé elakadtunk de kértünk segítséget és tovább tudtunk menni. Szeretnénk majd más pályákat is kipróbálni.
Petra 2 társával játszott a
Illúzió pályán
Nagyon jól érezte a lányom magát a barátnőivel. Legközelebb a múmia szobába mennek
Rendkívüli jól éreztük magunkat. A pálya hihetetlenül szép, jó, és érdekes volt.
Alexandra 3 társával játszott a
Fűrész pályán
Kicsit ijesztőbbre számítottunk de gondolom ez pálya függő. Alapjában véve jól éreztük magunkat. A rejtvények ötletesek voltak.
Nagyon izgalmas volt a játék.
A múmia átka pályát választottuk. Nagyon jól éreztük magunkat. Szuper volt a pálya díszlete, a kitalált feladatok. Nem volt egyszerű, de sikerült kijutnunk. Máskor is szívesen vissza jövünk.
A Múmia átka! Zseniális pálya, sikerült kijutnunk 10 perccel a határidő előtt, bátran ajánljuk mindenkinek
Gery 1 társával játszott a
Illúzió pályán
Tetszett, úgy gondolom, hogy könnyű volt ez az illúziós pálya, ötletes, a vége kicsit szorított az idő, de ki jutottunk.
Ákos 3 társával játszott a
Illúzió pályán
Illuzió pályán voltunk 2 szülő + 11 és 8 éves fiúk. Harmadjára próbáltunk szabadulni közösen (ebből egy nem itt) és most SIKERÜLT! Hatalmas sikerélmény a srácoknakT Tényleg családi pálya, érdekes, izgalmas, de nem atomfizika.
Nagyon izgalmas volt a pálya, a játékmester hölgy nagyon segítőkész volt.
Klaudia 3 társával játszott a
Illúzió pályán
Látványos volt, ötletes és szórakoztató.
Nagyon jó volt.Sajnos nem jutottunk ki de bizti fogunk még menni.
Szuperül éreztük magunkat! Tele volt a pálya izgalommal, minden lépés újabb meglepetést tartogatott. Voltak pillanatok amikor azt hittük nem fogunk kijutni, de a csapatmunkának hála sikerült. Köszönjük szépen, biztosan visszajövünk még:)
Az UFÓ pályán játszottunk nemrég. Soha nem jártunk még szabadulószobában és sikerült is a legnehezebb pályát kiválasztanunk. Sajnos nem sikerült kijutnunk de a játék fantasztikus volt. Izgalmas pálya, király feladványok. Hazafelé a kocsiban már megbeszéltük hogy minden hónapban kipróbálunk egy új pályát. És a játék mester igazán jó fej volt. Pacsi neki!
Nemsokára találkozunk 😎
Nagyon jól éreztük magunkat, kreatív pálya volt. Ki szeretnénk majd más pályákat is próbálni.
János 4 társával játszott a
Fűrész pályán
Darai János
Zsombor 3 társával játszott a
Fűrész pályán
A "Fűrész" pályára foglaltunk, először vettünk részt a játékon. Nagyon jól éreztük magunkat. A díszlet hangulata magáért beszél. A feladatok kellően elgondolkodtatóak. Mindenkinek ajánlani tudom, aki emlékezetes szórakoztató élményre vágyik. Köszönjük!
Nikolett 1 társával játszott a
Illúzió pályán
Nagyon jól éreztük magunkat igaz nem sikerült ki jutni a illúzió pályáról.
Alexandra 2 társával játszott a
Illúzió pályán
Másodszor jártunk az elmeházába, most sem csalódtunk. Szuper élmény volt, kellően nehéz feladatok, izgalmas pálya. A játékmester rendkívül segítő kész és aranyos volt velünk.
Sherlock Holmes pályát csináltuk meg a hétvégén. Elképesztően jó volt. Mindannyiunknak nagyon tetszett. Biztosan visszajövünk még egy másik pályára is.
Nagyon hangulatos vol, élveztem. Legközelebb is megyünk.
Naggggyon jó volt! A játékmester elképesztően kedves volt a kezdésnél és a zárásnál is. Olyan ritkán lehet találkozni ennyire jó fej szolgáltatóval, én nagyon örültem! Mi kértük, hogy csak akkor segítsen, ha szólunk, nem is jutottunk ki a szobából :D De ez oké, majd visszamegyünk és újrapróbáljuk ;)
Szuper volt, mindannyian élveztük.
Ez a pálya is hatalmas élmény volt! Nem tudunk be telni vele, az összes pályán végig fogunk menni, már nem sok van 😄😄 Azt hiszem függők lettünk 😄
Életem első elmeházás élménye, de biztos nem az utolsó! Szuper volt, nagyon élveztük, csak úgy repült az idő. Ügyes volt a csapat, sikerült kijutni! Köszönjük szépen!
Nagyon szuper volt mindenki jól érezte magát
Vivien 3 társával játszott a
Fűrész pályán
Nagyon jól éreztük magunkat. Izgalmas volt végig a játék, az utolsó pillanatban sikerült kijutnunk.
A múmia átka pályán voltunk, nagyon jó a díszlet. Az UV fényes elemlámpát érdemes lenne egy kicsit nagyobb fényűre cserélni.
Az UFO pályán voltunk, ami fantasztikus volt😍 Izgalmas kezdés, fejtörő feladatok. Számomra talán ez volt eddig a kedvenc pálya eddig (pedig már rengeteg pályát kipróbáltunk). Igazán tetszett, hogy egyszerre több feladat is volt, így teljesen össze kellett, hogy dolgozzon a csapat. Alig várom a következő alkalmat😍
Nagyon jó volt a Fáraó átka pálya, sajnos nem jutottunk ki.
Nagyon tetszett a játék
Azt hittük ijesztőbb lesz a játék de kellemesen csalódtunk
Nagyon jól éreztük magunkat ismét 🙂 hamarosan újra megyünk!
Rita 2 társával játszott a
Illúzió pályán
Mi 3-an voltunk,és mindannyian először próbáltunk szabadulni.Nagyon jól éreztük magunkat! Az a 60 perc úgy elrepült mintha 5 lett volna,bár nem jutottunk ki,de az élmény felejthetetlen.A játékvezető is kedves aranyos volt! Biztos visszatérünk még más pályát is kipróbálni.
Levente 4 társával játszott a
Borzongás pályán
A pálya nagyon élethu volt, az efektek pedig csak dobtak ezen az érzésen. Sajnos nem sikerült végig jutnunk, de egyszer meg fogjuk próbálni megint! Csak ajánlani tudom.
Bettina 4 társával játszott a
BOMBA pályán
A többi pályához képest a Bomba pálya kevésbé tetszett nekünk.
Tímea 5 társával játszott a
Fűrész pályán
Nagyon izgalmas volt.
Előd 3 társával játszott a
BOMBA pályán
Nagyon izgalmas és szórakoztató volt. Szerintem biztosan fogunk még menni kipróbálni másik pályájat.
Több szobát kipróbáltunk már, tegnap a "Bomba" pályán játszottunk. Ugyanolyan elmés, izgalmas és kalandos volt, mint a többi pályátok. Tetszett, hogy sokféle kódfejtési módszert kellett használni, mégsem a lakatok domináltak.
Jó játék volt, köszönjük az élményt!
Ferenc 3 társával játszott a
Borzongás pályán
Elsőnek voltunk ilyen programon ,de nagyon tetszett. Biztos nem 5perc volt kitalálni a feladványokat, de renkivül kreatívak voltak. Annyira tetszett, hogy amelyik pályát ajánlotta a játékmester azt holnap ki is próbáljuk. (A texasi pályán voltunk és a mumiás jön holnap, de szerintem elöbb-útobb mind kifogjuk)
Szuper volt!! Jöhet a következő pálya! 😉
Jól éreztük magunkat, segítséggel ugyan, de kijutottunk.
Nagyon kreatív és izgalmas volt a pálya, jó kis homályos, piramis hangulattal. Szuper jól éreztük magumkat. Igazi elmény volt.
Máté 3 társával játszott a
Illúzió pályán
Illúzió nevű pályán voltunk, 4-en, remek kis pálya, csak ajánlani tudom mindenkinek, elgondolkodtat még sem extrém nehéz.
Zsuzsa 1 társával játszott a
BOMBA pályán
Fantasztikus élmény volt! Nagyon jól éreztük magunkat. A pálya ötletes, jól kidolgozott, kellőképpen nehéz volt, így igazán tudtuk értékelni, hogy hatástalanítottuk a bombát időben.
Norbert 2 társával játszott a
Illúzió pályán
Szuper volt, megyünk máskor is 🙂
A múmia pályán voltunk, nagyon látványos volt, a legszebb pálya amin valaha voltunk.
Sára 2 társával játszott a
Illúzió pályán
Nagyon jól éreztük magunkat. Sajnos nem jutottunk ki de biztos vagyok benne hogy fogunk még menni. Nagyon tetszett. Köszönjük!
Márk 3 társával játszott a
Fűrész pályán
Szuper volt, jó kis feladatok voltak benne, gyorsan telt az idő.